A felhők fölött

13

  Némán nézem ahogy alszik. Mikor végeztünk már beesteledett és ő nagyon elálmosodott és elaludt. Én meg néma csendben mellette feküdve nézem ahogy halkan szuszog. 

  Egy gyenge súlyt érzek meg a felhőmön, mire felkapom a fejemet. A felhőim körbevesznek engem és ruhát képeznek számomra, majd széttárt szárnyakkal felállok, hogy fedjen a mögöttem fekvő lány meztelen testét. 

  Az előttem álló személy láttára szemeim elkerekednek. Egy olyan személy van ott, akit több ezer éve nem láttam. 

-Anya-súgom magam elé, mire egy lágy mosolyra húzza a száját. 

  Ugyanolyan mint amilyenre emlékszem. Arca már kezd ráncosodni, de még így is gyönyörű. Haja egészen a földig ér, és ugyanolyan fehér mint maga a hold. Háta mögött még az enyéimnél is nagyobb hófehér szárnyak vannak, melyek ilyenkor este szinte ragyognak. 

-Cludi-jól csengő magas hangja van.

  Szemeit forgatom a megszólítás miatt, de elnézem. Tőle mindent elnézek.

  Eltüntetve a köztünk lévő távolságot magamhoz szorítom, mire ő azonnal körbezár karjaival. Fejemet lehajtom a mellkasára. Mindig is kisebbnek éreztem magamat nála, pedig én vagy két fejjel magasabb vagyok. Talán mert sosem szeretném én őt magamhoz szorítani, mintha én lennék az idősebb, vagy nekem kéne megvigasztalnom, hanem azt akarom hogy ő szorítson magához. Ő szárítsa fel a könnyeimet, és derítsen engem jobb kedvre. 

-Hiányoztál-súgom neki. 

-Te is nekem-súgja fülembe. 

  Kezeivel elenged, így ki tudok egyenesedni. Kezét kinyújtja felém. Egyiket az arcomra teszi, míg a másikkal a szárnyamon simít végig, majd vállamra lerakja.

-Megnőttél mióta nem láttalak-mondja halkan-Egy nagy isten lett belőled, bár gondolom még most sem dolgozol-a végét elkuncogja.

-Pont ahogy mondod-kuncogok én is halkan-Miért jöttél-szüntelenül mosolygok. Pontosan tudom hogy ok nélkül nem jönne le. Nem teheti meg. Apa se engedné meg. 

-Hallottam hogy végre elfogadtad hogy legyen egy angyalod. Bár gondolom egy lelki angyal lett belőle.

-Túlságosan jól ismersz-emelem meg a vállamat. 

-Hol van?-nyújtózkodik, hogy mögém tekinthessen, de széttárom a szárnyaimat ezzel meggátolva ezt a cselekedetét-Mi bajod van?-kérdezi értetlenül. 

  Csettintek egyet, mire felhők tömkelege sietnek mögém. Oda sem kell néznem hogy tudjam körbeveszik a lányt és ruhát képeznek számára. Ezután lassan összébb húzom a szárnyaimat. Lassan kikerül, majd leguggol Elihez, aki halkan szuszog. 

  Kezét lágyan az arcára teszi, majd kezével végigsimít a szárnyán. Miután leveszi róla a kezét, egy toll marad a kezében. 

  Lassan feláll, és a tollat a tenyerében tartja, mely egyre jobban ragyog, pont úgy ahogy a szeme is. Majd kezével megszorítja a csévéjét, és a lányra mutat. Karján lágyan végighúzza, mire vörös vágásnyomok jelennek meg rajta. 

-Szegény lány-ahogy elemeli a bőrétől teljesen eltűnnek a nyomai annak hogy ott valami valaha történt is-Mi mindenen mehetett túl mire végre meghalt. Ugye jól bánsz vele?-néz fel rám keményen. Én csak bólogatok-És milyen a lány?

-Arany szíve van-miközben beszélek tekintetem a szerelemre téved-Folyton magát hibáztatja azért is, ami nem miatta történt. Sosem tudná azt mondani hogy valaki más hibája. Nagyon félénk. Alig bír ellent mondani valaki szavainak. Ha parancsolnék neki valamit akkor pár pillanat után azonnal megtenné, legyen az bármi. Bár azóta hogy idekerült kezd egy kicsit változni. Már képes nemet mondani. És bármennyire  is fájjon neki valami, képes még így is mosolyogni. 

-Illik hozzád-kijelentése miatt kérdőn nézek rá-Láttam az emlékeit. Pont olyan voltál mint ő. Apád bármit parancsolt zokszó nélkül megtetted. Sőt még ha a bátyáid vagy nővéreid mondtak neked valamit akkor is. Viszont mikor az öcséid vagy húgaid rosszat tettek magadra vállaltad, ezért te részesültél büntetésben. De még így is mindig mosolyogtál. Addig amíg ide nem kerültél.

-Ahogy mondod-sóhajtok egyet-Mikor idekerültem nem bírtam mosolyogni. Mivel annak ellenére hogy voltak vitáim és történt egy-két rossz dolog amit legszívesebben visszafordítanék, így is szerettem mindenkit. Mikor idekerültem és mondtátok hogy keressek magamnak egy feladatot amit megállás nélkül tudok végezni, rájöttem hogy ne láthatom egyikőtöket sem évekig. És ez így lett. Csak egy különbséggel. Az évekből évezredek lettek. 

-Tudom fiam, és sajnálom, de tudod hogy ez ellen nem tud egyikünk sem semmit csinálni. Ha mi nem csináljuk ezeket akkor valaki másnak kell. Mert anélkül az egész világegyetem elpusztulna. 

-Tudom-mondom fancsalin. 

  Mögötte lassan emelkedik fel a nap, ezzel az eget gyönyörű vörösre színezi. 

  Halk nyöszörgésre figyelünk fel, ahogy egyre magasabbra emelkedik a fényes korong az égen, s egyre világosabb lesz. 

  Eli ásít egyet, majd a szemeit megtörölve feláll. Tekintete azonnal rám vándorol, majd amint meglátja hogy nem vagyok egyedül tekintetét lehajtja. 

-Nyugodtan rám nézhetsz gyermekem-lassan felemeli a tekintetét, és látszik rajta hogy kérdezne valamit, viszont nem meri kimondani-Krin lenne a nevem-mondja kedvesen mosolyogva. Hirtelen felnéz az égre, mintha valaki onnan szólítaná őt-Bocsánat Cludi, de apád szólít, mennem kel.

  Széttárja hatalmas szárnyait, és egyet csapva velük már magasan fent szárnyal, addig míg el nem tűnik a szemünk elől.

-Cludi?-néz rám ravasz mosollyal az arcán.

-Ezt el ne kezdjed-mutatok rá.

-Vagy mi lesz?-kérdezi egy ravasz mosollyal.

  Épp szóra nyitnám a számat, viszont nem tudok mivel visszavágni. Vadul gondolkodni kezdek, hogy mit szólhatnék neki vissza, mire eszembe jut. 

-Akkor nem kapod meg a szülinapi ajándékod!