Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Tizenöt🍀

A telefonom monoton rezgésére ébredtem. Mogorván a fejemre húztam a párnámat, ám a zúgás nem akart abbamaradni. Félig még szenderegve, idegesen az asztalom felé nyúltam és pár másodpercnyi sikertelen tapogatózás után szerencsére megtaláltam a készüléket és azzal a lendülettel ki is nyomtam a hívást. Már éppen azon voltam, hogy még visszadőlök pár órára, mikor kissé hunyorogva észrevettem, hogy a képernyőn a többiekkel közös csoportchat lámás profilképe díszeleg.

Hirtelen kíváncsi lettem, ezért erőt vettem magamon és egy ásítás kíséretében álmosan megnyitottam az ablakot. Mikor betöltött, megpróbáltam visszapörgetni a beszélgetés kezdetére, azonban ez lehetetlennek bizonyult, hiszen szét volt spamelve az egész. Nem volt erőm végigolvasni a több száz üzenetet, így csak átfutottam a kis buborékokba írt mondatokat. Mikor már azt hittem, nagyjából végeztem, megint elkezdett csörögni a telefon, én pedig elégedetlenkedve beléptem a hívásba.

A hangos, enyhén akadozó általános hangzavar kellemetlenül csapta meg a még nem teljesen éber énemet, miután sikerült csatlakoznom. A netem nem volt túl gyors, azonban néhány másodperc elteltével mindenki sorra megjelent a kis képernyőn.

– Jó reggelt, mormota – szólalt meg elsőnek Casey.

Mellette Elisa mosolyogva integetett, miközben szorosan Caseynek préselődött, hogy ő is beleférjen a képbe.

– Én sem vagyok általában friss, ha erőszakosan felriasztanak az álmomból, na de te Martin – nevetett Cara az oldalán Ryannel a másik ablakban, hiszen hétvége lévén ők ezúttal is hazautaztak.
– Jólvan, be lehet fejezni – mosolyodtam el és beletúrtam a szénakazalra emlékeztető sötétbarna hajamba, hátha segítek valamennyit a helyzeten.

Nem jött össze. A miniatűr képen még mindig úgy festettem, mintha félig kómában lennék.

– Na, szólj a szobatársadnak is, hogy tolja melléd a képét a kamerába, hogy végre elmondhassuk az ötletünket – türelmetlenkedett Elisa enyhén szórakozottan.
– Mindjárt – sóhajtottam kelletlenül aztán elnéztem jobbra, ám Dávid ágya üresnek bizonyult.

Ennek hatására nagy nehezen feltápászkodtam és elbotorkáltam a fürdőszobáig. Óvatosan bekukkantottam a helyiségbe azonban sem ott, sem a gardróbban nem akadtam rá a szőke fiúra.

– Nincs itt – jelentettem ki, miközben megkönnyebbültem visszahuppantam az ágyamra.

A többiek enyhén értetlen fejjel bámultak rám vissza. Láttam, hogy Cara már éppen mondani akar valamit, mikor hirtelen megjelent egy negyedik kis ablak is a képernyőn, amin egy szálkásan kidolgozott, ütemesen mozgó férfi felsőtest tárult elénk. Rögtön ezután hallottunk egy puffanást, majd Dávid eltorzult ábrázata tűnt fel egy pillanatra, mígnem pár másodpercnyi recsegés után sikerült úgy elhelyeznie a telefont, hogy az tökéletes szögből mutassa őt. Éppen az edzőteremben kocogott egy futógépen, miközben a pólóját már valószínűleg régen elhagyta valahol.

– Cső – köszöntött minket enyhén lihegve, de levakarhatatlan vigyorral az arcán – Azta Marty, nem semmi fejed van – vihogta el magát, mire én bosszúsan megforgattam a szemem.
– Na, most már mindenki akadjon le arról, hogy hogyan nézek ki és térjünk rá a lényegre – néztem Caseyre a telefonomon, pedig tudtam, hogy ő nem látja ezt a célzást.
– Így van – bólintott egyet komoly képpel a vörös lány, de aztán megenyhült az ábrázata – Az a helyzet, hogy a régi szobatársunk meghívott minket Elisával a házibulijára jövő hétvégére és azt mondta, vihetünk bárkit, szóval...
– Szóval gondoltuk el kéne mennünk közösen – fejezte be a mondatot a barna hajú lány izgatottan mosolyogva.
– Uuu király! – lelkesedett Cara, Ryan pedig egyetértően bólogatott mellette.
– Tőlem mehet – vonta meg a vállát Dávid enyhén erőlködve, aki időközben már leszállt a futópadról és elkezdett súlyzózni.