Földre szállt angyal /Yoongi FF/

3.

Yoongi a kanapén ült és tátott szájjal figyelte a híradót, amit éppen bekapcsoltam neki. Jót mosolyogtam rajta, hiszen akármilyen elme roggyant legyen is ez a pasi, irtó cuki. A fekete haja a homlokába tapadt, ahogy a zuhanyzástól enyhén nedvesek lettek a tincsek végei. Arca porcelánhoz hasonlított, fehér volt és makulátlan, szinte még fénylett is, ahogy a felkapcsolt lámpák fényei bevilágították őt. Bőre mindenhol hamvas, selymesnek tűnő volt, ajkai teltek és ápoltak, rózsaszínre színezettek. Az egyetlen dolog, ami elhitette velem, hogy nem egy tökéletes próbababa ül a kanapémon, az az volt, hogy néha elfintorodott a hírek hallatán vagy mocorogni kezdett.

- Ennyi rossz, ami történik - Ingatta meg a fejét, miközben halkan sóhajtott egyet.

- Ez az élet - Vontam vállat, közben pedig egy körüzenetet pötyögtem.

A lányoknak írtam, hogy elnézést kérjek, de sürgős dolog jött közbe és a mai este lefújva. Nem akartam itthon hagyni egyedül Yoongi-t, hiszen nem ismertem őt, nem tudhattam, hogy egyáltalán a lakásom meglesz e még, mire hazajönnék, lángokban áll majd vagy szétlopja, vagy tényleg csak egy szerencsétlen flótás, akinek fogalma sincs az egész világról, csak a saját kis buborékjáról, amiben él. Mellé csatoltam egy gyors fotót, amit sietve csináltam a férfiról. A lányok nem bánták, csak mosolygós fejekkel és szívecskékkel tarkított válaszban írták, hogy jó szórakozást nélkülük is. Halkan felnevettem és eltettem a mobilt.

- Szóval Yoongi - Szólítottam meg és leültem mellé a kanapéra.

- Igen? - Fordult felém. - A te nevedet még nem is tudom.  Modortalan vagyok.

- Yon vagyok - Mosolyogtam rá, ahogy meghallottam a szóhasználatát is.

- Lótuszvirág - Mosolyodott el halványan a férfi.

- Micsoda? - Kérdeztem vissza.

- A neved jelentése - Magyarázta. - Lét, szépség, tisztaság. Mint egy másik angyal.

- Korántsem vagyok angyali - Nevettem fel.

- Tudom - Bólintott komolyan és határozottan. - Akkor nem kérdeznél ennyit.

- Nem is kérdeztem semmit eddig - Vontam fel a szemöldököm.

- De akarsz - Nézett rám a sötétbarna szempárral. - Ha pedig angyal lennél, tudnál rólam.

- Oké - Sóhajtottam. - Orvos látott már?

- Nem hiszem - Ráncolta a homlokát értetlenül. - Az kicsoda?

- Orvos? - Kérdeztem vissza.

- Igen - Biccentett. - Valamiféle gyógyító? 

- Igen, Yoongi - Feleltem hitetlenül, kissé gúnyos hangsúllyal. - Honnan jöttél, a múltból? Úgy beszélsz, mint nagyanyám.

- Onnan jöttem, már mondtam - Mutatott ismét a plafonom felé. - Nem szép dolog, nem figyelni a másikra, amikor információt oszt meg magáról.

- Nem sok információt tudok rólad - Feleltem, kicsit megnyomva az 'információ' szót. - Szóval beszélgessünk.

- Rendben - Bólintott.

- Hány éves vagy, Yoongi?

- Negyvenhét - Felelt egyenes arccal, komolyan.

Én halkan felnevettem és megingattam a fejem, közben pedig a jobb kezemmel megdörzsöltem a szemeimet. Hosszú éjszakánk lesz.

- Most komolyan - Sóhajtottam és visszanéztem rá, ő pedig még mindig értetlen arccal bámult, mintha nem lenne egyértelmű, min is nevetek. - Olyan huszonötnek nézel ki. Vagy huszonhat.

- A korom negyvenhét év, Yon - Erősítette magát. - Ezerkilencszázhetvenegyben születtem és rá csupán huszonhat évvel kerültem a mennyországba. Az óta ilyen a testem, nem öregszem.

- A mennyországba - Bólogattam, hangsúlyom pedig cinikus volt. - Szóval fanatikus térítő vagy? Mit vallasz?

- Ezt meg hogy érted? - Pislogott sűrűn.

- Milyen hitre akarsz mindenkit áttéríteni? - Kérdeztem megint. - Az utcán járkálsz és megpróbálsz sereget toborozni a mennyei seregekbe? - Mosolyodtam el a saját szavaimon, amiket kissé eltúloztam.

- Félre ne érts, nagyon jó új személyeket látni odafönt, hiszen ők tudjuk, hogy jó lelkek voltak - Mondta semleges arccal. - De erőszakkal senkit sem viszek oda, mert az nem erkölcsös.

- Hűha - Sóhajtottam. - Baszki, ez durva egy menet lesz.

- Ne káromkodj, az nem illik egy ilyen nőhöz!

- Nem ismersz te engem - Mosolyogtam rá szélesen. - Ez legyen a legkisebb bűnöm.

- Ne legyen bűnöd - Nézett rám szigorúan. - Kedves vagy és segítőkész. Még meg sem köszöntem, hogy segítettél nekem korábban.

- Nincs mit - Biccentettem egy aprót. - A bűneimről meg ne beszéljünk, még kitérsz a hitedből, akármit is vallj - Ingattam meg a fejem mosolyogva. 

- Nem térhetek ki, képtelen vagyok rá.

- Jó, mindegy - Legyintettem. - Van családod vagy barátaid, akikhez el tudnál menni? 

- Nincsen - Felelt.

- Szuper - Sóhajtottam lemondóan. - Barátnő? Feleség? Ismerős? Rokon? Aki befogadna, hogy ne kelljen téged bezáratnom?

- Nincs senkim - Mondta. - Mindenki, akiben bízom és a családom, ott maradt, ahonnan jöttem.

- És nem tudsz visszamenni?

- Sajnos nem - Rázta a fejét. - Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide, így azt sem tudom, hogyan jutok vissza.

- Fasza - Köptem a szót. - Akkor itt maradsz éjszakára, aztán holnap kitaláljuk.

- Hálás vagyok a segítségedért - Mosolygott rám.