Novella/Rövid Storyk

Érzelemmentes érzések

Mindenkinek vannak érzései, legalábbis ezt mondják. Öröm, bánat, boldogság, harag, düh, bosszúvágy, meg a többi. Mindig máskor, más helyzetben érezzük őket. Van egy érzés, amire azt mondják, hogy azt nem lehet megjátszani. A szeretet. Szeretjük a számunkra fontos embereket. A szüleinket, testvéreinket, barátainkat, családtagjainkat. Bármit megtennénk értük, mert szeretjük őket. Aki nem szeret, nincsenek ilyen emberek körülötte. Én ezt nem értem. Nekem vannak testvéreim, barátaim, szüleim, családtagjaim, de mégsem szeretem őket. Nem bántanak, ők szeretnek engem, legalábbis ezt mondják. De számomra, ugyan olyanok, mint az idegenek. Közömbösek. Velem van a baj? Hogy ilyenné lettem? Miért nem szeretek? Miért nincs szerelmem? Most elvileg kétségbeesett, vagy szomorú kéne legyek, de nem vagyok. Mert nem érzek olyanokat se. Ha valaki sír, megtudom vigasztalni, de nem tudok együtt érezni vele. Miért sír? Mert szomorú. De mi az a szomorúság? Arra mondják, mikor valakivel valami rossz történik. Ami neki fájdalmat okoz. Velem sok rossz dolog történt mások szerint, mégsem vagyok szomorú. Nem vagyok soha szomorú, se bánatos. Csak megjátszom. Még a legrosszabb helyzetekben is képes vagyok mosolyogni, de nem a boldogságból. Csak úgy, megjátszom. Mert igazából nem érzem. Ez, ez baj? Vagy mindenki ilyen? Mindenki csak megjátssza? Azt se tudom, hogy miért játszom meg. Talán mert ezt láttam mindenkin. Valamilyen érzést. Másoknak ez fel se tűnik. Próbáltam már ezt elmagyarázni, ha a helyzet megkívánta, de  nem hittek nekem. Azt mondták mindenkinek vannak érzései. Nem hittek nekem. Mégsem éreztem se dühöt, bánatot, kétségbeesést, vagy bármit, amit ilyenkor az emberek érezni szoktak. A furcsa az, hogy mások érzéseit megértem, felismerem, elfogadom, és nem irigylem tőlük. Mert az is egy érzés. Bármit, amit tettem, nem az érzelmek, hanem az észérvek irányítottak. Amire azt mondták a szüleim, hogy az a helyes, az volt a követendő példa. Aztán kialakult bennem egy világkép. Mások szerint jó, hogy így látom mások helyzetét, de rossz is, mert túl szigorú vagyok önmagammal. Nem értettem, de nem is érdekelt. Miért lennék túl szigorú?  Mert jól akartam kinézni? Mert jó tanulmányi eredményeket akartam? Ebben mi a rossz? Sose fogom megérteni. Azt se tudom, miért játszom meg. Nem mindig szoktam, de miért nem vagyok önmagam? Talán mert másoknak ez a jó? Vagy mert a világképemben, így kéne viselkedjek? Ezen nem igazán gondolkoztam el. Nem is érdekel. Sok minden nem érdekel, de, de nem értem. Miért nem érdekel? Ezek a kérdések is olyan ritkán jutnak eszembe. Csak akkor, mikor a nemlétező érzéseimen gondolkozok. Nem vagyok kíváncsi igazából, csak jó lenne tudni. De az se zavar, ha nem tudom. Miért kéne érdekeljen? Hidegen hagy. Mint sok minden más is ezen a világon. Mégsem érzem magam kőszívűnek.  talán mások annak gondolnának, ha teljesen megismernének. De senki sem ismer teljesen. Még a szüleim sem. Sok olyan titkom van, ami meghatározza a jellemem.  Nem tagadom, tettem rossz dolgokat. Kíváncsi voltam, hogy tényleg nem érzek-e semmit. Mint kiderült nem. De abbahagytam ezeknek a rossz dolgoknak az űzését. Mert rossz. Más indokom nincs is rá. Miért lenne? Hisz, azt sem értem miért hagytam abba. Furcsa dolog ez is. Vajon tudnám folytatni? Mi történne, ha akkor sikerülne elfogniuk a rendőröknek? Nem mintha annyi esélyük lenne rá.... . Minden bűnöző olyan eszetlen. Nem mennek biztosra a védelemben. Pedig nem nagy erőfeszítés. Legalábbis nekem. Ez is, amolyan bónusz, amiért nincsenek érzéseim. Érdekes nem?