Tervezésben

10 1 0
                                    

Több, mint huszonnégy óra telt el azóta, hogy Nettinek leszállt a gépe, és már a Miller családhoz is beköltözött. Teljesen otthonosan viselkedik, és már a lovakkal is sikerült megbarátkoznia, vagyis akik barátságosabbak, mert akadt egy, aki nem szívesen közeledett az új oktató felé. Kim mindent körbe mutatott a környéken, és egy órarendet is nyomott a kezébe, hogy ehhez viszonyítva kell választaniuk az óráikat a következő héten. El sem hiszi, hogy hamarosan külföldi oktatásban fog részt venni. Tudta, hogy valahol nem messze vár rá a kocsija, amit át kell vennie, mert nem várhatja el a családjától, hogy mindenhova elvigyék. A második napján a reggelinél ezt fel is vetette nekik az az napi tervét.

- Köszönöm a reggelit Carol – felelte, miután végzett, és felnézett a tányérjából – Ma szeretnék elmenni átvenni az autómat – osztotta meg a többiekkel a tervét. A szülők egymásra néztek, s Kim is körbe nézett, míg mindenki Jason-re pillantott, aki kissé fáradtan még harapott még egy falatot az ételből. Amikor észrevette, hogy minden szem rászegeződik felhúzta a szemöldökét, majd Nettire nézett, és megköszörülte a torkát.

- A húgom mesélte, hogy lesz autód, csak nem fogod tudni rögtön a leszállás után elvinni, és gondolom az a kérdés, hogy el tud-e valaki vinni, nem? – ivott bele a vizébe, amire a szőke hajú főszereplőnk bólintott egyet.

- Ez lenne a kérdésem, igen – tette hozzá, majd kissé türelmetlenül nézett a fiúra, aki húzta az agyát. Az egész családjának is.

- Lássuk... Mi a tervem a délelőttre? – kezdett neki a színjátékának – El kell mennem a mosodába, nem anya? – nézett édesanyjára, amire Mrs. Miller csípőre tette a kezét.

- Még mindig nem vitted el! Felejtsd el! Ma akkor elmegyek apáddal, s közben beugrunk az orvoshoz az eredményekért a lovakról – túrt a hajába – Vidd el Antoniát! Ne játssz itt nekünk!

- Rendben – sóhajtott, majd felállt az asztaltól – Öt perc, és kint várlak a kocsiban – nézett rá, és elhagyta az étkezőt.

- Kösz... - mondta volna, de ezt majd a kocsiban tudja csak folytatni, mert már nem hallhatta mit mond.

Nagy levegőt vett, mert még sosem vezetett amerikai utakon, s csak reméli, hogy nem olyan nehéz, mert különben nagy gondban lesz hazafele. Felkapta a táskáját egy alapos fogmosás után, majd a dzsekijét magára téve kilépett a bejárati ajtón. Szemben ott állt egy piros színű Mercedes Benz G500. Az ablakon át látta kívülről, hogy talán a zenével foglalkozik most nagyon a srác. Kinyitotta az ajtót, s akkor megcsapta a dobhártyáját Kiss-től a Baby Driver című száma. Bekötötte magát, és ránézett a vezetőjére.

- Köszönöm, hogy elviszel – nézett rá hálásan, amire legyintett egyet, és kihajtott a főútra. Nem jártak sokan, mint ahogy azt hinnék az emberek. Sebesen ment a Mercedes Benz, ahogy kellett.

- Tegnap este én húztam a rövidebbet – szólalt meg végül tizenöt perc után – Anyám már akkor berágott rám, hogy nem mentem el a mosodába egész héten, s pont most akartam. Ne gondold azt, hogy miattad, csak elfogytak a tiszta ruhák – nevetett fel kínosan – Apám fogta a pártját, és Kim, pedig egy régi barátnőjével találkozik még a gimiből.

- Értem, hát, sajnálom, hogy a mosoda nem jött össze – felelt Netti egy óvatos mosollyal az arcán – Azért remélem kellemesebb társaság vagyok, mint egy mosógép és szárítógép.

- Mindenképpen – pillantott rá a lányra, aztán gyorsan vissza – Már megijedtem, hogy rosszabb leszel, mint a húgom jó pár barátnője.

New JerseyHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin