Utolsó lélegzetig...(Miraculous fanfiction)

Kezdődjön a rémálom!

Külső szemszög:

Marinette nagy nehezen ért földet,és változott vissza.Amint az üres osztálytermükben leolvadt róla a hősruha egyből térdre rogyott.Kezét a hegre szorítva remélte,hogy elmúlik az égető érzés.Hiába hazudta barátainak,a seb már csak egy karcolásra hasonlított hála a varázsnak,de még mindig pokolian kínozta Marinetet.
Nemsokára az osztály is visszajött,hisz ma már csak történelemre kellet visszajönni,azaz ,,nyomozós" órára.
Adrien épp időben ért vissza az iskolába miközben egy dolgon kattogott az agya:,,Mi történhetett a bogarammal?"

Adrien szemszöge:

Akármit is mondhatott nekem Katica,hogy jól van, egyszerűen nem tudtam hinni neki.
Túlságosan is látszódott rajta,hogy remeg, remélem nem esett baja.
Gondolkodtam miközben beléptem az osztályterembe.Legjobb barátaim már a helyükön voltak.Lehuppantam a helyemre,és észrevettem valamit:Clhoé furcsán nézegette Marinettet. De most nem a megszokott lenéző,gunyoros nézés hanem sokkal inkább aggódó.Furcsa.Ezt az arckifejezést akkor láttam utóljára amikor 6 éves koromban a parkban felmásztam az eggyik mackójáért egy fára,amit feldobtunk,és hát ja...bele estem egy mérges szömörce bokorba.(De a macit leszedtem!)
Bejött Ms.Butler és leült a katedrához és belekezdett a kis ,,beszédjébe"
-Nos,osztály örülök,hogy senkinek sem esett baja az akumatámadás miatt,így ha az emlékem nem csal,Marinette azt mondta,hogy bebizonyítja,hogy barátai ártatlanok.Esélyt adok rá gyermekem,de ha kiderül,hogy csak hazugsággal próbálod védeni a barátaidat,akkor 4 jegy levonás a projektedből,és...-folytatta aggódó tekintettel nézett a lány szemébe-sajnos hazugok nem lehetnek osztályképviselők.Így is vállalod?-Hátra néztem a lányra aki,eltökéltel nézett a tanárnőre.Ez a nézés olyan ismerős...olyan mintha nap mint nap látnám azokat az elszánt azúrkék szemeket...
-Válalom.-mondta rezzenéstelen arccal. Felállt és odament Lila asztalához és a szemébe nézett.
-Lila,hol van a plakátod?Legalábbis ami megmaradt belőle?
-Hát hol lenne máshol,kidobtam a szemétbe!-mondta lenéző hangnemben.
-Hát jó,neked lett volna kíméletesebb.-mondta és hátranézett-Max,ugye mint mindig,magaddal hoztad ma is magaddal hoztad a kis robot barátodat?
-Persze Márkó mindig velem van!(írói megjegyzés:aki nem emlékezne rá így hívják Max robotját,a Robosztus nevű részben)
-Kérlek engedd elő,mármint ha a tanárnő is beleegyezik-a tanárnő csak egy bólintással jelzi,nincs problémája vele,és érdeklődve figyeli amint előjön Márkó.
-Üdvözöllek,Marinette!
-Szia Márkó,tudnál egy kicsit segíteni?kérdezi a lány.
-Miben állhatok segítségetekre?
-Kérlek,letudnád nekem játszani a reggeli hangfelvételt?
-Adatt pontosítást kérek.
-Reggel 7:50 perc -mosolygott rá kedvesen.
Ezután a reggeli eseményekből mindent hallottunk.Hogy Lila piszkálta barátainkat,hogy azok csak egymást védték,és egy kis részletett Mari dühkitöréséből.
-Ennyi elég lessz tanárnő,vagy aktiváltassuk az igazság mérőt Márkón?Ha kell annak is alávetem magam!-mosolygott elégedetten a tanárnőre,aki még mindig nem dolgozta fel a látottakat.
-Rendben gyerekek,hazamehettek!Nino,Alya,eltörlöm a büntetéseteket.Lila,a büntetésedről még tárgyalunk!-mondta Miss Butler és koviharzott a teremből.Hátra fordultam,a lányokhoz.Alya a kékhajú kezét szorongatva köszöngette amit tett értük.
- Kislány,nekünk eszünkbe se jutott volna ez,és anyám biztos elevenen megnyúzott volna a rosz jegyért!Köszi csajszi!-ezzel szorosan átölelte barátnőjét.
Marinette szemszöge:

Ahogy Alya átölelt egyből írdatlanúl fájni kezdett a sebem.Összeszorított foggal és szemmel próbáltam elrejteni barátaim elől fájdalmamat,fél sikerrel.
-Marinette,van valami baj?-kérdezte Adrien aggódó tekintettel.-Olyan arcot vágtál mintha egy sikítást próbálnál vissza tartani.
-Nincs semmi baj!-ezzel arcomra erőltettem egy mosolyt-Csak egyszerűen annyira boldog vagyok,hogy sikerült lebuktatni Lilat.
-Há te mondod csajszi,most viszont mennem kell,ma vigyáznom kell a hugaimra.Sziasztok,jó hétvégét!
Pár perc múlva indultam kifele az iskola udvarán,amikor valaki megfogta a vállamat.Megfordúltam,és szembe találtam magam két fűzöld szempárral.
-Hát te Adrien,valami gond van?-kérdeztem ártatlanul,ő pedig enyhén komolyan de aggódóan nézet rám.-Segíthetek valamiben?
-Inkább én szeretnék neked.Ténylegesen, látszódik rajtad,hogy valami baj van!Kérlek Mari,a barátaid vagyunk és segítünk amiben tudunk!De ehez az is kell,hogy elmondd ha baj van!Alyaval,Ninoval és az osztállyal eggyütt,még Chloéval is,aggódunk érted.
-Köszönöm,hogy így féltettek de nincs mitől én csak...fáradok.-mondtam neki úgy,hogy elmondtam az igazságot,de mégsem.Van egy titkom,amiről senki sem tudhat,még Tikki sem.A napokban rémálmaim vannak.Alig tudok tőlük aludni.És ezek nem csak egyszerű rosz álmok,rosszabbak.Mintha látomások lennének.Félek aludni,és rettegek az álmaimtól.
-Renben de ha valami lenne...mi itt vagyunk neked.

Amint hazaértünk meg csináltam a házifeladatomat és álomtalan alvás reményében lefeküdtem az ágyamra.
Megint itt vagyok,álmaim kezdetén és belep a sötétség.Hirtelen megjelenik egy magas,lila öltözéket viselő férfi.Haláfej.
Meghökkentő gyorsasággal ér el hozzám,nyakamnál fogva megemel.Érzem amint fulladozok,kapálózva próbálok szabadulni,de nem sikerül.Elenged és én jéghideg földre zuhanok.Nagyokat lélegzek,pótolva az oxigén hiányt.Lugugól mellém,kezei között egy vörös pillangó verdes.Yíwàng.
-Az leszel akit elfojtottál magadban!suttogja majd a lepke a szívembe fúrja magát.Pokolian fáj,és éget.Könnyes szemekkel síkítok,majd képszakadás.
A Eiffel torony előtt térdepelek.Hófehér,kissé szaggatott ruhát viselek.Körülöttem hőstársaim fekszenek. Alya és Nino egymás mellet a hősruháikba bújva ölelik könnyes szemekkel,vérző hegekkel.Nem messze tőlük Méh Királynő azaz Chloé, remegve próbál felállni,esélytelenül.Ekkor ölembe nézek, és meglátom Macska remegő testét,amelyen nem egy helyen felszakadt a hősruha.Szőke haját vér tapassza össze,szemei fájdalomról árulkodik. Lassan emelem fel tekintetemet a nagy toronyra,ahol meglátom ugyancsak magamat,fekete ruhában,mellette akumatizáltak hada.Gunyorosan felkacag.Szemében csak gyűlölet, és káröröm lakozik.
-Jaj,drága,drága Marinette!Megmondtam,MI EGGYEK VAGYUNK.

Külső szemszög:

Marinette éles fájdalomra ébredt.Gyorsan oldalához kap és furcsa dolgot vesz észre.A sebe begyógyúlt,viszont annak helyét egy fúrcsa motivum vette át a jelét.Ám most ez aggasztotta a legkevésbé.Maga elé suttogta a varáz szavakat,és Katicaként szelte Párizs utcáit.Nem tudta hova megy,egyszerüen elakart mindentől rohanni.Az álmaitól,az érzéseitől,a félelemtől.Egy tetőn talált menedéket.
Adrien ablakán kinézve vette észre a piros-pöttyös ruhás hősnőt.Összekucorogva ült,egyedül a sötétben.Megkacogtatta az ablakot, így magára vonta a lány figyelmét.Intett neki a kezével,jelezve,jöjjön közelebb,amit Katica kis habozás után követte is az utasítást.
-Katica,van valami baj?-kérdezte a zöldszemű aggodalommal.-Tudok valamiben segíteni?
-Nem,köszönöm,nem tudsz-mondta a kékszemű kapásból de aztán elgondolkodott.Mi van ha a fiú tényleg tudna segíteni?Egy próbát megér!
-Vagyis....talán.Igaz,hogy tudsz kínaiúl?-kérdezte reménykedve,pedig valólyábban tudta a választ.A fiú meglepődve a kérdéstől,de bólintott.
-Mit jelent az,hogy Yíwàng?
A fiú eleinte csak nézett bogara szemeibe amellyek segélykérően könyörögtek a válaszért, majd válaszolt.
-Feledés.