A felhők fölött

19

  Értetlenül pislogok rá. Kell néhány pillanat hogy fel tudjam fogni szavainak az értelmét. Mikor végre leesik hogy hogy értette ezt felülök.

-Én aludtam?-kérdezem meglepetten.

-Úgy mint a bunda. Vagy három órája ébren vagyok, míg te aludtál-ül föl ő is.

  Szóval ezek álmok voltak. Szóval ezért voltak annyira élethűek és ezért nem emlékeztem semmire, miközben azok történtek.

"Azok történtek"-visszhangzik a fejemben, és a fejemben az álmaimnak a képét látom.

  Kezeimet bámulom. Még látom magam előtt, ahogy tenyereimet az ő vére festette vörösre. Ahogy eltörtem a nyakát, és ahogy élettelenül bele hullott a vízbe. Én saját kezűleg öltem őt meg egy kis semmiségért. 

  Kezét a vállamra rakja, mire megrezdülök s azonnal arrébb ülök. Ő csak meglepetten pislog rám. Én lehajtom a tekintetemet.

-Ne érj hozzám!-súgom alig hallhatóan. Próbálok nem ellenszenves lenni vele. Mivel most nem azért csinálom most ezt, mert haragszom rá, hanem mert féltem. Féltem hogy amit ott láttam az most is itt megtörténne.

-Clud, mi...?

-Elmegyek repülni egyet-állok föl közbevágva mondandójába.

  Széttárom szárnyaimat és már ugrok is lefelé. Nem sokkal a föld előtt amennyire csak tudom szét nyitom a szárnyaimat, mire siklani kezdek. Nem kell félnem hogy meglátnak az emberek. Most már nem kell.

  Egy idő után lassítani kezdek és végül leszállok. Szárnyaimat nem zárom össze teljesen. Csak a testem mellé szorítom hogy ne legyenek útban.

  Egy kis faluban vagyok most. Az emberek sürögnek-forognak mindenfele. Mindenkinek van valami dolga. Csakis a gyerekek azok akik önfeledten játszanak. Nem törődve semmivel, mivel nekik még nem is kell. 

  Többen mikor meglátnak engem megállnak dolgukban és rám pillantanak. Mintha várnának. Aaahj, biztos nem veszik természetesnek még hogy én csak simán lejövök sétálni egyet, és azt hiszik hogy feladatot akarok nekik adni.

-Mindenki nyugodtan folytassa a munkáját-emelem fel a tenyereimet védekezően és az egyik irányba kezdek el sétálni lehajtott tekintettel. Az emberek visszatérnek teendőikhez. Nagy nehezen de figyelmen kívül tudják hagyni az istent aki most köztük sétál.

  Egész végig az álmomon gondolkozok, hogy vajon miért láthattam este. Az nem zavar engem hogy aludtam. Biztos kimerült a testem abba hogy elvesztettem a fejemet. Az álom az jobban zavar. Eddig sosem volt nekem, így nem tudom mit jelenthet ez. Tudtommal ezeknek van jelentősége. Talán attól függ hogy mit látok hogy mit gondolok. De mit gondolhattam ami miatt ezt csináltam ott?

  Lassan sétálok. Az emberek akik szembe jönnek velem nagy részük meghajol, majd mennek tovább a dolgukra.

  Egy ponton már megunom a sok sétát és keresek magamnak egy helyet ahova leülhetnék. Meg is találom. Itt van egy kis patak, amely felett egy híd vezet át. Annak a korlátja tökéletes a számomra.

  Rákönyökölök térdeimre és fejemet a kezeimen megtámasztom. Onnan nézem hogy mit csinálnak az emberek. A legtöbben itt gyerekek. A folyó mellett egy nagy füves mező van, ami tökéletes a számukra. Most éppen fociznak. Van kapujuk is, ami már csak egy fém keret. A háló biztos eltűnt az évek során.

  Az egyik fiú gyorsan fut az ellenfél kapuja felé, kicselezi a vele szembe jövő többi fiút és egy hatalmas gólt lő. A labda átsuhan a kapu fémváza között, majd gurul a messzeségbe. Egyenesen hozzám.