Méltatlan szerelem (Krilov család II.)

Első fejezet_1.

 Rose közvetlenül a lépcső előtt fékezett, és mielőtt kiszállt a fekete Daimlerből, körülnézett. A nap már lebukott a platánok mögé, a lombok árnyéka könnyed táncot lejtett a kastély vörös téglafalán. Elfordította fejét az épület homlokzatáról, hogy egyetlen pillantással üdvözölje a parkot. Elégedetten megállapította, hogy a kert továbbra is változatlan, olyan, amilyennek mindig is szerette; noha megfelelően gondozott, épp a kellő mértében buja. A fák koronáját nem nyesegették természetidegen formákba, mint a francia kertekben szokás, hogy nyílegyenes és hasznavehetetlen sétányok mellett álljanak sorfalat, hanem kedvükre növekedhettek.

Hamarosan ismét benépesül az erdő, merengett Rose. Emma férjhez megy, gyerekek kergetőznek a patak mellett, feltúrják a gyepet, és letörik a fák alacsonyabb ágait. Az utolsó békeév, gondolta Rose, és elmosolyodott.

Kiszállt az autóból, alig észrevehetően megmozgatta a derekát, a nyakát, elgémberedett bokáját, és köszöntötte a kertészt, aki néhány lábnyira tőle, a rózsaágyásban gyomlált, és megkérte, szóljon az inasnak, álljon félre az automobillal!

A kertész illemtudóan felegyenesedett, majd meghajolt.

- Ahogy parancsolja, kisasszony - felelte.

- A nagypapát merre találom, Leslie?

- Hátul, a télikertben - felelte a férfi, és a sáros kislapáttal az oldalkapu irányába bökött.

- Köszönöm. Megkeresem ott.

Rose átsétált az udvaron, hogy a kerítésbe vágott kiskapun kijusson a belső udvarról. Néhány lépés, és elérte a télikertet, nagyapja kedves pihenőhelyét. Valóban itt tartózkodott az öreg, vagyis itt aludt. Feje hátra billent a kimustrált fotel támlájára, jobb kezében alvás közben is markolta a szemzőkést, baljában pedig a kihűlt pipát. Lenvászon köténye ölében meggyűlt a kiszóródott hamu. Rose odament az öreghez, kivette kezéből a pipát, és óvatosan ráhelyezte a kerek márványasztalra. Nem elég óvatosan, a pipa feje hangosan koppant az asztalon.

- El ne törd, te lány! - szólalt meg váratlanul az öreg, és csibészes mosoly ömlött el az arcán.

Ekkor nyitotta ki a szemét, hogy vénségtől fátyolos tekintetét unokája arcára vesse.

- Hol a kalapod? - kérdezte zsémbesen köszönés helyett.

- Az autóban hagytam - felelte Rose a viszontlátás örömében nevetve, és cuppanós csókot nyomott nagyapja arcára.

- Nem ott a helye, hanem a fejeden.

- Igenis, nagyapa.

- Reméltem, hogy időben megjössz. Könnyebben elviselem a felfordulást - korholta unokáját, mert elkésett.

Lord Franchyes szerette magát a vén, morgó medve szerepében látni, noha rajongott a pletykákért és a társaságért. Ifjabb unokája eljegyzése, a várható sokadalom hetek óta kellemes izgalomban tartotta.

- Milyen felfordulásról beszélsz, nagyapa? - kérdezte évődve Rose, és összébb tolta a lócán nagyapja munkaeszközeit, a fogókesztyűt, az ollót, kést és a számtalan zsinegdarabot, hogy leűlhessen. - Néhány meghívottról tudok csupán.

- Néhány! - kiáltotta az öreg. - Nálunk lebzselt a fiú egész pereputtya.

- Anyám azt írta, mindössze a szüleit és legkedvesebb barátait láttuk vendégül Harrynek.

- Madarat tolláról. Két semmirekellő már délután megérkezett. A kocsizörgés felvert a sziesztámból. Mindezen kellemetlenség azonban semmi ahhoz a skandalumhoz mérve, hogy egyik unokám hiányzik a másik eljegyzési vacsorájáról.