Felvettem a kabátomat és beszálltam az autóba, majd Jack beindította azt.
Az út csendben telt. Egyikünk sem tudott mit mondani a történtek után. Nagyon haragudtam magamra, amiért hagytam magam Jack csábításának.Ezzel mindent tönkre tettem. Az eszem nem akarta, hogy beszéljek vele, azt akarta, hogy hagyjam magam mögött és felejtsem el, de a szívem........... A szívem viszont pedig azt súgta, hogy halgassam meg és adjak egy újabb esélyt kettőnknek.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy arra eszméltem fel, hogy Jack leparkolt a házunk előtt. Kikapcsoltam az övemet és felé fordultam.Az eszemre halgattam és nem törődtem azzal, hogy mit akar a szívem. A szemébe néztem és erőt véve magamon megszólaltam végre.
-Hiba volt ami történt Mr. Gefferson. Kérem felejtse el. Köszönöm, hogy haza hozott,további szép estét.
-Ne magázz már Emma, nem volt hiba, ezt te is tudod. Kérlek ne csináld ezt. Halgass már meg.... - nézett rám könyörögve.
Fájdalmasan felsóhajtottam, elfordítottam a fejemet, majd kiszálltam az autóból és besiettem a lakásba.
A szobámba érve az ágyamon elterülve elkapott a zokogás.
Zokogtam mert már sikerül kivernem a fejemből, sikerült elérnem hogy a gondolataim nem ő körülötte járjanak és most pedig egy pár perc alatt ismét felszínre törtek az érzéseim, az emlékeim amiket magam mögött akartam hagyni. Zokogtam mert egyedül éreztem magam és zokogtam mert iszonyatosan hiányzott Jack.
