Méltatlan szerelem (Krilov család II.)

Harmadik fejezet_2.

Mielőtt az ócska szelep sorsát a kezébe vette volna, George-nak más dolga is akadt. Kézikocsira rakta a kórház szennyesét tartalmazó zsákot és elballagott vele a közeli mosodába. Egy fiatalasszony vette itt át rendszerint a mosnivalót, és adta ki a tisztát. George látásból már ismerte.

Miután az asszony üdvözölte George-ot, kibontotta az első zsák száját, és földre dobálva maga mellett elkezdte kiszámolni a tartalmát. Számolás közben nem tudott beszélni, de a két zsák közti szünetben odaszólt az ajtó mellett várakozó George-nak.

- Mr. Sims beszélni akar magával.

- Mr. Sims?

- Igen. A főnök úr. Valami hibázik az elszámolásukkal. Azt mondta, ha megjön, nézzen be hozzá az irodájába. Fontos dolog lehet, mert délután három óta vár magára.

- Két lepedővel kevesebbet fizettünk volna ki? - kérdezte mosolyogva George.

- Meglehet. Ritka sóher disznó. Ott találja az irodáját a nagyterem végében - magyarázta a fiatalasszony, és hüvelykujjával a kétszárnyú csapóajtó irányába bökött. - De hagyja itt a kabátját, mert marha meleg van benn.

A mosoda elnevezés, mellyel Mr. Sims az üzemet megtisztelte nem jelentett fejlettebb eljárást vagy különösebb gyorsaságot a mosónők által végzett hagyományos és nehéz munkánál, legföljebb alacsonyabb árat, amit a tulajdonos az alkalmazottak kizsigerelésével ért el. Legalább húsz nő sürgölődött a csapóajtó mögött a trópusi hőségben, a sűrű gőzben, a forró üstök és az izzó faszénnel fűtött vasalók fölött. Ahogy George belépett, szemét, torkát azonnal kikezdte a klórgáz, és arcán, hátán patakzott a verejték.

Nem volt mersze átvágni az üstök és a morcos asszonyok között, ezért jobbra került, és a fal mellett közelítette meg az irodába vezető ajtót.

A kopogásra ingerült hang válaszolt.

- Bújj be!

Mr. Sims az íróasztala mögött üldögélt ujjatlan trikóban, karját, vállát izzadságtól összetapadt szőrpamacsok borították.

- Mit akar? - förmedt George-ra.

- George Harris vagyok, uram, a kórházból. Beszélni akart velem.

A válasz hallatán a mosodás megszeppent. Kivette szájából a fogpiszkálót, és unott arca érdeklődőre váltott.

- Szóval maga az - mondta, felállt és vigyázzba vágta magát.

George nem értette a megjegyzést, továbbra is a csukott ajtó előtt maradt, illendően alázatos arckifejezéssel, távozásra készen.

- Egy üzenetet kell átadnom önnek, uram. A központból jött - mondta katonásan Sims, még mindig vigyázzban, mint műkedvelő előadáson a katonát alakító részeges paraszt.

George meglepetése mindössze néhány másodpercig tartott - csalódás futott át az arcán - majd összeszedte magát. Tudta, vége a nyugalomnak, az eseménytelen, csöndes őszi heteknek. A titkosszolgálat jelentkezett. Eddig beérték semmitmondó jelentéseivel, amit heti rendszerességgel küldött, és békén hagyták, mintha George kórházi tartózkodásának valóban nem lenne egyéb célja, mint megerősödni és a kórház leromlott felszerelésével ügyködni.

Közelebb lépett Sims asztalához, és kinyújtotta a kezét.

- Adja ide! - mondta parancsolóan.

- Mindjárt, uram, mindjárt - felelte készségesen Sims, és szuszogva kikászálódott az asztal mögül. - Azonnal adom.

A fal mellett a fiókos szekrényhez ment, kirántotta a legfölső fiókot, és a belsejét kitöltő mocskos, gyűrött papír halom alól kihúzott egy három részt hajtott, és viasszal több helyen lepecsételt levelet. Átnyújtotta George-nak.