Camilla Douglas szerette a vörös színt. Nem hitte volna hogy egy nap rettegni fog ettől az árnyalattól.
Mindezt Ő álltala.
FIGYELEM! A FANFICTION TRÁGÁR SZAVAKAT ÉS ERŐSZAKOS FEJEZETEKET TARTALMAZHAT! CSAK SAJÁT FELELŐSÉGRE!
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A nap sugarainak rakoncátlan fénye bekúszott a függönnyel védett sötét szobába, ezzel némi fényt adva a helységnek, elérve hogy a hatalmas ágyon összegabalyodott két kamasz egyikét felébressze. Camilla hunyorogva, sűrűn pislogva nyitotta ki fáradt karikás szemeit, mik könnybe lábadtak eme korai órákban. Feje búgott, mintha valaki alaposan fejen verte volna, de mivel tudta hogy ez nem történt meg, betudta az örökös éghajlat változásnak. Tüdeje összeszorult, cigarettáért könyörgött - csak ekkor tudatosult a lányban hogy mennyire ráfanyalodott mostanra az ártatlannak tűnő méregre. De úgy érezte egyszerűen képtelen lenne megmozdulni, s igazából nem is volt ínyére. A fiú ugyanis öntudatlan állapotban igencsak ragaszkodott a lányhoz, mi szoros ölelésében nyilvánult meg.
Camilla kicsit feljebb emelte fejét, hogy egy pillantást vessen a nyugodtan szuszogó, alvó állapotban lévő vörösre. Fejét a lány csupasz melleire hajtotta, pillái olykor megremegtek, ajkai elnyíltak, így hűvös lehelete Camilla fehér bőrét csiklandozták, mitől borzongás és valamilyen jóleső érzés járta át a testét, újra és újra.
Hosszú erős karjaival szorosan kapaszkodott a szőke hajúba, ki egy apró mosollyal az ajkain nyugtázta, hogy még ha ébren nem is, álmában Jerome igencsak ragaszkodik hozzá és nem engedi el.
Camilla nem is sejtette, hogy a fiú, ki kiváló színész hírében állt, egyáltalán nem aludt - csupán kíváncsiságának akart eleget tenni. Ki akarta ismerni a szőkét, minden szokását, minden mozzanatát, a fájdalmas múltját, szédült gondolatait és a világ ellen fordítani. A gondolatától is izgalomba jött mikor a fejébe szökkentek a lánnyal kapcsolatos tervei, mik igen nevetségesnek tűnhettek mások szemében, viszont neki ez teljesen normálisnak tűnt. Neki az őrülete volt a normális, és mindenki más, ki épelméjű volt, sérült buta ember. Camilla-t ki akarta gyógyítani ebből az állapotából, hogy maga mellett tudhassa, hogy kénye kedve szerint irányíthassa. Egy saját fegyvert kovácsolni, miből sosem fogy ki a töltény, egy lehengerlő szépséget, mi puszta lényével cafatokra szaggatja az ellenséget. Hiszen egy bohóc herceg mellé jár egy udvari bolond is nem?
Ez egy teljesen új gondolat volt számára - egy csodás ötlet mi új kihívást jelentett számára. Jerome pedig szerette a kihívásokat, oh de mennyire!
Ezért is tekintett Camilla-ra egy félkész projektként, s nem egy élő lélegző hús vér emberként.
Látta benne a tüzet, hogy szerelmét, mi a lány iránta érez, még igen hasznos lehet a számára.
Ezért mikor Camilla lehámozta magáról az alvást színlelő fiút, hagyta hogy kimenjen, s mikor rázárta az ajtót egy igen széles mosoly kíséretében ült fel a puha dunnában.
- Oh, édes Camilla-ám. Nem is sejted milyen sötétség is lakozik a szívedben. Azért vagyok itt, azért találkoztunk hogy szabadjára engedjem. De ez számodra igen kellemetlen lesz, aztán meg a legcsodálatosabb érzés a világon.
