Földre szállt angyal /Yoongi FF/

12.

A két kezem között fogtam a meleg teát, ami éppen a lehető legnagyobb bögrémben gőzölgött, lassacskán átmelegítve a kerámiát is, ezzel pedig leégetve az ujjaimat és a tenyeremet. De nem bántam, egyrészt nem igazán figyeltem rá, másrészt meg jól esett, ha egy kicsit is elterelte a gondolataimat. Yoongi csak valahol a házban császkált, gondtalanul, ahogy mindig is. Én meg bezárkóztam a kicsi szobába, amit a műtermemnek hívok, hiszen itt van az összes festő állványom, ecsetem és vásznam. Abban a hitben jöttem be ide már legalább másfél órája, hogy lenyugtatom az idegeimet és festek, lenyugszom és alkotok valami szépet. De nem ment, egy ecsetvonást nem húztam, sőt még a festékeimet sem készítettem elő, csupán leültem a székre és bámultam a fehér vásznat magam előtt.

- Zavarok? - Ébresztett fel egy hang a hátam mögül. - Kopogtam, de nem válaszoltál. Nem tudtam, hogy baj van e.

- Nincs - Ingattam meg a fejem. - Csak nem hallottalak.

- Eléggé elgondolkodtál, nemde? - Lépett mellém és ő is ugyanúgy elkezdte bambulni a fehér, üres festőállványt ellőttem, ahogy én is.

- Hm - Bólintottam egyet.

- Mondtam, hogy semmi bajom sem lehet - Sóhajtott egyet Yoongi, majd elegánsan a háta mögött összekulcsolta a kezeit, így nézve továbbra is a festék helyét, ahol már egy kezdetleges képnek kellett volna díszelegnie ennyi idő alatt.

- Hogy lehet az, hogy elütött egy rohadt autó, de neked még csak egy kék folt sincs a testeden? - Emeltem fel a hangom egy kicsit, mert egyszerűen hiába kérdeztem meg már vagy tízszer tőle, nem tudtam túljutni a dolgokon.

- Ne káromkodj! - Figyelmeztetett nyugodt hangon. -És már megmondtam, hogy nem eshet.

- De hogyan? - Ingattam meg a fejem, majd olyan hirtelen fordultam felé, hogy majdnem leestem a székről. - Yoongi, kétszer haltunk meg majdnem tegnap - Mutattam fel két ujjamat, majd visszatettem a bögrémre a kezem. 

- Talán ezért kerültem ide - Vont vállat egy halvány mosollyal. - Hogy vigyázzak valakire.

- Nem - Vágtam rá azonnal. - Yoongi, nem vagy angyal, fogd fel! Csak egy szerencsétlen véletlen volt az egész.

- Nem volt véletlen - Felelt. - Ez esetben hogy magyarázod meg, hogy nem történt semmi velem? Hogy érezhettem volna az üzletben is a veszélyt? Gondolkodj, Yon!

- Akkor sem - Néztem rá szigorúan. - nem. Nem lehet.

- Pedig ez az igazság. Kérlek, hogy legyél nyitott és hidd el.

- Oké - Bólintottam keményen. - Akkor kérdezek, amit csak akkor tudhatsz, ha tényleg angyal vagy.

- Csak tessék - Bólintott mosolyogva.

Kivettem a telefonom a zsebemből és rányomtam a keresőre. Gőzöm sem volt, hogy mit akarok és miért, csak azt tudtam, hogy mérges vagyok a helyzetre és magamra, amiért nem értek semmit.

- Mikor születtél? - Kérdeztem.

- Ezerkilencszázhetvenegy - Mondta az évszámot. - Március kilencedike. Miért?

- Rákeresek - Motyogtam, közben pedig nyomogattam a billentyűzetet. - Közben mesélj, milyen nap volt.

- Nem tudom, Yon.

- Honnan is tudhatnád - Forgattam meg a szemem és egy mosollyal felnéztem rá. - Hiszen meg sem történt.

- Megszülettem - Biccentett egyet. - Csupán senki nem emlékszik a születésére. Valószínűleg te sem.

- Oké, touché  - Sóhajtottam és elhúztam a számat. - Akkor rákeresek erre a háborúra.

- Amikor életemet vesztettem? - Kérdezett rá.

- Ja - Bólintottam. - Mikor is volt?

- Ezerkilencszázkilencventől - Felelt. - És kilencvenkettőben hunytam el.

- Persze - Motyogtam magam elé. - Meg is van. 

Sietve elkezdtem olvasni a találatot, hogy olyan infót keressek, amire rá tudok kérdezni. Nem is tudom, hogy hogy bizonyíthatta volna ez őt, de mindenesetre ha ezeket tudja, valamivel jobban fogok hinni neki, hiszen ha imádja is ezt a korszakot vagy valami beteges rajongása van a háborúk iránt és azért talált ki ilyen történetet, akkor sem képes az ember ennyi nevet meg helyszínt megjegyezni.

- Lássuk csak - Görgettem lassan, közben pedig a szememmel kutattam infók után. - Miért robbant ki a háború?

- Mert észak szerette volna egyesíteni a kontinenst - Felelt azonnal, gondolkodás nélkül. - Csakhogy dél nem szeretett volna diktatúrát.

- Hm - Bólintottam. - Ez egyszerű volt. Ezt a suliban is tanítják. Hányan voltak a hadseregben?

- Gőzöm sincs - Felelt. - Amikor én szolgáltam, akkor volt négymillió hetvenezer kiképzett katona a fronton és még kétmillió tartalékos. De út közben csatlakoztak civilek is és honimádók, úgyhogy igazából követhetetlen volt.

Kicsit kikerekedtek a szemeim, ahogy a cikkben írt számokat elmondta, de nem lepődtem meg. Könnyen megjegyezhető információ.

- Hogy hívták a parancsnokot? - Tettem fel az újabb kérdést, amikor egy képre bukkantam és a felsorolt nevekre.

- Attól függ - Vont vállat. - JonDae volt a fronton, nyugat felé. Kim HeBum parancsnok szolgált a keleti határoknál. És ha jól emlékszem, akkor Lim JaeGul volt a táborban, aki további katonákat képzett ki.

- Fene - Mormogtam, amikor felsorolta a helyes embereket és a helyeket is. - Melyik nap haltál meg? - Mosolyodtam el egy kicsit a kérdésen, holott kicsit sem volt vicces, csupán képtelen voltam felfogni a történteket.

- November tizenhét - Mondta. 

- Milyen idő volt? - Kérdeztem rá, közben pedig a keresőbe beírtam a napot és az időjárásra kattintottam, hogy megnézzem a pontos jelzést.

- Esett az eső - Sóhajtott. - Elég hideg is volt már, a tél korán jött meg. Az eső könnyedén megfagyott az utcákon, ezért nehezebb volt menekülni és sokan így vesztették életüket, köztük én is. Az ellenség könnyedén utolért minket, hiszen megcsúsztunk vagy éppen elestünk és megsérültünk. Az egyik bajtársam a bokáját törte egy ilyen esésnél, én csak megrántottam, így szúrtak le mind a kettőnket. De nagyon sokat csak megfagytak a rejtekükben vagy éhen haltak, hiszen az étel tönkre ment vagy megfagyott.

Sóhajtottam és leejtettem a telefonom a lábamhoz. Az arcomat a tenyerembe fektettem és megtámaszkodtam a térdeimet a könyökeimmel, hogy ne essek előre a székben. A fejem sajgott és éreztem, hogy menten sírni fogok, ha azonnal nem derítem ki, mi ez az egész, Yoongi ki a fene és miért tud mindent, amit kérdeztem.

- Ha tényleg katona voltál, akkor embert is öltél, nem? Hogy kerültél a mennybe és lett belőled angyal? - Motyogtam a tenyereimbe.

- Sosem öltem embert - Felelt halkan. - Szerencsére nem került rá sor. Csak menekültem, segítettem a társaimnak és igyekeztem mindig fedezékben maradni. Hiába képeztek ki, egy katona sem tud bátran, félelem nélkül kimerészkedni egy búvóhelyről. És egyikünk sem öl gond nélkül. Aki megtette, napokig vagy hetekig rémálmokkal küszködött, volt, aki beleőrült. Tudom, hogy nehéz elhinned, Yon - Sóhajtott végül. - De kérlek, legalább adj egy esélyt a dolognak és ne lökd félre a tudatod.