A kettő között.|JiKook|BEFEJEZETT

2.rész

A hátitáskámat a hátamra kapva rohantam a régi általános iskola felé, aminek hírét sem hallottam öt éve. Hogy miért, és miért pont velem történik ez, fogalmam sem volt róla, de út közben az a bizonyos fekete macska elmagyarázta miért vagyok itt. Az a Jeon Jungkook aki a kórházban feküdt, és sok barátja volt, csak álom volt, vagy most álmodom? azok a gimis évek illúziók lettek volna? 

-Egy embert kell megkeresned, ő lesz a kulcsa mindennek. -Szólalt fel mellettem a macska, míg a buszra vártam. -Ha elrontod, meg fogsz halni. 

Idegesen kaptam a kis állatra a tekintetemet, aki ugyan úgy ijedten nézett fel rám. Aztán nyomtalanul eltűnt, majd megérkezett a buszom. Megpillantottam magamat a busz ablakában, és feszülten vettem tudomásul, hogy egy kisgyerek tekint vissza rám. Ha ez a valóság, egy tizennégy éves fiú, mit fog kezdeni magával ebben a helyzetben?  

Namjoon. 

Ő fog nekem segíteni. Ha minden igaz, most is egy osztályba járunk, viszont még nem vagyunk barátok. De ha jól emlékszem sokat beszéltünk. A gimiben ő volt a csapat közül a legértelmesebb, és mivel festő akart lenni, túl romantikus lélek volt így könnyen hitt a természetfeletti dolgokban, talán mos tis hinni fog nekem. 

-Nem beszélhetsz senkinek róla, különben elrontod, és meghalsz. -Jelent meg újra a fekete macska, mire levettem a hátizsákomat, és erősen hozzá dobtam. Felnyikkanva borzolta fel mérgesen a hátszőrét, majd felhúzott orral vándorolt el a szemem elől. -Aztán kezdheted elölről. -Mondta. 

Mit sem törődve a beszédével szálltam le a buszról, ahonnan minden szempár rám szegeződött. Nem mindennapi látvány, ha egy fiatal fiú, a semmiből mérgesen csapkod. Kapkodva rakodtam egymás után a lábaimat, hogy minél előbb érjek be az iskolába, és keressem meg Namjoont. 

Amikor beértem a régi termünkbe, meglepődtem a látattokon. Minden eddigi ismerősöm, aki ugyan abba a gimibe járt mint mi, kisgyerek volt. Végül nagyot nyelve léptem a fiatal Namjoon mellé, aki meglepetten emelte rám a szemét. 

-Mit akarsz? -Ebben az időszakában még nagyon hűvös egyén volt, de belül ugyan az a Namjoon. A tizennégy év, még nagyon fiatalnak számít, innen kezdődik a lázadó kor. Ő is ilyen volt. 

-El tudnál velem jönni valami nyugodt helyre beszélni? -Kérdeztem, mire nagyot sóhajtva tolta ki maga alól a széket, és követett engem a folyosóra, onnan a fiú mosdóba. Fel alá járkáltam idegességemben, és fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele. 

-Miért vagy ilyen zavart? ha nem bököd ki, kénytelen leszek visszamenni. -Mutatott lazán hüvelyk ujjával az ajtóra, mire összeszedtem a bátorságomat, és belekezdtem a mondandómba. 

-Namjoon! kérlek...Nem nézz örültnek. Én, azt hiszem valami furcsa dolog történik itt. Én már felnőtt ember vagyok, öt évet visszarepültem az időben, amikor meghaltam. -Az arca rezzenéstelen volt, tudtam hogy nem hisz nekem, és időpocsékolásnak tartja az egészet. -De most azt kérem, hogy higgy nekem, és segíts. Mi öt évvel ezután, legjobb barátok leszünk, azaz a jövőben. 

-Hogy várhatod el, hogy mind ezt, elhiggyem neked? -Tette karba a kezét. 

-Mert rengeteg mindent tudok rólad, amit el sem mondtál nekem, sőt senkinek! tudom hogy festő szeretnél lenni, van egy fehér kutyád, anyukád minden este gyógyszereket szed az alzheimer-kór miatt. És apukád külföldre utazott, hogy pénzt keressen anyukád betegségére. -Hadartam el kétségbe esetten, mire összeráncolta a szemöldökét, majd a galléromnál fogva mérgesen a csempének nyomott. 

-Ezt Hoseok mondta el?! -Kiáltott rám, mire megráztam a fejemet. -Akkor honnan tudod? 

-Ezt te mondtad el nekem...Tudod, öt évvel ezután. 

-Na ne...-Eresztett el, majd meglágyult az arca. -És mit akarsz? hogy segítsek? 

-Elhiszed amit mondtam? -Mosolyodtam el, mire vállat vont. 

-Végül is, miért hazudnál ilyet? 

A boldogságomat, egy hirtelen fejfájás szakította félbe, és az a nyamvadt fekete macska nyávogása. Majd végül minden elsötétült körülöttem, csakis a macska hangját hallottam. 

°°Sleeping last°°

-Suli! kelj fel. -Hallottam meg anyám idegesítő hangját a földszintről, mire morogva felkeltem az ágyból. -Siess! 

Mihelyst magamhoz tértem, riadtan nyíltak tágra a szemeim, a tudattól hogy újra kell élnem a napot, és így a próbálkozásom Namjoonnál elveszett. A macska önfeledten takarította a mancsát az ágyamon, mit sem törődve a belső harccal a félelemmel, amivel belül küzdök. 

Sziasztok! nagyon gyors voltam igaz? mivel nagyon sok ihletem van. Nos, remélem tetszett, a következőig is PÁPÁ! :3