A felhők fölött

20

  Újabb napok telnek el. Vagy már talán hónapok? Fogalmam sincs. Az időérzékemnek végleg búcsút mondtam. De ez nem is baj. Bármennyi idő eltelhetett, Elivel örökké együtt leszünk.

  Most mondhatnám azt, hogy ennyi idő alatt egyszer csak rá fogok unni, de ez sohasem fog megtörténni. Mióta vele vagyok egyszer sem éreztem azt, hogy nem akarok isten lenni, vagy hogy annyira unatkoznék.

  A vele töltött idő mind élvezettel telik el. Ezért is határoztam el magamat néhány nappal ezelőtt, hogy megteszek valamit. Valamit, amire sosem hittem volna hogy ráveszem magam. 

  Elég sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megvalósítani ezt az egészet, de nem nagyon sikerül. Bárcsak tanácsot kérhetnék tőle, de nem lőhetem le előre a poént.

  Elgondolkozva bámulom a horizontot. A nap lassan süllyed le a mélybe és fénye gyönyörű vörösesre festi az eget. Az ég, mely mostanában olyan végtelennek tűnik nekem.

  Egy hangos ordítás és egy kisebb súly zuhan rám. Egy ravasz mosolyra húzom a számat, ahogy a vékony karok körbeölelik a karomat és a fejét a vállamra támasztja.

-Most sem sikerült!

-Ahhj-valakitől meghallotta, hogy engem szinte lehetetlen megijeszteni és azóta megesküdött, hogy neki sikerülni fog rám hoznia a frászt. 

  Eléggé megváltozott ő is. Ezt nem úgy értem, hogy már nem szeretném. Sőt szerintem még jobban belezúgtam. Csak ő végre képes volt fellazulni. Már nem úgy viselkedik mint egy engedelmes szolgáló lány aki ugrik bármit mondanak neki. 

-Úgysem fog sohasem sikerülni, add fel!-fordulok felé.

-Soha-szemeiben játékos fény csillan meg. És egy aprót csókot ad nekem, amit én viszonzok is.

  Meghitt csönd borul ránk. Csak egymást nézzük, míg ő hátulról ölel engem. Hatalmas szárnyaim most éppen a ruhám alatt pihen, míg ő a sajátjaival próbál körbefogni, de nem elég hajlékonyok azok ehhez.

-Mondtam már hogy szeretlek?-húzom egy ravasz mosolyra a számat.

-Nem elégszer-amint ezt kimondja hirtelen ajkait az enyémnek szorítja. Azonnal visszacsókolok. Aztán egy hirtelen pillanatban kigáncsol és maga alá gyűr.

  Meglepetten pillantok fel rá, míg az ő arcán egy ravasz vigyor van. 

  Gyorsan kipattan a fejemből egy jó kis ötlet és kontrollálnom kell magam, hogy nehogy mosolyogjak. Unottan nézek el Eli mögött mintha valaki nézne minket.

-Mit akarsz Krántisz?-kérdezem szokásos unott módon, mire Elizabeth felkapja a tekintetét.

  Gyorsan fordítunk állásunkon és így már én kerülök felülre. Kerek szemekkel pillant fel rám. Majd durcásan keresztbe teszi a kezeit, de szemeiben a felcsillanó fény és a mosolya teljesen mást árul mint amit mutat.

-Ez gonosz volt. 

-Legyek még gonoszabb?-hajolok hozzá. Kezemet csípőjére teszem, majd végigsimítok vele az oldalán, mire megremeg.

-Annak lehet hogy nem örülnék-mondatába bele-bele kuncog.

-Igen?-nyújtom el sokat sejtően a mondatot. Egy apró csókot hintek a nyakára és kezemmel most szárnya legérzékenyebb pontján simítok végig, mire egy apró nyögés hagyja el a száját-Akkor azt akarod mondani, hogy ezt fejezzem be most?

-Nem pont így értettem-mondja ki nagyokat sóhajtva, mire halk kacaj jön ki a számon.

  Azonnal heves csókba kezdünk. Kezünk végigszántja a másik testét. Az érzékeny pontoknál több időt elidőznek. Ő direkt csak a ruhám alatt pihenő szárnyamat masszírozza, mivel tudja, hogy ott szeretem a legjobban.