Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Hét🍀

Álmosan folyattam a vizet a koszos tányérokra, miközben azon morfondíroztam, hogy lehet jobb ötlet lett volna inkább csak szimplán visszaaludnom.

A gondolatmenetem közben két lány nevetgélve bejött a konyhába és leültek az egyik asztalhoz. Egy ideig valamiről izgatottan sugdolóztak, de nem hallottam miről, majd az egyik odament a kávéfőzőhöz és beindította a kicsi gépezetet. Halkan zúgva elkezdte elkészíteni az italt, a helyiséget pedig enyhe kávéillat töltötte be.

Mosolyra húzódtak az ajkaim. Otthon minden reggel ez fogadott. Az egész családom rá van függve a kávéra, engem kivéve. A húgom, Léna megpróbált rászoktatni, ám nem járt sikerrel, hiszen nem igazán rajongok az ízéért. Helyette megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy inkább példát kéne vennie rólam és neki is leszokni, de erről hallani sem akart. Ennek ellenére megígértem neki, hogy majd szülinapjára küldök neki eredeti ír kávét. Nem akartam mondani, hogy én a helyében inkább ír sört kérnék. Az nevezetesebb, mint az ír kávé.

Mikor kész lettem, visszatettem a tányérokat a szekrénybe, majd elhagytam a helyiséget és visszamentem a szobába. Dávidot pontosan abban a szituációban találtam, ahogy akkor volt, amikor kimentem. Az ágyán feküdt a laptopjával az ölében. A földön mellette ízlésesen egy üres vödör és egy bögre zacskós leves díszelgett. Odaléptem elé, ő pedig letolta a fejhallgatóját és rám nézett.

– Na, melyiket választod? – mutattam a két említett tárgyra enyhén szórakozottan.
– Egyelőre egyiket sem – sóhajtott aztán leemelte magáról a gépét és felült – Hugyoznom kell – közölte és kissé bizonytalan léptekkel elcaplatott a fürdőig.

A számítógépe képernyőjén valami sorozat volt megnyitva. Odaguggoltam, hogy lássam mi az, a tervem azonban nem jött be, ugyanis a képkockában megjelenő tájról nem igazán tudtam beazonosítani. A videó elejére kattintottam, hogy meglássam a címét.

"Gossip Girl"

Nagyon ismerősen hangzott, ám fogalmam sem volt, honnan, pedig teljesen biztos voltam benne, hogy hallottam már ezt a nevet valahol. Amíg ezen filóztam, Dávid visszatért az ágyába. Kényelmesen elhelyezkedett, aztán visszatette magára a laptopját, de amikor rápillantott a képernyőre, megrökönyödött.

– Ezt most miért kellett, Marty? – nézett rám szemrehányóan, én pedig hirtelen nem is értettem, hogy miről beszél – Éppen a legizgalmasabb résznél voltam, erre te elkapcsoltad! Ráadásul itt nem valami gyors a net, ezért nem is biztos, hogy betölt, ha visszakattintok oda, ahol voltam! Kösz szépen... – puffogott és megrázta a fejét.

Bármennyire is próbáltam átérezni a problémáját, nem tudtam komolyan venni a hisztijét. Mosolyomat elfojtva bámultam a szerencsétlenkedését, amikor hirtelen beugrott, honnan is ismerős a sorozata.

– Remélem tisztában vagy vele, hogy ugyanazt nézed, mint a tizennégy éves húgom – röhögtem el magam.

Dávid szúrós szemmel visszanézett rám.

– Ez csak azt tanúsítja, hogy annyira jó, hogy széles nézőközönséget ér el – vonta meg a vállát.
– Ha te mondod – kuncogtam – Lehet, megadom a neki a számod, és akkor majd tudtok együtt fangirlködni. Örülni fog neki.
– Kicsinállak – mordult fel, aztán a kezeivel elkapta a nyakam és elkezdte lefelé nyomni, azonban még így is nagyon jót mulattam azon, mennyire felkapta a vizet.
– Hé vigyázz! Mindjárt feldöntöm a levesedet és beleömlik a hányós vödrödbe, ha ezt így folytatod! – röhögtem és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából.

Pár másodpercnyi vergődés után aztán hirtelen elengedett, én pedig hátraestem. A könyököm enyhén beütöttem a padlóba, amire szitkozódtam egyet és lassan ülő helyzetbe tornáztam magam. Ahogy felegyenesedtem, észrevettem, hogy egyenesen engem bámul. A haja kócosan lógott a szemébe és kissé kapkodva vette a levegőt. Kezeivel görcsösen markolászta az ölében pihenő számítógép oldalát. Álltam a tekintetét. Kék szemei az enyémbe fúródtak, majd hirtelen hatalmasra tágultak a pupillái. Szólásra nyitotta a száját, ám beszéd helyett gyorsan a vödör fölé hajolt és elkezdett öklendezni. Elhúztam a számat aztán távolabb húzódva tőle megveregettem a hátát.