Novella/Rövid Storyk

Mi a jobb?

Én ezt nem értem. Azt mondják, hogy jó életem van. Mégsem vagyok boldog. Most akkor, rossz ember vagyok? Telhetetlen, olyan, aki nem becsüli meg azt, amije van? Kétségek között vergődök. Nem érzem a felhőtlen szeretetet, csak azt, hogy hogy kell viselkedjek. A szüleim nem is tudják azt elképzelni, hogy nekem valami nem jó. Pedig van olyan a mi nem jó. Azt hiszik, hogy minden rendben, vagy csak azt akarják hinni. Érdekli őket egyáltalán, hogy  mi van velem? Igazából? A körém húzott falon kívül. Azt mondják, érettebb, intelligensebb vagyok az átlagnál. Tényleg így van, vagy azt akarják, hogy így legyen? Úgy érzem, hogy csak félig vagyok olyan, amilyennek akarnak, és ezért megváltoztatnak. Eddig ezt észre se vettem. Tökéletes családot akarnak, de észre se veszik, hogy én közben egyre csak összetörök. Már nem azért mosolygok, mert boldog vagyok, hanem mert már megszoktam. Ha valami baj van, ha valamit azét csinálok, hogy észre vegyék, hogy valami nincs rendben, nem veszik figyelembe. Most már tessék rendesen viselkedni.- mondják. Tényleg nem veszik észre, hogy összetörnek? Ha egyenesen beszélek velük erről, tagadják. Ó, szívem ez nem igaz. Hisz te is tudod, hogy ez nem így van!- ez a válasz rá. Kell ez nekem? Figyelnek ők rám egyáltalán? A lelki világomra. Csak mert szerintem nem. Mi lenne a jobb: ha elszöknék, vagy ha maradnék? Mert én már nem tudom. Ha hazugságok között kell legyek, vagy ha egyedül lennék. Tényleg nem érdekli őket? Nem értem, miért? Miért nem hisznek nekem? Csak, csak egyszer hallgassanak meg! És higgyék el. Miért nem lehet ezt? Hányszor könyörögtem nekik, ö de hányszor! De a válsz mindig ugyan az: Most már tessék rendesen viselkedni. Szeretem őket, de nekem ez már nem megy. Nem érzem úgy, hogy igazán fontos lennék. Nem tudom, hogy mi a bajom, de azt tudom, hogy baj van. És a baj egyre nagyobb, és csak nőni fog. Nem tudom meddig fogom bírni. Ez már terror. Ez a lelki terror, ami lassan felemészt. Vége lesz ennek? Egyszer majd figyelni fognak rám? Lesz olyan?