Románc, míg csak lehet(JK) ~ Befejezett

Prológus

*Figyelmeztetés: ez a könyv egy folytatás. Ahhoz, hogy teljes mértékben tisztában legyél az eseményekkel, a Románc a sötétben című könyvemet kell elolvasnod. Nem függnek 100%-ban össze, anélkül is olvasható, de vissza fogok nyúlni a másik könyvhöz. Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a kis beteg, negatívumokkal teli mini folytatás <3

-----------------------------------------------------

-Boldog évfordulót Drágám. - tette le elém Jimin az apró, kis jelképes tortát, amit annak alkalmából vett nekem, hogy megünnepelje hat éves kapcsolatunkat. Nem volt mindig zökkenőmentes, végigkísért minket egy sötét érzés mindig a közös utunkon, de ügyesen vettük az akadályokat és ide jutottunk. 

-Neked is. - hajoltam át az asztalon, csak annyira, hogy félúton összetalálkozzak vele, ajkaink pedig egy szenvedélyes csókot váltsanak, hiszen erre büszkének kell lenni, nem minden kapcsolat tart eddig. 

-Szeretlek. - nézett a szemembe miután elvált tőlem, csillogó arccal mérve végig az enyémet. - Mindennél és mindenkinél jobban. 

-Én is. - mosolyogtam és hagytam, hogy ujjainkat összekulcsolja az asztal felett. - Mit terveztél ez alkalommal? - kérdeztem kissé izgatottan, hiszen mindig okozott valami kellemes meglepetést számomra, és tudtam, egy ilyen eseményt úgysem fog ünneplés nélkül hagyni. 

-Elég annyit tudnod, hogy hétvégén valami különleges helyre fogunk menni, csak mi ketten és nagyon, nagyon jól fogjuk érezni magunkat. - kacsintott rám, ujjait végighúzva a kézfejemen. Hátamat kirázta a hideg az érintésétől, amit látva halkan felnevetett, én pedig elmosolyodva pillantottam ki a kis cukrászda ablakán a háta mögött, viszont amit ott láttam, minden szót belém fagyasztott. 

Velem szemben, Jiminnek háttal az ablak előtt egy magas fiú állt, tetőtől talpig feketében, fejére kapucni húzva, arca felét pedig maszk takarta. Csak a szemeit láttam, amik engem fürkésztek, s mintha ismerősek lettek volna számomra. Nem voltak ijesztőek, sokkal inkább kedvesek voltak és érdeklődéssel figyeltek rám. Csak kerek szemekkel bámultam az engem vizslató szempárba, amit a párom észre is vett és kezemet megszorítva eltakarta fejével a látványt. 

-Minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel. - Sápadt vagy, rosszul lettél? 

-Ott. - mutattam mögé és kihajoltam csak azért, hogy ne lássak mást, csak a fekete ruhás fiút, továbbra is engem fürkészni. - Ott van valaki. - mutattam el mellette. - És engem néz. 

-Hol? - fordult meg Jimin is, viszont mire ismét odapillantottam, az alak nem volt sehol. - Miről beszélsz? - forgolódott a fiú a kezem fogva, de értetlenül nézett vissza rám, nem látott semmit. 

-Ott volt! - mondtam türelmetlenül. - Az ablaknál! Valaki, engem nézett! Láttam! 

-Yewon. - húzódott hozzám Jimin közelebb. - Már lassan több, mint három éve volt. Eddig jól voltál, most ismét visszajöttek a rémálmaid? - ölelt át, fejem a vállára hajtva. - Mondtam, hogy semmi baj. Nem jön a közeledbe többet, én itt vagyok, vigyázok rád, szeretlek és megvédelek. Mondtam, hogy többet nem vesznek el tőlem. - suttogta a fülembe. 

Óvatosan bólintottam egyet, miközben néztem az utca túlsó oldalán álló, fekete ruhás, kapcnis, maszkos fickót, aki kitartóan nézett engem, és Jimin ígéretével ellentétben hamarosan lecsapott rám. Pont, mint azon a sötét éjszakán.