Bőröndbe zárt érzelmek

🍀Tizenegy🍀

Úgy lépkedtem az esti, kivilágított utcán, mintha abszolút tudnám, hova tartunk. Az igazság azonban az volt, hogy még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán jó irányba megyünk. A telefonom térképére pillantgatva haladtam előre, közben pedig reménykedtem, hogy egyszer csak valóban eljutunk a kis piros gombostűvel jelölt helyre.

Dávid néha felém fordította a fejét és vágott egy értetlen vagy egy rémült arckifejezést, de amúgy bármiféle kötözködés nélkül követett. Casey és Elisa valami műsorról vihorásztak, mit sem észlelve az én összpontosításomból és Dávid enyhén sokkos állapotából.

Ez az idilli hangulat a lányok jóvoltából eltartott egészen addig, amíg oda nem értünk. Először féltem, hogy majd nem találom meg a bejáratot, ám amint bekanyarodtunk az utcába, minden kétségem elszállt. Színek kavalkádja világítva és villogva jelezte az ajtó és a "Rainbow Unicorn Pub" felirat helyét, amit még egészen messziről sem lehetett volna eltéveszteni.

– De jól néz ki! – kapta fel a fejét Elisa, amint meglátta az egyedi dizájnt és megigazította vastag keretes szemüvegét.
– Tényleg nem rossz – mosolyodott el Casey és rám pillantott.

Volt a tekintetében valami pajkos, valami szórakozott. Pontosan tudta, mi a helyzet. Érezte a bizonytalanságom. Olyan volt, mintha a szemeivel azt üzenné, hogy "Nyugi Martin, belemegyek a játékba és úgy csinálok, mintha nem venném észre". Hálásan visszamosolyogtam. Valahogy a jelenléte megnyugtatott.

– Na, attól már nem kell félni, hogy valaki elkezd bent balhézni – szólalt meg Dávid.

Ahogy elnéztem abba az irányba amerre ő, én is megláttam az ajtó mellett álló, fekete pólós, kigyúrt biztonsági őrt. Elisa egy pillanatra meglepődött, de aztán csak megvonta a vállát és válaszolt.

– Akkor mindenki legyen jó, mert esélyünk sincs ellene.

Mikor beértünk, ugyanolyan színkavalkád fogadott minket, mint kívül. Hagyományos lámpa nem is volt felkapcsolva, de a különböző színes égők, led csíkok és feliratok pont kellemesen megvilágították a helyet.

Hirtelen megjelent egy szűk szoknyában lévő, erősen kisminkelt lány és egy hangulatos, kerek asztalhoz vezetett minket. Letett elénk négy itallapot aztán egy barátságos mosoly kíséretében eltipegett a magassarkú csizmájában.

– Ti mit isztok? – kérdeztem körülbelül egy perc után, mikor már mindenkinek volt ideje átrágnia magát a kínálaton.
– Ez a Rainbow Unicorn Koktél jónak tűnik – csukta be a kis könyvet Casey és az asztal közepére tolta.
– Szerintem én is azt kérem – tette hozzá Elisa.
– Nekem meg jöhet egy korsó Guinness sör – csapta le az asztalra az itallapot Dávid.
– Ne már! Ez olyan sablonos! – nevette el magát a sötétbarna hajú lány.
– Hagyd, neki is jár egy kis turistáskodás – kuncogott Casey.
– De most mi baj van ezzel? – háborodott föl Dávid – Ti írek nem mindig ezt isszátok?
– Mert ti meg minden nap pálinkát szürcsölgettek otthon, nem? – vágott vissza a lány, amire teljesen elképedtem.
– Casey, te honnan tudsz a pálinkáról? – kérdeztem csodálkozva.
– Ez egy nagyon durva sztori, Martin – kezdte el – A netről - suttogta az utolsó szavakat enyhén felfelé kunkorodó ajkakkal.

Annak ellenére, hogy nem volt olyan nagy dolog, mégis meglepett vele. Kellemes melegség töltötte el a bensőmet. Tök jól esett az érdeklődése, nem gondoltam volna, hogy Casey utánakeres az országunknak.

– Sziasztok! Kitaláltátok már, hogy mit szeretnétek rendelni? – zökkentett ki a gondolataimból az idő közben megérkező pincérfiú.

Kékesfekete haja kócosan be volt állítva, kiemelve ázsiai arcvonásait és ugyanolyan piros pólót viselt a hely logójával ellátva, mint az elején a lány.