A felhők fölött

14

-Akkor nem kapod meg a szülinapi ajándékodat-húzom egy ravasz mosolyra a számat. Meglepetten pillant rám-Boldog szülinapot-súgom alig hallhatóan, majd magamhoz húzva egy apró csókot hintek az ajkaira. 

-Nem is vettem észre hogy az ma van-röhög föl kínosan. 

-Azok akik örökké élnek azoknak nem nagyon számít az idő. Én nekem sincsen nagyon időérzékem. Lehet hogy tényleg ma van, de az is meglehet hogy már egy hete volt-rántom meg vállaimat.

  Pár pillanatban csendben nézzük a másikat majd hirtelen röhögésbe törünk ki. Eltelik pár pillanatba mire abba tudjuk hagyni. 

-Szóval mi lenne az?-kérdezi csillogó szemekkel.

  Becsukom a szememet és széttárom hatalmas szárnyaimat. Erősen koncentrálok hogy ne csak én kerüljek el oda, hanem a mellettem álló Elizabeth is. 

  Mikor kinyitom a szememet mosolyogva konstatálom hogy sikerült. Megérkeztünk.

-Mi ez a hely?-kérdezi Eli. 

  Végeláthatatlan fehérség mindenütt. Csak néhány nagyobb fa áll, melyeken hatalmas gyümölcsök nőnek, és mindenfele kisebb patakok csordogálnak, melyeknek vize kristálytiszta. De van ennél furcsább is. A messzeségbe egy hatalmas kapu emelkedik, amely előtt emberek kígyózó sora áll. Igen emberek. Itt az emberek vagy sorba állnak, vagy pedig szanaszét vannak. 

-Ez a túlvilág-mondom ki végigtekintve a terepen. Jóval többen állnak most a sorban, mint azon kívül. Ez szokatlan, általában fordítva szokott ez lenni. 

-És ők ott mire várnak?-mutat a kapu felé.

-Az a menny kapuja. Az emberek szerencsét próbálnak. Ha oda beállnak, akkor vagy beengedik őket a mennybe, vagy belökik őket a pokolba, vagy egyikbe sem kerülnek és itt ragadnak. 

-Szóval ezért nem áll ott mindenki.

-Nem pontosan. Vannak akik ne merik megpróbálni, mivel a mennyországba való bejutást visszautasíthatod, de a pokolba valót nem. Ha egyszer beállsz a sorba csak az ajtónál állhatsz ki.

-Szóval ezért-gondolkozik el, majd kérdőn tekint fel rám-De miért hoztál ide?

-Majd meglátod-húzom egy sejtelmes mosolyra a számat, és elindulok előre. 

  Egy váratlan pillanatban Eli megragadja a kezemet és ujjainkat összekulcsolja. Meglepetten pillantok rá, mire ő csak egy ravasz mosollyal az arcán néz rám. Aztán vonásai meglepetté vállnak, és a háta mögé tekint. 

-Hol vannak a szárnyaink?-kérdezi kétségbeesetten. Már nagyon hozzászokott hogy azok a hátán vannak, biztos furcsa lehet neki most nélkülük. 

-Ha egy angyal vagy egy isten belép ide, akkor a szárnya eltűnik, és csak akkor nyithatja ki ha egy isten megengedi. 

-Miért?

-Mert mi száz évente egy halandót képesek vagyunk bevinni a mennybe, és az emberek azonnal megrohamoznának minket-szememmel az emberek tömegében keresek egyetlen egy személyt, miközben megyünk az ajtó felé.

  Az emberek megbámulnak minket ahogy elmegyünk mellettünk. Pontosan a sor mellett megyünk. Nagyon lassan kerülnek oda a halandók, ezért mindannyian ugrásra készen néznek minket, hogyha be akarnánk előzni akkor megakadályozzák. Már az ilyen tekintetekből meg lehet mondani hogy ők nem fognak bejutni a mennyországba. 

  A mellettem álló Eli hirtelen megáll, mire én is megállok. Tekintetét balra fordítja, és messze a sortól valamit néz. Követem a tekintetét mire meglátom azt akit eddig kerestem.