Utolsó lélegzetig...(Miraculous fanfiction)

Egy hős bukása...

Adrien szemszöge:

Teljesítettük amit Plagg
mondott.Megfogjuk egymás kezét,így egy kört alkotva.Minden kwami a saját kiválasztottja feje fölött lebegve,kántál valami furcsa nyelven.A dallama egyre feszültebb lett,mire egy kisebb kör kezdett ragyogni lábunknál.A kántálás egyre gyorsabbá vállt,mire az összes kwami egy nevet kiáltott fel.
-Sass!-pár pillanatra fényáradat vakított meg minket,majd egy kis lény jelent meg.Alakja kígyóra emlékeztetett.
-Üdvözöllek titeket testvéreim!Miért hivattatatok e váratlan órákban?-kérdi a kwami.Én csak bámulok rá.Nem is tudom hirtelen mi döbbentet meg jobban:az,hogy megidéztünk egy kwamit,vagy,hogy a kis kígyó úgy beszél mintha a középkorban volnánk.-Rég voltunk így eggyüt barátaim,de Plagg hol van társad,Tikki a teremtés kwamia?-kérdezi kíváncsian. Plagg mintha elszomorodott volna,így Zümmi a méh kwami válaszolt helyette.
-Ó,régen látott testvér,bölcsesség kwamia!Segítségedre van szükségünk!
-Drága Pollen,mindig is megőrzöd saját beszéd stílusodat!De mégis milyen segítségre volna szükségetek?-miután látta,eggyikünk se mer felelni,rám szegezte szemeit.Mintha a lelkembe látna.-Akkor mondja el a pusztítás erejének birtokosa!Mivel társad nincs jelen,így a Jang egyenlíti ki a Jinget.-mondta komolyan.Nagy nehezen szólalok meg.
-A társam Katicabogár,nagy veszélyben van és hogyha nem segítesz,az egész világra hatással lessz!-mondom aggodalmasan.
- És mégis mi az a nagy veszély,ami fenyegeti?
-Yíwàng.-felelte helyettem komoran Plagg.Pillanatnyi döbbenet uralkodik Sass arcán,majd rendezi vonásait.
-Á,az Igazság Tükre kell nektek!
,,S ha szembenézne önmagával,lelkéből gonosz száll tova!S ki tudja,túl éli tűzes igazság ?Az már ködbe szállott vala"-kezdek kíváncsi lenni,minden kwami így kívülről tudja a legendákat?És mégis mitjelentsen,hogy túl éli-e?-Remélem tudjátok,hogy a Tükörnek ára van.-bólintottunk.Ránézek barátaimra nézek,arcuk feszültségről árulkodik.Nagyot nyelek,majd megszólalok.
-Bármi ára is van,megfizetem!-mondom és a kígyó kwami szemeibe nézek.
-Biztos vagy benne,ifjú hős?Tényleg bármire képes lennél a társadért akármit feláldozni?Bármit?-kérdezi,igazi érdeklődéssel.Csak ennyit válaszolok.
-Akár az életemet is,érte.
-Hát renden.Nem bonyolult dolog az ára,de annál értékesebb.Mindegyikőtöktől csak egy apróságot kér.
- És mégis mi lenne az?-kérdezi Nino.
-Egy jó emléket.-jelenti ki egyszerűen.-De ne egy akumatisztítás,egy új cipő vagy valami buli emléke legyen.Valami személyeset.Ha most feladjátok,senki sem ítél el titeket,mindenki meg fogja érteni.Az emlékeknek ára van,nagyobb az aranynál.Ezek határoznak meg minket.Ezek miatt is lesznek a jó,de egyben a legsötétebb jövők és tervek meghatározva.Válaljátok?
-Válaljuk.-mondja Chloé meghökkentő komolysággal.
-Rendben,tartsátok fel a kezeiteket,és gondoljatok arra az egy értékes emlékre.De én a helyedben nem gondolnék első találkozásra.-jegyzi meg úgy mellékesen.Fel nyújtjuk a kezünket.Mit adhatnék én neki oda?Egy emléket Ninóval?A bogarammal töltött időből egyre?Eldöntöttem.Lehet,akaratlanul is,de egyre tudtam csak gondolni
.Anyuval a hatalmas házunkban,játszottunk.Én elbújok a kanapé mögé,anya kacagva kérdezi hova tünhettem.Összegömböjödve kuncogok magamban,míg ő ölébe kap,megpörget majd megcsikíz és puszit nyom a homlokomra.Hiába ez az eggyik legkedvesebb emlékem róla,Marinettért megéri.Kinyitom szemeimet,elképesztő látvány tárul elém.Barátaim fejétől,mintha lebegő homok kanyargózna.Mikor jobban megfigyelem rájövök mik azok.Az emlékeik.Szőke hajú lánytól mintha egy kis videó pörögne el.Magamat látom benne amint kicsi öt évesként Chloéval játszunk.Kacagva kérdezi meg ,,örök barátok?" én mosolyogva nyújtom kis ujjamat és válaszolok ,,örök barátok".
Ninotól,egy Alyával  kapcsolatos romantikus kép szakadt el,az előbb említettől pedig egy aranyos ,,felvétel" amin Mari után szalad,amint az nevetve rohan a telefonjával.
Másik pillanatra mindez a csodás ,,homok" eltűnik.Barátaim furcsán néztek egymásra.
Különös érzés fogott el.Próbálok visszagondolni mit kellet odaadjak de...semmi.Sass ránk néz és hirtelen egy tenyérni nagyságú tükör jelenik meg.Keretei aranyból készült,furcsa mágikus motívum díszíti.A kék kwami kezembe adja,és egy pillanatra belenézek.Mintha egy hang szólítana meg a tükörben
Miért fizetsz ekkora árat,azért ami már a birtokodban van?-Gyorsan letakarja egy apró zsebkendővel és morcosan néz rám.Észhez térek és felteszem a kérdést ami már egy ideje fúrja az oldalamat.
- És mit kéne vele tennünk?
-Valójábban egyszerű.El kell érnetek,hogy belenézzen.Így ketté válnak és ha nem késtünk el,külön-külön is végezni lehet velük.
-Hogy érted azt,hogy HA nem késtünk el?-kiváncsiskodik Alya.
-Majd meglátod!-jelenti ki,majd éles fényesség támad,és mintha a föld nyelte volna el,eltűnik.
Sikolyok és rombolás zajára leszünk figyelmesek.
-Munka van srácok!Plagg karmokat ki!-kiáltom majd az átváltozást követően rohanok az új gonoszhoz irányába,miközben barátaim mögöttem követnek.

Írói szemszög:

A szobában sötétség és hideg honol.Az eddig mindig vidám,rózsaszín falakra fekete árnyék simúl.A kis kwami nyugtalanúl,de sikerült álomra hajtania a fejét.Marinette rémálmoktól szenvedve forgólódik,nem sejtve,valaki figyeli.Ugyanis mellette térdepel egy sötét árny,aki az éjfekete hajú lány egy tincsét ujjai között csavargatva szórakoztatta magát.
-Sajnálom kis virágszál ha fáj,de muszály.Igérem nem sokára vége lessz.-búgta az árny.-Muszáj erőt merítenem,de hidd el,megéri.Megszabadítalak a félelemtől,
az árulásoktól,az ellenségeidtől.Uralkodni fogunk,eggyütt,ahogy az meg van írva.Beteljesítem a küldetésemet.Nem hagyom,hogy elszakítsanak egymástól.Mindentől megvédelek.-hírtelen félelemtől fűtött sikolyok éles hangja szakítja félbe.Szélesen elmosolyodik és megszólal.-De előbb még egy kis munka.Utána végre pihenhetsz.Kelj fel hát,drága kis húgom!

Marinette szemszöge:

Hirtelen ébredek álmaimból.Széljel nézek, és láttom Tikki nyugodt alakját,amint eggyenletesen veszi a levegőt.Hálát addok a szívem mélyén,hogy legalább a kis barátom tud aludni.Lassan állok fel,és lépkedek az ablakhoz.Amint kinézek,akkor veszem észre a púsztítást amit az új szuper gonosz elkövetett.Gyorsan szaladok oda kwamimhoz,és ébrezgetni kezdem.Mikor végre felébred,katicává változva rohanok a párizsi utcák felett.Füst szaga árasztotta el a levegőt.Az Eiffel Torony felé húz az ösztön.Nemsokára megpillantom az akumatizáltat.Hatalmas,körül-belül olyan nyolc méteres,férfi.Kopasz feje,mintha egy hatalmas fém lenne,tenyeréből hatalmas kőtömböket lő.Próbálom kitalálni,hova relythette a megszállt tárgyat,ám fogalmam sincs mi lehet.Tehetetlenűl harcolok társaimmal eggyüt,ám mind hiába.Mi fáradunk,ő viszont annál inkább élvezi fáradhatatlanul a küzdelmet.Yoyómat pörgetve próbálok közeledni felé,ám ő annál inkább lő rám.Kezd idegesíteni,hogy amíg mi kissebb sérülésekkel vagyunk tele,ő addig ugyan azon az idegesítő hangon röhög.Ám hirtelen megakad valamin a tekintetem.A gonosz nyakánál egy egyszerű,lila nyaklánc tartózkodik.Mostmár tudom a dolgom.
-Szerencse talizmán!-kiáltom amint feldobom yoyómat.A kezembe,egy kötél hul,odakiáltom  társaimnak-Tereljétek el a figyelmét!-bólintanak,és én akcióba lendülök.Mivel a monstrum tárásaimra koncentrál,így sikeresen rávetettem magam,pontosabban a nyakára.Persze ez már neki is feltűnt és pont lecsapna kezével...ha a szerencsetalizmánnak hála,(meg persze Renének)nem lenne megkötve a keze.Balszerencsémre  ez nem hátrálta meg abban,hogy rodeó bikásat játszodjon,és ha minden igaz,nekem kéne megűlni.Barátaim próbálnak segíteni,de a gonosz mindig időben elrúgja őket,vagy elugrik.Minden erőmmel kapaszkodok a vastag láncba.Kezem kezd fáradni,és mikor észre veszi,hogy már nem szorítom erősen,jó erőset pördűl úgy,hogy  nagy hévvel csapódok az eggyik ,,oszlopnak".A becsapódásnál minden levegő kiszorúl tüdőmből.Érzem,ahogy ajkaimból vér folyik,de győzelemittasan nézek a kezeimben tartott láncra.Macska jön felém,és a macskajajjal szétporlasztotta.Megtisztítom az akumát,és ellépdelek az oszloptól.Hallom az újságírók hadának duruzsolását.Társaim felé nyújtom öklöm,ám az már soha nem ütközhetet a többiekkel.Megingott a lábam,és zuhanok.Barátaim kétségbeesetten kiáltanak utánam,ám végűl megmentettem magam,és a legközelebbi tetőtőre húzom magam.Csak ekkor tudatosúl bennem,mit kiáltottak.
-Marinette!-ereimben megfagy a vér.Félelemtől remegve,lassan fordulok meg és nézek a négy hősre.Lepillantok a riporterekre és az átlag emberekre,kiknek arcán meglepődség,és talán öröm is játszadozik.Egyre tudok csak gondolni.Elárultak.Megfordulok és rohanok.

Zokogva változok vissza fűrdőszobám hűvös talaján.Sós cseppek égetik szemeimet.Tikki szólal meg félénken.
-M-marinette,ne sírj!Nehogy...-akarja folytatni mondatát ám nem engedem.Füleimből kiszedem a talizmánomat,és messzire dobom.Tikki réműltem néz rám.Sírva ordítom.
-Tűnj innen!-Tükrömbe nézve látok meg egy árnyat.Olyan,mintha csak egy árnyék lenne,fekete füst haja válaira omlik.Szeme lilán,eggyüttérzően csillog.Bársonyos női hangon szólal meg.
-Ó,drága ártatlan virágszállam!Kedveském,én megmondtam,hogy ez lessz.Az emberek mindig csak bántanak,akármilyen nemes dolgot teszel.Nyújtsd ki felém kezeidet kishúgom,és én segítek!-nyújtja felém kezeit segélynyújtóan.Megtörlöm könnyes szemeimet,és elfogadom a kezét,amely átránt a tükör másik oldalára.Végre megpihenhetek.

Sziasztok,itt az új rész,hosszabb lett az átlagosnál,de remélem tetszik!Bocsánatot kérek előre is,de ha minden igaz,ezen a héten maximum a ,,Négy banda háborújába" hozok új részt.Camambertes szép álmokat!