A kettő között.|JiKook|BEFEJEZETT

1.rész

Már régen elmúlt dél, de mi még mindig a suli hátsó udvarán ültünk a hűvös fa adta árnyékban, és a várost kémleltük. Mi idebent vagyunk, de a felnőtt emberek kávéval a kezükben, kutyát sétáltatva ténferegnek, míg mi be vagyunk ide zárva, és az álmaink gyémántját csiszolgatjuk. Yoongi baseball-ozni akar, Namjoon festő akar lenni, Hoseok régész szeretne lenni, és pedig tanácstalan vagyok. Sóhajtva dőltem hátra a padon, míg meg nem pillantottam a suliból kifelé igyekező Jimint. Talán nekem ő az álmom. 

-Érzem a szerelem illatát. -Nevetett fel Hoseok, majd fejével az említett fiú felé bökött. 

-Hagyjad már. -Szólt rá Namjoon erélyesen, mire behúzta a nyakát, és mosolyogva felállt a fűből, és felkapta a táskáját. 

-Büfé. -Jelentette ki, mire mindenki felállt, és az említett hely felé igyekezett. Kivéve Yoongit, ugyanis ő elvolt foglalva a gyakorlással. Nagyon komolyan gondolja, hogy játékos akar lenni. 

Imádtam ezeket a napokat, egyszerűen csodálatosak voltak. Minden nap nézni ahogy Yoongi az álmaiért harcol, ahol Namjoon üres papírokba életet lehel, és ahogy Hoseok a régi portékáit árusítgatja suli után. Ahogy a kabócák sírnak a délutáni forróságban, és ahogy a nyári szellő belekap a vékony trikómba. Azok a napok, amikor minden egyes nap a barátaimmal voltam, és messziről figyeltem Jimint, azt a srácot, akibe menthetetlenül beleestem, annak ellenére, hogy szakítottam vele öt évvel ezelőtt, egy buta dolog miatt. De azt az okot már régen elfelejtettem....Mi is volt az? 

A hófehér falak, visszaverték a nap sugarait, és életet leheltek a színtelen épületbe. A gép halkan csipogott mellettem, és a lélegzetvételeimet hallgattam. A kis agysorvadás nem játék, és mégis azt hittem hogy az. Amikor a szüleim észrevették rajtam a tüneteket, egyből orvoshoz akartak vinni, de én kézzel lábbal tiltakoztam. És végül lebénultam, és kórházba kényszerültem. A kis fekete macska, megint ott ült az ablakba, és engem figyelt a sárga íriszeivel. Fogalmam sincs hogy hogyan kerül ide, azt hiszem a fájdalomtól már az eszemet is kezdem elveszteni. Végül leugrott az ablakból, egyenesen a padlóra, majd az ágyamra mászott. 

-A barátaid hiányolni fognak, de hidd el, hamar túllépnek majd rajtad. -Szólalt meg, mire kuncogva megráztam a fejemet. Tényleg a bolondulás szélén állok, hogy macskák beszélnek velem. -Már csak pár perced van hátra, de nem fogsz meghalni. Mindent elölről kezdetsz. Vissza kell szerezned valaki fontosat, hogy jövőd lehessen. -Sóhajtva pillantottam végig a szobán, mindenki itt volt körülöttem. De akkor miért nem veszik észre, hogy csukódnak lefelé a szemeim? 

°°Sleeping last°°° 

-Suli! kelj fel! -Hallottam meg a földszintről anyám hangját, ahogy idegesítően próbál felkelteni. Morogva ültem fel, majd tettem le a lábamat az ágyról. -Siess! 

-Jól van már...-Morogtam az orrom alatt, majd egy papucsot felvéve csoszogtam le az étkezőbe, elfogyasztani a reggelimet. Leültem az asztalhoz, majd anyámat kezdtem fürkészni. -Anya, használsz valami fiatalító krémet? 

-Ez hogy jön ide? -Nézett rám, egy buta mosollyal az arcán. 

-Semmi, csak olyan fiatalnak tűnsz. -Vontam vállat. Megszeppenve nézett rám, ugyanis nem vagyok híres a bókolásról. Általában ha felkelek, zsörtölődve megmondom neki, hogy milyen ocsmányan kötötte fel a haját. 

-Mi ez a kedvesség? beütötted a fejedet? -Rázta meg a fejét értetlenül. Majd amikor elfogyasztottam a reggelit, anyám kipakolta a tankönyveimet, és pedig épp raktam volna el a táskámba, mikor megakadt a szemem a levonón. A megszokott tizenkét osztály helyett, hetedik osztály szerepelt a levonón. Szemöldököt ráncolva vettem a kezembe a tankönyvet, majd elképedve vettem észre, hogy egy fekete macska ül a bejárati ajtónál rám meresztve a sárga szemeit. 

Sziasztok! még nem próbálkoztam ilyesfajta anime beütésű  ficivel, ezért gondoltam megírom, ha már az eszembe ötlött ez az ihlet. Remélem tetszett, ha igen, hagyj nyomot, és egy kis véleményt ^^ a következő részig is PÁPÁ! :3