-Akkor nem kapod meg a szülinapi ajándékodat-húzom egy ravasz mosolyra a számat. Meglepetten pillant rám-Boldog szülinapot-súgom alig hallhatóan, majd magamhoz húzva egy apró csókot hintek az ajkaira.
-Nem is vettem észre hogy az ma van-röhög föl kínosan.
-Azok akik örökké élnek azoknak nem nagyon számít az idő. Én nekem sincsen nagyon időérzékem. Lehet hogy tényleg ma van, de az is meglehet hogy már egy hete volt-rántom meg vállaimat.
Pár pillanatban csendben nézzük a másikat majd hirtelen röhögésbe törünk ki. Eltelik pár pillanatba mire abba tudjuk hagyni.
-Szóval mi lenne az?-kérdezi csillogó szemekkel.
Becsukom a szememet és széttárom hatalmas szárnyaimat. Erősen koncentrálok hogy ne csak én kerüljek el oda, hanem a mellettem álló Elizabeth is.
Mikor kinyitom a szememet mosolyogva konstatálom hogy sikerült. Megérkeztünk.
-Mi ez a hely?-kérdezi Eli.
Végeláthatatlan fehérség mindenütt. Csak néhány nagyobb fa áll, melyeken hatalmas gyümölcsök nőnek, és mindenfele kisebb patakok csordogálnak, melyeknek vize kristálytiszta. De van ennél furcsább is. A messzeségbe egy hatalmas kapu emelkedik, amely előtt emberek kígyózó sora áll. Igen emberek. Itt az emberek vagy sorba állnak, vagy pedig szanaszét vannak.
-Ez a túlvilág-mondom ki végigtekintve a terepen. Jóval többen állnak most a sorban, mint azon kívül. Ez szokatlan, általában fordítva szokott ez lenni.
-És ők ott mire várnak?-mutat a kapu felé.
-Az a menny kapuja. Az emberek szerencsét próbálnak. Ha oda beállnak, akkor vagy beengedik őket a mennybe, vagy belökik őket a pokolba, vagy egyikbe sem kerülnek és itt ragadnak.
-Szóval ezért nem áll ott mindenki.
-Nem pontosan. Vannak akik ne merik megpróbálni, mivel a mennyországba való bejutást visszautasíthatod, de a pokolba valót nem. Ha egyszer beállsz a sorba csak az ajtónál állhatsz ki.
-Szóval ezért-gondolkozik el, majd kérdőn tekint fel rám-De miért hoztál ide?
-Majd meglátod-húzom egy sejtelmes mosolyra a számat, és elindulok előre.
Egy váratlan pillanatban Eli megragadja a kezemet és ujjainkat összekulcsolja. Meglepetten pillantok rá, mire ő csak egy ravasz mosollyal az arcán néz rám. Aztán vonásai meglepetté vállnak, és a háta mögé tekint.
-Hol vannak a szárnyaink?-kérdezi kétségbeesetten. Már nagyon hozzászokott hogy azok a hátán vannak, biztos furcsa lehet neki most nélkülük.
-Ha egy angyal vagy egy isten belép ide, akkor a szárnya eltűnik, és csak akkor nyithatja ki ha egy isten megengedi.
-Miért?
-Mert mi száz évente egy halandót képesek vagyunk bevinni a mennybe, és az emberek azonnal megrohamoznának minket-szememmel az emberek tömegében keresek egyetlen egy személyt, miközben megyünk az ajtó felé.
Az emberek megbámulnak minket ahogy elmegyünk mellettünk. Pontosan a sor mellett megyünk. Nagyon lassan kerülnek oda a halandók, ezért mindannyian ugrásra készen néznek minket, hogyha be akarnánk előzni akkor megakadályozzák. Már az ilyen tekintetekből meg lehet mondani hogy ők nem fognak bejutni a mennyországba.
A mellettem álló Eli hirtelen megáll, mire én is megállok. Tekintetét balra fordítja, és messze a sortól valamit néz. Követem a tekintetét mire meglátom azt akit eddig kerestem.
YOU ARE READING
A felhők fölött
FantasyIsten. Ha valaki kimondja ezt az egy szót először eszünkbe juthat egy férfi, aki megalkotta a világunkat és rajta az embereket. Vagy pedig a görög istenek fent az Olümpuszon, vagy a rómaiak istenei, amikről a bolygók kapták a nevüket. Megannyi vall...