Ments meg! /TaeKook/ ~Befejezett~

Néma kiáltás.

Másnap reggel már iskola padjában ülök a helyemen, bámulva ki az ablakon. Néha megsimogatom a csuklómat, ami egyszerre ég és lüktet. Tegnap mikor haza mentem, apa otthon várt rám. Bűzlőt az alkoholtól és valamilyen más női parfüm is belengte. Anya a földön térdelve sírt, míg apa az ajtóban várt rám, vérbeforgó szemekkel. Nem tudom mit követtem el, nem is adott magyarázatot, csak egyszerűen megragadta a csuklómat és beljebb rántót a nappaliba. Üvölteni kezdett minden félét, közben pedig fröcsögött a nyála. A csuklómat szorosan fogta, nehogy elmeneküljek, amit meg sem próbáltam, hisz ha ellenkezni próbáltam volna, csak még jobban megjártam volna. Ezért, csak hagytam, hogy újra és újra megüssön, megrúgjon, a fejemhez vágjon olyan dolgokat, amivel a lelkemet is széttépje, hogy végül ne csak testileg érezek fájdalmat, ha nem lelkileg is. Minden ütésnél, hallottam anyám sikolyát, könyörgését, sírását. De hiába sírt, könyörgött mégsem tett semmit, csak a földön ült és nem tett semmit. Hagyta, hogy apám ájulásig verjen, mert addig sem bántotta őt.

Mikor felébredtem a földön találtam magam a nappaliban, azon a helyen ahol nemrég még apám ütött. Sötét volt a helyiségben, nem hallottam sírást, se pedig ordibálást, csak néma csöndet. Vége van?  Ezzel a kis gondolattal birkóztam magam fel a padlóról, hogy eljuthassak a szobámig. Mindenem sajgót és fájt, alig bírtam elsántikálni a lépcsőig, majd azon is felkúszni. Nagyon rég volt már mikor apa ilyen sérüléseket hagyott a testemen és a lelkemen. Ahogy felkúsztam a lépcsőkön, halkan benyitottam a szobába, majd nagyon halkan vissza is csuktam azt mikor beléptem rajta. Nehezen elmentem az ágyamig, amin végig is feküdtem lehunyva a szemeimet, abban reménykedve, hogy az álom gyorsan magával ragad és egy kis időre is, de kiszakít ebből a szörnyű fájdalomból.

 Másnap annyira fájt mindenem, hogy ordítani tudtam volna. Alig bírtam kikelni az ágyból, hogy elmehessek a fürdőszobába, hogy ott felmérhessem a tegnapi kárt. Ahogy a tükör elé álltam, rögtön megláttam a jobb szememet, ami vérbe borult, körülötte pedig megduzzadt, belilult. Az alsó ajkam közepén egy hatalmas vágásnak kinéző seb keletkezett, ami szintén duzzadt volt. A baloldali arcom kisebesedett, gondolom a szőnyeg miatt, amihez apám neki nyomta a fejem, miközben rajta lépett. A nyakam körbe lilás, zöldes folt díszelgett, akár mint egy nyaklánc lenne. Ez még Mark ajándékozta nekem a suliban. A baloldali csuklom is szépen felvette a lilás szint, ahogy a testem sok pontja is. A pólóm alatt a bőröm színe már nem is látszik, csak a zöld, lila, fekete színek pompái. 

Megtámasztom kezeimet a csapszélén és lehunyom a szemeimet, miközben lehajtom a fejem. Hiába fáj mindenem, hiába nézek ki úgy mint egy rohadó zombi, muszáj elmennem iskolába, mert ha nem teszem meg, apa még idegesebb lenne. Muszáj elmennem abba a pokolba és eltűrnöm, hogy ott is sebeket hagynak a testemen. 

Vajon meddig kell ezt még kibírnom? Mikor lesz az mikor azt mondom, hogy elegem van? Meddig lehet ezt bírni épp ésszel? Összeszorítom az ajkaimat és ellököm magam a csaptól, hogy visszamehessek a szobámba. Ott felveszek egy fekete pólót és egy szintén fekete nadrágot, meg egy pulcsit. Egy vékony fehér sálat teszek a nyakamba, hátha elrejti a nyakamon virító sebet. Felveszem a táskámat, de még utoljára bemegyek a fürdőszobába, hogy végignézhessek újra az arcomon. Nem tudom elrejteni ezeket a ronda sebeket, amik díszelegnek rajta. Undorítóan nézek ki. 

Halkan lemegyek a lépcsőn, majd az utolsó lépcsőfokon megállok, hátha meghallom apám hangját, vagy anyáét. Párperc hallgatózás után sem hallok semmit, ezért gyorsan végigszaladok a nappaliba, ahol az ajtónál felkapom a cipőm és már siettek is kifelé a házból. Sokszor tudtam kivédeni az ilyen fajta találkozásaimat apámmal, de ez most nem sikerült. Suliba beérve meg sem kísérelem azt, hogy átvegyem a cipőmet, hisz tudom mi vár rám, ha kinyitom a kis cipős szekrényemet. Utcai cipőbe megyek be a terembe, ahova rögtön le is ülök. Nem tudtam volna már tovább egy helyben állni, vagy tovább mozogni. Fájnak a bordáim, amik szerintem megrepedtek a tegnap esti ütéskor. Az a szemem amelyik bevérzett, nagyon fáj és alig látok valamit vele. Nem hiszem, hogy tudok ma jegyzetelni a füzetembe, vagy egyáltalán ellátni a tábláig.