Románc, míg csak lehet(JK) ~ Befejezett

20.rész

Csak nézegettem a kezemben lévő albumot, benne a rólam készült képekkel. Kiskoromban, aztán mikor nagyobb lettem, az iskolában készült képeket, a barátaimmal készült fotókat, a családi ünnepeket megörökítve, a korábbi életemet. 

A korábbi életem, amelynek akkor még nem volt sötét és árnyas oldala, aminek akkor még Jungkook nem volt szerves része. És ahogyan néztem a régi énemet, hirtelen üresnek találtam. Nem voltam még akkor érett a szerelemre, de tudtam, akkor Jungkook még a közelben sem volt, hasonló korban járt valahol máshol, talán ugyanolyan életet élt mint én, mielőtt megzakkant volna.

Mielőtt engem is őrültté tett volna.

-Min gondolkodol? - ült le mellém anya, aki mióta itthon voltam még nem szólt hozzám. Sírt, mikor meglettem, sírt, mikor látta, hogy élek és jól vagyok. És sírt, mikor felismerte, hogy megváltoztam. Az a lánya, akit korábban ismert, nevelt és szeretett, nem volt sehol, mintha kihalt volna az a rész belőlem, helyette csak egy romos, beteg lélek maradt, a szerelme után siránkozva, akit rajtam kívül egyébként mindenki gyűlölt. 

-Nem gondoltam semmire. Nem is tudok gondolni másra, csak egy valakire. Csak Rá tudok gondolni. Senki és semmi másra. Hiányzik - hajtottam le a fejemet, majd letettem magam mellé a kis könyvet és csak bámultam magam elé a semmibe. 

-Ugye tudod, hogy amire vágysz, nem járható út? Az a fiú beteg, orvosra, folyamatos megfigyelésre van szüksége. Yewon drágám, nem élhetsz így többet. 

-Anya, nincs normális és egészséges ember ezen a Földön! Mindenkinek van valami problémája, kinek kisebb, kinek nagyobb! És nekem az a legnagyobb bajom, az a betegségem, hogy szerelmes vagyok! Szeretem őt, és ennek nem tudok megálljt parancsolni! És az, hogy elküldött teljesen szétszed belülről, mert nagyobb fájdalmat okozott ezzel, mint egy kósza pofonnal. 

-Ha ez a fiú tényleg szeret téged, akkor elfogadja, hogy itt a helyed közöttünk. Neked itt van életed, itt van a gyógyulásod kulcsa. Ha tényleg szeret, semmilyen formában nem kelt benned bűntudatot, amiért magára hagytad. Ha tényleg szeret, akkor felismeri a hibáit és elmegy kezeltetni a beteg fejét. Utálhatsz, lázadhatsz, de nem hagyom, hogy harmadjára is eltörjön benned valamit. Mint szülő, nem hagyhatom, hogy ismét a közeledbe férkőzzön. 

Csalódottan néztem anya határozott szemeibe, majd felállva egyszerűen otthagytam őt a nappaliba. Nem vártam tőle, hogy megértsen, de nem számítottam arra, hogy ennyire kemény véleménye legyen egy olyan dologgal kapcsolatban, amit egyébként bármit is mondanak, nem fognak tudni elzárni előlem. Vissza fogok menni Jungkookhoz, ha az lesz életem utolsó cselekedete is.

Elhatároztam magamban és meg is tettem.

-Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Jimin, ahogyan leparkolt az ismeretlen, mégis ismerős ház előtt. - Ha most visszajössz, tényleg nem lesz innen visszaút.

-Ezt akarom. Mindig is ezt akartam, hamarabb meg kellett volna tennem. Hiba volt hagynom, hogy ellökjön magától. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, szívből kívánom, hogy boldog legyél és valaki olyat találj magadnak, aki viszonozza minden tetted. Csodálatos ember vagy és egy csodálatos férj lesz valamikor belőled. Nem féltem a lányt, aki hozzád megy - mosolyogtam Jiminre, mielőtt egy puszit nyomtam volna az arcára. Kezemet megfogta és szomorú tekintettel nézett rám. 

-Egy részem mindig szeretni fog - válaszolt halkan. - Nem szeretnélek elfelejteni, bármit is hozzon nekünk a sors. Néha látogass...látogassatok meg - adott ő is egy puszit az arcomra, majd a kormány felé fordult, én pedig sietve kipattantam mellőle és a ház felé futottam, ahol elvileg Jungkook várt rám. Mert tudtam, hogy vár rám, tudta, hogy vissza fogok hozzá jönni. 

Azt hittem tudta.

Azt hittem sejtette. 

Azt hittem vár rám. 

Azt hittem él.