Novella/Rövid Storyk

Titkos szerető

A barátnőm valószínűleg lelépett valamilyen pasival, mivel nem találtam sehol, pedig elég feltűnő személyiség. A pittyegő telefonom is ezt jelezte. Igen, lelépett a barátjával. Én még gyorsan legurítottam a torkomon az italomat, és bementem a tömegbe táncolni. A zene ütemére kezdtem mozogni, és kitombolni magam. Próbáltam felszabadulni, ami hamar össze is jött, tekintve, hogy egy kicsit be voltam csiccsentve. Élveztem a félhomályt, ami a szórakozó helyen uralkodott, a villódzó fényeket, és a tömeget. Így éreztem jól magam. Egy másik lány kezdett el velem táncolni, én  pedig mit  sem  sejtve, hagytam. Nem kellett  volna. Hirtelen levett valamit a karkötőjéről, és belém szúrta. Nem láttam már semmit se, és a hallásom is elhagyott.
Egy sötét helyen ébredtem, valami szobában. Nem voltam megkötözve, és nem is vetkőztettek le. Ami azt illeti egy ágyban voltam, betakarva, az ágy mellett pedig a tegnapi magas sarkúm. A sötétség pedig a redőny miatt van, ami az ablak előtt volt. Halkan kisurrantam az ágyból, és az ablakhoz lopóztam. Nem húztam fel a sötétítőt, csak kikukucskáltam két lemez között. Egy erőben vagyok. Remek. Körülnéztem, hogy hogyan szökhetnék meg. Átkutattam az egyetlen bútort az ágyon kívül, ami egy kis éjjeli szekrény volt. De az teljesen üresen álldogált. Megpróbáltam kiszedni a csavarokat, vagy valami fémes eszközt, de ezzel csak azt értem el, hogy az ujjaim hegyét felsértettem. Akkor a cipőmet fogom használni fegyvernek. Nem sok eséllyel. Az ajtóhoz lépkedtem, és hallgatóztam. Nem volt semmi nesz, se beszéd, ezért lassan lenyomtam a kilincset. Még nem mozdítottam meg az ajtót, vártam. A szívem a torkomban dobogott, a kezem reszketett, és már teljes összeesküvés elméletet, szőttem, hogy, hogyan fogok meghalni az erdő közepén. Kinyitottam az ajtót, és gyorsan kiléptem rajta. Totál arra számítottam, hogy valaki ott fog állni, esetleg a tegnapi lány, de egy lélek sem volt ott. Ez mondjuk nem nyugtatott meg, de nem is ijesztett meg, ennél jobban. A falnak dőltem, és megpróbáltam egy kicsit lenyugodni. Szorosan magamhoz szorítottam az egyetlen "fegyveremet", mintha azzal mennék bármire is. Nagy levegőt véve elindultam a házban, valamilyen ajtót keresve. Vagy ablakot amit kitörhetek. Úgy éreztem, mintha valaki követne. Aztán már hallottam is. Hirtelen hátra fordultam, így megpillantva a fölém magasodó férfit. A pillanatnyi döbbenet után hozzá akartam vágni a cipőm, de sajnos elkapta, így ez az ötletem fucsba ment. Lendítettem a kezemet, hogy pofon vágjam, ami sikerült is, de ezáltal el is kapta a csuklom. Ész nélkül rángatni kezdtem, miközben a férfi állt és nézett. Egy hasznosabbnak tűnő ötlettől vezérelve átbújtam a karom alatt, majd az utolsó mozdulattal kicsavartam a kezem a szorításából. Egy pillanatig sem gondolkoztam, megfordulva rohanni kezdtem, de majdnem neki mentem a férfinak. Várjunk mi? Hisz az előbb még mögöttem volt. Most már nagyon féltem. Lassan elkezdtem hátra felé lépkedni, miközben még mindig az idegen szemébe néztem. A szívem hevesen vert, a füleim zúgtak, és egész testemben remegtem.
-Ne félj, nem bántalak.- szólalt meg. Most így megnézve, esélyem sincs ellene. A maga magas, edzett 180 centijével, az én inkább csak fitt 160 centim ellen. Semmi esélyem.- Kérlek nyugodj meg! Nem érek hozzád.- folytatta, miközben megindult felém, én meg a lépteimet megszaporázva neki ütköztem a falnak. Ledermedtem. Az idegen egyre csak közeledett, bennem pedig így nőtt a pánik, és a reszketés. - Gyere, had magyarázzam meg.- kérlelt. Nem tudtam mit akar tőlem. Nem bíztam benne.
-Menj távolabb!- mondtam összeszedve a hangomat, bár nem volt túl sok. Azt hittem, hogy egyszerűen a képembe röhög. Ehelyett tette amit kértem. Remegve, szinte alig láthatóan, elkezdtem ellépni a faltól, egy nagy ívben megkerülve őt, rohanni el tőle. Eljutottam az előszobáig, és rángatni, verni kezdtem az ajtót, de az nem adta meg magát. Hátra pillantottam, ahol a beforduló férfi nyugodtan közeledett felém. Már vállal próbáltam kitörni az ajtót, továbbra is sikertelenül. A pánik eluralkodott rajtam. Szembe fordultam az idegennel, miközben az idegességtől könnyek mardosták a szemem.
-Ha kimész, és elmész, rád találnak és megölnek.- mondta, egy fokkal fojtottabban, és idegesebben.
-Kik?!?!-rivalltam rá. A mellkasom hullámzott, az adrenalin vágtatott az ereimben.
-Had magyarázzam meg.- lépett felém, bennem pedig nőtt a félelem. -Gyere. -nyújtotta felém a kezét. Mérlegelnem kellett a helyzetet. Talán, ha most hallgatok rá, nem fog bántani. Lehet, hogy nem is akar bántani. Remegve a hatalmas tenyerébe csúsztattam a sajátomat. Lassan húzni kezdett a nappali felé, és leültetett a kanapéra. Valahonnan szerzett egy plédet, amit a vállaimra terített. Csak most vettem észre, hogy nincs itt annyira meleg, pedig ő csak egy szál pólóban van.
-Szeretnél kérdezni valamit?- nézett rám, és a kék szemeit az enyémekbe fúrta.
-Miért raboltál el?- kérdeztem.
-Bármilyen hihetetlen, nem én raboltalak el.- ezen most nem fogok elgondolkodni.- Lehet, hogy ez most sok, de léteznek más lények is, akik olyanok mint az emberek, de mégse azok.
-H- hogy érted?- erre nem válaszolt semmit, csak nézett a szemembe, miközben az övé lassan olyan lett, mint a farkas írisz. Egy levegőkifújással résnyire elnyitotta az ajkait, ahonnan előbújtak hegyes szemfogai. A szívem hevesen vert, de a félelmet nem nőtt. Nem tudtam mi ez az érzés. Lassan az arca is megváltozott. A homlokcsontja megnyúlt, és a fülei is. Kinyújtottam a kezemet, és végig simítottam az arcvonalát. Nem tudom miért tettem, de mintha ösztönös lett volna. Pironkodva elvettem a kezemet, és vissza burkolóztam a takarómba, miközben ő visszaváltozott.
-Ha nem te voltál, akkor ki?- kérdeztem.
-Egy másik falka alfája. Ő volt veled a szórakozóhelyen is.- mondta.
-Nők is lehetnek alfák? Honnan tudod, hogy hol voltam?!- akadtam ki.
-Előfordulhat, hogy követlek egy ideje.- vakarta meg a tarkóját.
-Mégis mióta?- a testem megfeszült, az ideg cikázott bennem, a félelem ismét úrrá lesz rajtam.
-Úgy 1-2 éve.- válaszolt.
-M- miért?- remegett meg a hangom.
-Figyelj, most bármit is mondok, azzal te nem kell foglalkozz, nem szeretném, ha rosszul érezned magad miatta. - nézett mélyen a szemembe. Én lassan bólintottam, mire ő beszélni kezdett: A vérfarkasoknál a szerelem másképp működik. Egész életünkben csak egyszer leszünk igazán szerelmesek, ez pedig örökké tart.
-Oké, de ez rám miért is hatna? Ez csak vérfarkasok között működik, nem?
-Általában.- Hajtotta le a fejét.- Kivéve nálam. Én egy emberbe szerettem bele.- Nézett újra a szemembe.- Két éve megláttalak egy kávézóban, ahol a barátnőddel voltál. Egy sima fehér póló, és egy rövidnadrág volt rajtad, a kedvenc cipőddel. A hajad pedig a válladra omlott. Azóta követlek téged. Tudom, hogy ez furcsa, és azt gondolod, hogy nem ismerlek, de ez nálunk másképp van. Ez ösztönös. Egyszerűen tudjuk és kész. -sokáig meg sem szólaltam, csak emésztettem a hallottakat. Ez az idegen egész életében fog engem szeretni, mára ha igaz az, amit mondott. Bár miért mondta volna ha nem igaz? Miért mutatta volna meg, hogy mi is ő valójában, ha nem akar őszinte lenni velem? Talán megbízhatok benne. De ez ijesztő. Mit takarhat nála a szerelem?
-Mit, mit jelent nálatok a szerelem?- kérdeztem félve. Ez azért elég intim téma.
-Nagyjából mint az embereknél. De nekünk az, hogy a választottunkat boldognak, és egészségesnek lássuk, szinte a létünkhöz szükséges.- magyarázta. Megint csöndbe burkolóztunk. Én a gondolataimba mélyedtem, és szerintem ő is. Gyakran pillantottunk egymásra, mintha mondanunk, vagy tennünk kéne valamit. Az idegen ... miért hívom még mindig így?
-Hogy hívnak?- kérdeztem.
-Jason, Jason Cromwell.- válaszolt anélkül, hogy rám nézett volna.
-Most mi lesz? Miért akarnak engem megölni?- kérdeztem sírástól fojtott hangon. Félek.
-Nem te vagy a célpontjuk. Hanem én. Én vagyok az alfa ezen a területen. Szerintük egy területen, csak egy falka lehet. Ezért meg akarnak ölni minket. Ha velem kezdik, úgy egyszerűbb, ezért vadásznak rád. Hogy engem meggyengítsenek.- minden egyes szava csak még jobban megrémisztett. Valakik, akik erősebbek, és jobbak nálam, az életemre akarnak törni, holmi terület birtoklás miatt. Felhúzom meztelen lábaimat a kanapéra, és magzat pózban reszketek.  Nagyon félek. Ezt meglátva Jason mellém csúszik, és nyújtja felém a karjait, hogy átöleljen, de félúton megáll. Azt kértem tőle, hogy ne érjen hozzám. Én homályos tekintettel ránézek, és elkezdek felé dőlni, így kérdés nélkül az ölébe emel, és szorosan magához szorít. Furcsa, de megnyugtat. Hozzábújok a kemény mellkasához, és hagyom a kimerültség, a stressz, és a gyomorgörcs hatására mély álomba szenderüljek.