Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Tizenhét🍀

Fejemet háttal a falnak támasztva gubbasztottam az étkező egyik bárszékén. A helyiségben rajtam kívül senki sem tartózkodott, azonban az elmém még így is zúgott a hangzavartól. Pár perccel korábban emiatt menekültem el az emberektől és telepedtem le az üres szobában, hátha így kissé alábbhagy a szűnni nem akaró zsongás a fejemben.

A gondolatra, hogy milyen naiv voltam, halkan elnevettem magam és egy újabbat kortyoltam a poharamból, amiben már nem tudtam megmondani, mi volt. A zene tompán beszűrődött a nappaliból. A villany le volt kapcsolva, csak a résnyire nyitott ajtón áthatoló fények világították meg a szobát. Meg akartam nézni az időt a telefonomon, azonban rájöttem, hogy azt Casey még a buli közepén elkérte tőlem egy kép erejéig és azóta nem adta vissza.

Erre rádöbbenve idegesen húztam le a maradékot az italomból aztán hirtelen megpróbáltam felállni, ám a túl nagy lendület miatt megszédültem és visszahuppantam a helyemre. A világ enyhén elkezdett forogni körülöttem én meg becsuktam a szemem, pedig tudtam, hogy attól csak rosszabb lesz. Az önsajnálatra azonban nem maradt túl sok időm, ugyanis hirtelen egy hangos ajtócsapódást hallottam. Ijedtemben összerezzenve kinyitottam a szemeim, ám felesleges volt, hiszen semmit sem láttam. A bejárat elzárásával teljes sötétségbe burkolózott az egész terem.

– Ki vagy? – szólaltam meg és szédelgős fejjel és próbáltam a sötétségben alig kivehető alakra fókuszálni.
– Azt a kurva életbe, bazdmeg! – nyögte valaki ijedten egy nagyon ismerős hangon, majd nekiesett az asztalnak, ami nyikorogva csúszott arrébb a járólapon.

A vaksötét jelenetre elkuncogtam magam. Leheletnyi káröröm futott végig rajtam, hogy ez történik az árnnyal, aki betolakodott az általam talált szobába.

– Mi a faszom vagy? Egy szellem? – szólalt meg újra az alak kissé lelassultan.
– Aha – jelentettem ki szórakozottan.
– Jaj baszki, te vagy az, Marty? – nevette el magát labilis hangszínen a srác.

Mikor rájöttem, hogy Dávid az, én is elnevettem magam, hiszen hirtelen valamiért borzasztóan viccesnek tartottam a szituációt.

– Én vagyok, te köcsög – kuncogtam még mindig a feltételezett tartózkodási helye felé nézve.

Dávid nem válaszolt, azonban tett pár lépést előre és a vállamra tette a kezeit. Hirtelen megcsapott a kölnijének az illata. Annak a kibaszott kölninek, amitől szokásos módon majdnem megfulladtam, de mégis mélyen beszívtam, hiszen nem hagyott nyugodni az illata.

– Megvagy – szólt rekedten, majd karjait lassan körém kulcsolta.

Tenyere ezután a hátamról a nyakamra vándorolt, ahol hirtelen megállt és a torkomhoz szorította ujjbegyeit.

– Add vissza a sörnyitóm – súgta.

Ugyan derengett, hogy még jóval azelőtt elkértem Dávid sörnyitóját, azonban jobban foglalkoztatott, hogy a pulzusom valamilyen érthetetlen okból megint az egekbe szökött. Miközben próbáltam magam lenyugtatni, már majdnem elkezdtem kimagyarázni a dolgot, azonban belém fagyott a szó, ugyanis Dávid közelebb húzódott, majd nemes egyszerűséggel beleült az ölembe. Hirtelen elakadt a lélegzetem. Mellkasa szorosan préselődött az arcomhoz, lábával pedig enyhén nyomta a combomat.

– Nem tudom, hol van – nyögtem ki kissé nehézkesen, azonban megbicsaklott a hangom.
– Fasza – sóhajtott, majd kezeivel megragadta az arcom és a szemembe nézett – Meg kell, hogy keresd.

Az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy a bőrömön éreztem a leheletét. Kirázott a hideg. Ő halkan még mérgelődött valamit, azonban hirtelen elengedett és a feje nekibicsaklott a vállamnak. Kezei elernyedten estek le maga mellé, egész testével rám nehezedve.