"-Hogy hívnak?
Csak nézzem a mellettem ülő fiút, aki csilló fekete íriszeivel figyel és várja a válaszomat, de én csak csendben figyelem őt. Az ajkaim megmozdulnak, de egy hang sem jön ki belőlük, csak némán tátogok, abban reménykedve, hogy a hango...
Álmosan ásítok egyet, unott tekintettel bámulva előre. A tanár késik, mint mindig, többiek meg ugyan olyan hangosak, ahogyan lenni szoktak. Legszívesebben be se jöttem volna, de ma lesz Taehyung első napja, így minden képpen el kellett jönnöm.
Az anyukáját végül kiengedték és az egészet önvédelemnek mondták, mivel a bizonyítékok is erre utaltak. A szomszédok vallomásai az enyém, na meg Taehyungon lévő rengettek zúzódás is ezt bizonyította. Mindketten megúszták, aminek nagyon örültem, de ennek már egy hónapja. Azóta nem is láttam Taehyung-ot, nem engedte, hogy meglátogassam. Azt mondta összeakarja szedni magát, ezért időre van szüksége, egyedüllétre és az anyukájára, aki szintén támogatásra szorul.
Nem tudom mennyire lesz jó kapcsolatuk a történések után, hisz minden jóra fordulni látszik, de már semmi sem lesz olyan mint régen. Az anyukája soha nem fogja elfelejteni mit tett a fia, ahogyan Taehyung se felejti el, hogy nem állt mellette az anyja. Köztük már nem lehet anya fia kapcsolat, mivel eddig sem volt köztük ilyen.
Nyüzsgő diákok elhallgatnak, ahogyan bejön a tanár a terembe Taehyung-al az oldalán. Mindenki kíváncsi tekintettel figyeli a barnaságot, aki egy nagy mosollyal néz végig a diákokon, majd végül rám esik pillantása. Mosolyogva figyelem őt, hisz oly rég láttam már őt. Arca most hibátlan, egyetlen karcolás, duzzanat nincs rajta, így elég fura látványt okoz, hozzá szoktam a sérüléseihez.
-Jó reggelt, mindenki köszöntse nagy szeretettel Taehyung-ot, aki végre felgyógyult és visszajött az osztályunkba. - Tanár félreállva a barnaságra mutat, de a többiek csöndben figyelik őt.
-Sziasztok. - Köszön illedelmesen barnaság, enyhén meghajolva az osztály előtt. Beszédje sokkal tisztább már egyáltalán nem dadog és nem is bajlódik a betűkel, biztos sokat gyakorolt otthon. -Legyünk nagyon jóban.
Meglep ez a barátkozós énje, mivel eddig elég magába forduló fiú volt, de örülök, hogy nyit mások felé is. Egy utolsó mosolyt dob a többiek felé, majd elfoglalja a mellettem lévő üres széket. A tanár elkezdi az órát, ő pedig figyelmesen hallgatja őt, bár én vele ellentétben eléggé türelmetlen vagyok, nem bírom kivárni az óra végét, muszáj vagyok vele most beszélni.
-Nagyon jól nézel ki. - Suttogom halkan, nehogy megzavarjam az órát és a hülye tanár elültessen mellőle. Rám pillantva elég feltűnően végignéz rajtam, miközben megnyalja ajkait.
-Te se panaszkodhatsz. - Pimasz vigyort villantva kezét a combomra teszi és közelebb hajolva egy apró puszit nyom tátva maradt ajkaimra. -Hiányoztál.
-Te is nekem. - Combomon lévő kezére teszem sajátomat, ujjait cirógatva enyéimmel, míg szeretetteljesen nézek sötét szembogaraiba, amik olyan gyönyörűen csillognak. - Jobban vagy? -Kérdezem halkan, óvatosan téve fel kérdésem, mivel nem tudom hogyan fog reagálni rá.
-Jobban. - Bólint egyet határozottan. - Már sokkal jobban. -Szorítja meg ujjaimat, míg megvillantja felső fogsorát mosolygás közben, amitől olvadozni kezd a szívem. Nagyon ritkán láttam eddig mosolyogni, ezért hihetetlenül boldog vagyok.
Az óra további részében nem beszélünk többet, csak egymás kezét fogva figyelünk a tanárra, egészen kicsengőig, ami megváltás szívemnek. Mindennél jobban szeretnék már vele kettesben lenni és megízlelni édes, dús ajkait. A diákok nagy része elhagyja az osztálytermünket, de páran még bent maradtak, bár ennyi néző nem is érdekel. Barnasághoz fordulok, míg lassan kezeit megfogom és szemeibe nézek, amiben ugyan azt a vágyódást látom, ami az én szemembe is tükröződik.
-Nem zavar, hogy látni fognak minket? -Zavartan elfordítsa a fejét, amitől olyan kis édesé válik egész lénye.
-Ha zavarna nem barátkoztam volna veled össze. - Nevetek fel halkan, amire vállon üt, duzzogva felfújva arcát. - Gyönyörű vagy. - Egyik kezemet arcára simítom, megérintve puha bőrét. Bókomra kipirosodik az arca, míg fejét lehajtsa zavarában.
-Nem tudom mit kéne csinálnom, mikor ilyeneket mondasz nekem. - Motyogja az orra alatt, amire felkuncogok és magamhoz ölelem vékony testét. -Nem vagyok, ehhez hozzá szokva. - Belebújtatja arcát nyakam hajlatába, míg karjaival átkarol.
Hátát simogatva beszippantom remek illatát, ami már úgy hiányzott. Nem értem, miért érzek így iránta, hisz alig ismerem őt, mégis annyi mindenen mentünk már együtt keresztül, hogy úgy érzem, mintha mindig is együtt lettünk volna.
-Megcsókolhatlak Taehyung?
Enyhén eltolva magamtól gyönyörű íriszeibe nézek, kipirult arcára, ami mondatom után még vörösebb lesz. Kicsit habozik, de végül bólint egyet, nekem meg csak ennyi kellett, mert rögtön ajkaira hajolok, megízlelve puha párnácskáit, amiken egész nap ellennék. Arcán tartva kezem simogatom az ottani bőrt, míg ajkaimat mozgatom övén, lassan becézgetve azokat, amik elveszik az eszem. Nem is tudom, hogyan bírtam ki eddig nélküle.
Távolból félfüllel hallom osztálytársaim hangját, de annyira nem érdekkel mit mondanak, vagy gondolnak. Jelenpillanatban nálam boldogabb ember nem létezik, ezért nem tudják elvenni a kedvemet, sőt inkább csak elégedettséggel töltenek el. Hadd tudják kié ez a gyönyörűség. Ha hozzá mernének érni, akkor tudni fogják kifogja agyonverni őket.
Elválva ajkaimtól fejét mellkasomba bújtatja zavarában, amire elmosolyodok és a háta mögötti emberekre nézek, nem túl szép szemekkel. Pillantásaim után abbahagyják a sugdolózást és inkább csöndben elfordulnak, amit nagyon jól tesznek. Tudják csak, hol a helyük.
-Minket néznek, igaz? - Szólal meg a kis tünemény jobban hozzám bújva.
-Nem néz ránk a kutya sem. - Vonok vállat lazán, eltépve gyilkos tekintettem társaimtól és inkább szerelmem hátát kezdem el simogatni. - Ne aggódj, többet nem hagyom, hogy bárki is bántson. - Ha kell bármi áron megvédem őt, még a széltől is, ha az kell. Többet nem bánthassa senki sem.
- Szeretlek...- Kiejtve ajkai közül ezt a mondatot felemeli a fejét és a szemeimbe néz, amiben jelenpillanat döbbenet van. Még soha nem mondta ezt nekem, pedig én már megtettem. Azt hittem soha nem fogom ezt hallani tőle, így most hihetetlenül boldog vagyok.
-Én is szeretlek.
Vigyorogva ölelem magamhoz, míg szívem hihetetlen nagyokat dobban mellkasomban, de ahogyan érzem az övéi is. Nem tudom meddig fog tartani köztünk ez az egész, de minden pillanatát kiakarom élvezni, ameddig csak lehet. Nem érdekkel mit tett, milyen hazugságokra vett rá, akkor is mellette akarok maradni és továbbra is vigyázni rá. Nekem ő a legfontosabb személy életemben, így mindent megteszek, hogy én is azzá váljak számára.
Köszönöm, hogy végig olvastad. :) Nagyon rövid lett tudom és nem is lett a legjobb, de motiváció híján erre futotta. Kérlek látogass el a többi könyvemhez is. ^^
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
