Méltatlan szerelem (Krilov család II.)

Hatodik fejezet

Két nappal később, szerdán este Rosera nemszeretem kötelezettség hárult. A külvárosban rendezett, és a veterán katonákat köszöntő ünnepségen helyettesítette Miss. Wortwoodot.

Rose nem szívelte sem a katonákat, sem a táncos összejöveteleket. A veteránokat harsánynak és közönségesnek tartotta, akik vagy szörnyűséges háborús emlékeikkel traktálják, vagy legalább olyan gusztustalan és ráadásul sikamlós laktanya élményeiket idézik fel sorra. A táncmulatságokat pedig azért nem állhatta, mert túlkoros lévén az eladósorban lévő lányok között, a fiatalemberek féltek táncra kérni. Pedig szeretett táncolni, csak többnyire nem volt kivel.

Miss. Wortwood az ország másik végébe utazott, ezért kérte meg Rose-t, hogy a vöröskeresztet helyette képviselje. Miss. Wortwood igyekezett minden jelentősebb és kevésbé jelentős társadalmi eseményen ott lenni, hogy gyarapítsa a szervezet vagyonát. Noha a veterán katonák tiszteletére rendezett ünnepséget összevetni sem lehet Emma Henderson kézfogójával, fontosnak tartotta a megjelenést. Nem is ugyanazon társadalmi rétegnek szervezték. A veteránok nagyrészt közlegények voltak, akik a hadsereg nyugdíját élvezték leszerelésük óta, és akiket egy hangulatos vacsorán a hadsereg évente egyszer vendégül látott.

- Nem muszáj végig ott maradnod, kedvesem. - biztatta Rose-t Miss. Wortwood, hogy húzódozását legyőzze. - A fiúk hamar felöntenek a garatra, nótázgatnak és malac vicceket mesélnek. Elég, ha az elején körbejársz, aztán megszöksz.

- Remélem, nem én leszek az egyetlen nő?

- Hová gondolsz? A feleségek és a családtagok is meghívottak. Szokványos társadalmi esemény lesz. Mivel a katonák jobbára egymás családjából házasodnak, meghívják a fiatalokat is, had ismerkedjenek. A főszervező, Wilson alezredes személyesen keresett fel, nem utasíthattam vissza. Fess férfi, aki nem ismer ellentmondást.

- Született katona - gúnyolódott Rose.

- Úgy! Úgy! Ne félj, ha más nem, ő kötelességének érezi, hogy mulattasson. Remekül szórakozol majd.

- Kötve hiszem, Miss. Wortwood.

Rose a nagynénjénél töltötte az éjszakát, és a kórházi munka után oda ment átöltözni is. Nénikéje, aki évek óta hanyagolta a társadalmi eseményeket, buzgón segítette Rose-t a készülődésben.

- Végre táncmulatságba mégy, Rose - lelkendezett. - Én a te korodban minden héten rongyosra táncoltam egy cipőt.

Mrs. Gordon valaha gyönyörű és híresen elegáns hölgy volt. Imádta a társaságot. Az utóbbi tíz évben vonult vissza, amikor betöltötte a hatvanat.

- Ne vesse el a sulykot, nénikém! - tiltakozott a lány. - Hivatalos minőségben megyek. Adományokat gyűjtök a szegényeknek, és fogadom a vöröskeresztet megillető köszöneteket.

- Ugyan melyik lány vallja be, hogy férjet fogni megy a mulatságba? Pedig tánc közben születnek a sírig tartó szerelmek.

- Talán én is beleszeretek egy légnyomást kapott veteránba! - sóhajtott mosolyogva Rose.

Mrs. Gordon a szekrény előtt állt, és Rose régi, a tavaszi derbin viselt ruháját tartotta a kezében.

- Nem vehetek fel halványsárga, fodros szoknyát - jelentette ki a lány. - Ősz van. Inkább a kosztümöt választanám.

- Mogyoró barnában akarsz menni? - hüledezett a nagynénje.

- Miért ne? Az egyik legszebb kosztümöm.