Földre szállt angyal /Yoongi FF/

20.

- Nem értem - Jelentette ki Yoongi.

A kanapén ültünk és egy filmet néztünk éppen, hogy kihasználjuk a hétvége előnyeit, lazítsunk és ne kelljen semmit se csinálnunk. Bár Yoongi így is lazított minden nap, azért rám fért egy kis nyugalom és pihenés. Oldalra néztem és kicsit megvontam a szemöldökeimet, hogy kérdőn nézhessek rá.

- Mit nem értesz? - Kérdeztem és visszafordultam a tévé felé.

- Ha a lánynak tetszik az az üzletember, miért megy és flörtöl azzal a másik fiatalemberrel? - Magyarázta, használva a saját szókincsét, vegyítve a szlenggel, amit mára már magáénak tudhat.

- Mert figyelmet akar - Feleltem.

- Fölösleges - Ingatta meg a fejét.

- Miért lenne az? 

- Ha tetszik annak az üzletembernek, akkor most elrontja az esélyeit.

- De nem veszi őt észre - Szálltam vitába. - Épp ezért akarja féltékennyé tenni.

- De ha tetszik neki, akkor úgyis megszerzi, ha meg nem, akkor hiába megy egy másik férfihoz, az az üzletember nem fog vele foglalkozni - Szedte össze a gondolatait.

- Ez csak egy film, Yoongi - Ingattam meg a fejem mosolyogva. - Biztos, hogy tetszik neki, máskülönben nem lenne értelme az egésznek.

- Akkor is felelőtlen és meggondolatlan.

- Ne gondolkozz annyit, csak nézd! - Nevettem fel halkan és visszavezettem a tekintetem a fimre.

Yoongi csendben maradt egy ideig, de néha felpillantva rá láttam, hogy rosszallóan csóválja a fejét vagy összeszorítja a száját. Néha kinyitotta az ajkait, hogy mondjon valamit, de megfogadva a tanácsomat inkább magában tartotta és igyekezett megérteni a filmet. Hiába lakott velem több, mint fél éve, hiába olvadt bele a társadalomba, még mindig voltak olyan pillanati, amik tökéletesen emlékeztettek rá, hogy Yoongi nem hétköznapi ember. Még csak nem is ember, hanem egy gyönyörű angyal. Már-már elfeledkeztem róla néha, ahogy ránéztem. Hétköznapi ruhái nem lógtak ki a sorból, ugyanúgy hordta a farmereket, pulóvereket és kabátokat, mint mindenki más, talán még jobban is, hiszen istenien állt rajta minden egyes darab, amit felvett. Ébenfekete haja átlagos volt, csupán fényesebb és puhábbnak tűnő, mint az utca népéé. Bőre ragyogó volt és hibátlan, szinte mestermű érzését keltette bennem, amit hónapokig festettem volna, hogy minden apró hibát elfedjek és tökéletesítsem. Okos volt, gyorsan tanult és ember feletti képességei voltak, ami nagyban megkönnyítette neki, hogy beilleszkedjen. Hangja mély volt és csábító, ezzel ellentétben pedig ott ragyogott a személyisége, ami tiszta volt, hófehér és káprázatos. Mindig segített, még ha ez is volt a dolga, akkor is elcsodálkoztam rajta. Elszoktam az udvariasságtól és a  felhőtlen kedvességtől, a kérés nélküli segítségtől és a tisztelettől. Yoongi szó nélkül jött oda és csinált meg mindent, amiben segíteni tudott, főzött és takarított, amikor sokáig dolgoztam vagy fáradt voltam az egész napos hajtás miatt, megmentette az életemet nem is egyszer, amiért sosem lehetek neki elég hálás. Tisztelettudó volt velem és úgy éreztem, végre egy igazi férfival van dolgom. Nem akart azonnal ágyba vinni, nem volt neki fontos, hogy mutogatni tudjon, el tudtam vele beszélgetni, udvarias és kedves volt, mindig ott volt nekem. Jóra tanított és kijavította sok hibámat, még ha akaratlanul, akkor is. Tökéletes férfi volt, hiszen a mennyekből érkezett, hibátlan és makulátlan volt, egy csodálatos angyal. Voltak pillanatok, amikor a pokolba kívántam őt, de természetesen nagyon tetszett, hogy ott van nekem. A társaságom lett, elfeledtetve ezzel a magányomat és a nyomorúságomat, a támaszom volt mindenkor, még kérés nélkül is. Féltem bevallani magamnak, de ragaszkodtam hozzá. Nem tudtam volna elképzelni a napjaimat nélküle, hogy egyedül keljek és feküdjek, hogy ne beszéljek vele, hogy ne javítsa ki a beszédemet, hogy ne korholjon meg, ha káromkodok. Függővé tett és ez tetszett. Nem akartam leszokni róla, habár tudtam, nem előnyös, ha ilyenekkel játszom, hiszen Yoongi nem közönséges emberi lény volt, akit magam mellé láncolhattam.