A felhők fölött

6

  Szüntelenül a kék eget nézem magam felett. Amióta Eli meghalt, azóta nincsen se kedvem se energiám mást csinálni. 

  Úgy tűnik ezzel elértem egy régebbi célomat. Hogy teljesen elmenjen a kedvem az istenkedéstől, és attól hogy az emberekhez lejárkálok. Most már soha többé nem akarok oda lemenni. Így nem kapok újabb sebeket magamon.

  Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el azóta. Lehet, hogy hetek, lehet hogy csak órák, de az is meglehet hogy akár évek is. 

  Szemeim előtt csakis azt látom amikor megtaláltam őt a kádban felvágott erekkel. Bármennyire is próbálom elfelejteni érzem, hogy ez mostantól a fejembe vésődött. 

  Az égen az összes felhő a szürke különböző árnyalatában található meg. Egyetlen egy normális fehér bárányfelhő sincsen. Lent az emberek biztos azt hiszik, hogy nemsokára jön az eső, de tévednek. Az egész csak az én hangulatom miatt van. 

-Még meddig fogsz itt szenvedni?-hallok meg egy ismerős hangot. 

-Migi-mondom ki szinte suttogva a hangját. A kishúgom, az egyedüli a családból velem együtt, aki gondol a többiekre és néha napján meglátogatja őket. Hozzám minden századik évben jön el.

  Ő a szerelem és az érzelmek istennője. És ehhez mérten ő a leggyönyörűbb közölünk. Az alkata tökéletes, arca teljesen természetesen ilyen, egy kevés sminket nem szokott használni. A hajának meg szemének a színét nem tudja senki se megmondani anyán és apán kívül. Mivel mindenki másmilyennek látja, és néha ő is direkt változtatja. Most például barna hosszú haja van és mellé hasonló színű szeme. Mikor legutóbb találkoztunk ezek a színek a fekete és a zöld volt. És még bár takarja, arca jobb felén van egy furcsa minta, mely sokak szerint tetoválás lenne, de ő ezzel született. Viszont könnyen el tudja rejteni, mint ahogy a kinézetét is meg tudja változtatni.

  Én nekem is csak egyszer mutatta meg nagyon sok unszolás után. Egy szemét körbeívelő fehér vonallal indul, mely utána csigalakban folytatódik, ezután lemegy egyenesen a szája széléig. Végül felmegy a homlokáig egy domború ívet húzva, és végződik a szeme felett belefutva a csigába. Ezzel egy olyan képet mutatva mintha egy fél szív lenne az egész.

-Eljött az a századik év?-kérdezem felállva és egyenesen a szemeibe nézek. 

-Most nem azért jöttem-mondja mosolyogva, majd szemünk találkozik, mire tekintete megváltozik. Együtt érző lesz belőle. Majd ahogy egyre jobban bámul engem úgy söpörnek végig rajta az érzelmek. Egy lágy mosoly az arcán, majd a harag és végül a bánat. Csak az egyik szemével sír, ahol vannak a jelei.

  Nem bír megszólalni. Feltűnik neki, hogy kívülről is elég rosszul festek. Vegyük figyelembe a hanyag testtartásomat, az alig nyitva lévő fáradt szemeimet, melyek szenvedően merednek rá. És az arcomat, melyen szám lefelé görbül.

  Hirtelen lép egyet előre, ezzel eltüntetve a köztünk lévő távot, majd karjait körém fonja. Fejemet a vállára rakom pihenni. Hiába kisebb mint én, sohasem éreztem köztünk a különbséget. Most olyan mintha ugyanolyan magasak lennénk. 

-Sajnálom-mondja szomorúan, mire értetlenül fordítom felé a szememet-Sajnálom, hogy ilyen szomorú időkben zargatlak téged.

-Te sosem zargatsz engem-mondom egy lágy mosolyra húzva a számat-Mindig örülök, hogy legalább téged láthatlak a többiek közül.

  Lassan elválik, majd letörölve a könnyeit rám néz. 

-Sajnos nem fogsz örülni a hírnek amit hozok-ahogy mondja látom rajta, hogy tényleg visszakozni fogok azután amit mond-Anyánk  kirendelt melléd egy angyalt.