Novella/Rövid Storyk

Sötétség

Elrabol, nem ereszt
Súlyos szürkeség benned reked
Mint komor alkony száll le szívedre
Vaslancot zár lelkedre.

Mintha ólom golyót húznál minden lépéskor
Döntéseidet is ez határozza meg
A mosoly is csak álca ilyenkor
Egy gyémántból csináltak szenet.

Nem ragyog többé,
Kihunyt a fénye
Napsütés is válhat köddé
Eltűnik az égi csillag képe.

De szabadulhatsz,
Habár nyomot hagyni fog
Örökre maradhat
De nem fogod azt mondani rá, hogy salyog.

Hosszú gyötrelmes út lesz
De a végen győzelmet hirdethetsz.

Van gyógymód, de jól elbújt,
A sötétségtől szabadulni nem könnyű út.

Hisz alkony után
Csendes az este
Egy zord éjszakán
Mindenkinek van ménedéke.

Ne fuss, szállj szembe!
Még ha békjókkal is kötöznek le.

Állj ki magadért, hidd el megéri!
A sok bolond ezt nem értheti.

Láncaid leveheted,
Újra lehet szabadba lelked
A sötétséget elkergetheted. 

Ne szemléld a feketét, és fehéret
Az alkony ettől eltérhet

Játsz az élettel, légy te az irányító!
Hidd el, vár még rád, sok jó.

Az alkony ködét felszárítja a napsugár
A sötétség láncát eltépi egy jó barát.