Románc, míg csak lehet(JK) ~ Befejezett

18.rész

-Jungkook, ne tedd ezt velem! - vettem kapkodva két kezem közé az arcát, és néztem szemeibe, amiből a könnyek úgy folytak, mintha hirtelen vízeséssé változtak volna. Rémülten próbáltam valamit kiolvasni a tekintetéből, valami jelet arra, hogy ez csak valami vicc, hogy nem is gondolja komolyan, csak kíváncsi volt a reakciómra, de nem találtam benne pajkosságot, sem pedig szórakozottságot.

Üres volt. Üres és könnyes. Mint aki belül meghalt. 

-Mi van azzal, amit mondtál? Amit ígértél? - kérdeztem remegve, remélve, hogy sikerül valami értelmes magyarázatot kiszednem belőle. - Azt mondtad, hogy együtt maradunk, hogy többé nem engedsz el! Azt ígérted, megadsz mindent, amit csak akarok, és én téged akarlak! Hazudtál! 

-Sajnálom - hajtotta le a fejét, én pedig elengedtem őt kezeim közül. Nem akartam elhinni, hogy azok után, amiken átmentünk, amiket együtt megéltünk, amiket megígértünk egymásnak, csak képes így benyögni nekem, hogy inkább visszaküld a korábbi életembe, azzal az indokkal, hogy nekem ott majd jobb lesz. De én nem akartam visszamenni. Nem vágytam rá, nem tartoztam már oda. 

-Hát legyen - álltam fel összetörve, elkeseredve, úgy érezve, hogy el lettem árulva. - Ha ezt akarod, legyen. Veled töltöm ezt az éjszakát, reggel pedig elmegyek és nem jövök vissza többé. 

-Te is tudod, hogy ennek így kell lennie - suttogta, még mindig nem emelve fel a fejét.

-Nem! - kiáltottam dühösen - Ennek nem így kellene lennie! De te azt hiszed, te vagy ennek az életnek az írója, úgy forgatod és csavarod a szálakat, ahogyan neked tetszik! Engem akartál, idehoztál! Megkaptad amit akartál, ismét neked adtam magam és a szerelmem. És most hirtelen megint az én javamat akarod? Téged választottalak Jungkook! Eldobtam érted mindent és mindenkit, feladtam az álmaim, a múltam! És most azt mondod, hogy mégsem akarod? Mikor már nincs senkim, nincs hova mennem? 

-Meg fogod nekem köszönni. Én csak azt akarom, hogy boldog legyél. A mai napig előttem van az arcod, mikor Jiminnek igent mondtál. Soha nem láttalak annyira ragyogni, mint akkor. És ez engem kísért, minden éjjel, álmomban megjelenik és levadászik belőlem egy darabot. Nem tudom ezt tovább csinálni, nem én kellek neked. Jimin meg tud adni neked több mindent, mint én valaha. Házasság, család, egy igazi élet. Fájdalom, szenvedés és bújkálás nélkül. Tudom, hogy nem tettél le róla, ki akarna egy ilyen idilli képet kitörölni az elméjéből? Yewon, én nem a fény vagyok az életedben, hanem a sötétség. Neked pedig a napos oldalra van szükséged. Hogy mindig vidám, boldog és felhőtlen lehess. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ezt megtegyem veled. A múltkori kalandunk majdnem az életünkbe került, nem vehetem el az utolsó esélyed megint. 

Szó nélkül bámultam szemeibe, amikben annyi fájdalom, csalódottság és keserűség kavargott, hogy inkább elfordultam, és kimentem a nappaliból. Nem tudtam szembenézni a ténnyel, hogy ez megtörténik, hogy már nem kellek senkinek. Jimin ha él is, nem akar már látni, kétszer szúrtam hátba a gyerekes viselkedésemmel, Jungkook pedig még ha nekem akar is jót, úgy bánt, hogy most nem tud róla. Lelkem csavarodott, a levegőm beszorult, ha csak belegondoltam abba, hogy ma este leszek utoljára vele, ma fogom utoljára érezni az érintését, a csókját, úgy őt magát. 

Egész nap csendben voltam, könyörögtem, hogy az idő lassuljon le, hogy álljon meg és sose jöjjön el ez az éjszaka. Fohászom azonban nem talált meghallgatásra, az este mint a halál csendben, váratlanul jött el, egyre közelebb hozva a búcsú érzését. Jungkook egész nap került, nem is találkoztam vele a veszekedésünk óta. A ház csendes volt, túl csendes. 

Éppen forró zuhanyt engedtem magamra és csukott szemmel tűrtem, ahogyan a víz égeti a bőrömet, mikor a kabin ajtaja kinyílt. Odapillantva megláttam Jungkookot, amint az ajtót támasztotta és úgy nézett rám. Szemei csak és kizárólag az arcomat pásztázták és bár nem volt rajtam ruha, úgy álltam előtte, mégsem nézett végig rajtam. Mintha nem is érdekelte volna, mit láthat lentebb, minden figyelmét az arcomnak szentelte. Vizes hajam a hátamra és az arcom oldalára tapadt, kezét pedig megemelte, hogy elhúzza az egyik tincset a szemem mellől. Én vele ellentétben viszont nem is akartam parancsolni a szemeimnek, szégyen nélkül néztem végig meztelen felsőtestén, ameddig csak szemem látott, deréktől lefelé melegítóalsó fedte minden porcikáját. Illata intenzíven csapta meg az orrom, tudtam, már zuhanyzott. 

-Készen vagy? - kérdezte halkan, mire csak szó nélkül bólintottam. Finoman megfogta a karom és közelebb húzott magához, másik kezével pedig elzárta a zuhanyt. Bár nem engedett el, elfordult a fogas fele, ahonnan leakasztott egy puha köntöst és megtartva nekem, hagyta, hogy belebújjak. Nem csináltam magamtól semmit, hagytam ő vezesse minden mozdulatom, így azért sem szóltam, mikor maga felé fordított és bekötötte az övet úgy, hogy végig a szemembe nézett. Nem úgy pillantott rám, mint korábban. Nem láttam vágyat és tüzet a tekintetében.

-Gyere - fogta meg a kezem és lassan húzni kezdett, kifelé a párás helységből, s amint kiértünk onnan, hirtelen meg is borzongtam a hűvösebb levegőre. Ujjait az enyémekre kulcsolta, s csak némán figyeltem izmos és tökéletes hátát, ahogyan haladt előttem. Elhagyva a szobámat, a sajátjába húzott, majd miután becsukta magunk mögött az ajtót, durván nekilökött annak és úgy csókolt meg, hogy hirtelen bele is szédültem. Két kézzel kapaszkodtam a nyakába, ahogyan próbáltam közelebb és közelebb férkőzni hozzá. Lábaim alá nyúlva megemelt, úgy tartott maga előtt, hátammal még mindig az ajtót támasztva, miközben majd belefulladtam abba a szenvedélybe, amit nekem nyújtott. 

Megfordulva velem, hirtelen az ágyra dobott, amit csak nevetve nyugtáztam, és szórakozottan figyeltem, ahogyan szinte rám ugrott, ugyanúgy folytatva a csókot, mint korábban. Hajába túrva húztam közelebb magamhoz, fél lábam átdobva a derekán, mikor pedig csupasz lábszáram az ő csupasz bőréhez ért, mintha égett volna a bőröm attől a forróságtól, ami belőle áradt. Szinte perzselt mindenhol, ahol csak hozzám ért, sokat voltunk már együtt, mindenféle helyzetben, de ilyen intenzív, szinte már fájdalmasan jó soha nem volt egy ölelése sem. 

Ajka lecsúszott a nyakamra, mire szemeim lehunytam és továbbra is belé kapaszkodva, mint egy kismajom a faágba, úgy tűrtem, hogy azt csináljon velem amit csak akar. Légzésem szaporább lett, körmeim a bőrébe mélyedtek, mikor a saját maga által kötött csomót szétszedte a köntösön és megéreztem magamon érintését. Minden porcikám remegett többet és többet akarva belőle, egyszerűen bárhol hozzám ért, csak azt akartam, hogy folytassa, abba ne hagyja, legyen durvább és határozottabb minden pillanattal. 

-Szeretlek - suttogtam a sötétbe, mire abbahagyta, amit éppen csinált és felemelkedve rám nézett. Sokat nem láttam belőle, éppen csak a körvonalát, de nem is kellett, tudtam, azt érzi amit én. Mindig is azt érezte amit én. 

-Én is - suttogta, majd kisimította hajamat az arcomból és lehajolva hozzám, ismét megcsókolt. - Éppen ezért itt az ideje, hogy megköszönjek neked mindent, mielőtt végleg vége.