Scarlet Falls

8.fejezet

Még a szokásos reggeli futás közben voltam, amikor Phil telefonált. A hangjából megállapítottam, hogy baj van. Alig tudta kinyögni. Kate is ott lihegett a telefonba, azt hittem, falra mászok tőlük! Phil megígérte nekem, hogy vigyáz Audrey – ra, hogy semmi baj nem lesz! Ennek ellenére, amint ők szép csendesen elaludtak, a nővérem fogta magát, és elment. A telefonját kikapcsolta, már tizenötször próbáltam hívni. Lelépett! De hová? Sürgősen meg kell találnom, és irány a rendőrség, hogy vallomást tegyen. Ha ezt így folytatja tovább, ha elmenekül, előbb-utóbb le fogják csukni. Felelőtlen, és gyerekes! Kezd elegem lenni az egészből! Összevesztem Phil – el, de legjobban Kate – re haragudtam, amiért odament, és elvonta a figyelmét. Villámgyorsan beszaladtam a pékségbe, hogy reggelit vegyek, és a virágosnál is megálltam egy szál vörös rózsáért. Az én Tündérkémnek. Szedtem a lábam rendesen, a novemberi hideg ellenére alaposan kimelegedtem. Biztosan a megfázás miatt is. Gyűlölöm, amikor megfázok, állandóan fújom az orrom, és ideges vagyok. A fejem is zúgott, talán egy jó erős kávé helyrehoz. Amikor beléptem a kapun, megállt bennem az ütő. Az ajtó előtt egy labda várt. Piros volt, fehér pöttyökkel. Hogy került ez ide? Amikor elindultam futni, még nem volt itt. A téren sem mászkált senki, hiszen még csak most kelnek fel az emberek. Gyerekek sem fociztak, és a szél sem fúj ide könnyen egy labdát. Letettem a szatyrot, és a rózsát, majd kezembe vettem a labdát. Akkor vettem észre, hogy fekete filctollal rá van írva valami: „Nagyon szerette ezt a labdát!"

- Rohadj meg... - szitkozódtam, és ledobtam. Már megint ez az üzengetés! Most már le sem tudná tagadni, hogy ő tette mindkét gyilkosságot! Mikor hozta ezt ide? Kiszaladtam a tér közepére, és percekig csak leskelődtem. Hol lehet? Figyel engem. Érzem. De sehol sincs! Most hogy hagyjam itt Sharont? Tudni fogja ez a szemét, hogy mikor megyek el... Alig bírtam pár falatot magamba gyömöszölni, annyira ideges voltam. Muszáj elmennem néhány órára. Felhívom Kate- et, hogy jöjjön át Sharonhoz. Nem maradhat egyedül. De remélhetően csak engem fog követni ez a nyomorult. Ha bántani meri, én kinyúvasztom! Próbáltam olyan hangvételű levelet írni Tündérkének, amiből nem veszi észre, hogy nagy gáz van. Mindenképpen fel fogom hívni, ha kell, félóránként, amíg haza nem érek. Legszívesebben magammal vinném, de talán az veszélyesebb lenne. Egyelőre itt van legnagyobb biztonságban. Igyekeznem kell. Még sietősen lezuhanyoztam, felöltöztem, és már indultam is. Még egyszer szétnéztem a téren. Csak a szomszédok mozgolódtak, indultak a munkába. Tudomást sem véve róluk, beültem az autómba, és a lehető leggyorsabban a Fenyves Dombra hajtottam. Elő kell kerítenem Audreyt! De a kis viskó, ahol tegnap betépett a barátaival, üresen állt. Akkor hol a csudában lehet? Semmi nyoma annak, hogy valaki járt volna itt. Olyan kihalt ez a környék, hogy még kérdezősködni sem tudok senkitől, látott e valamit, vagy éppen valakit. Csak a laposra taposott csikkek árulkodtak arról, hogy valami történt. Végignéztem az elém tárulkozó házakon. Mind lepusztult kóceráj. Egy rongyos kölyök sétált el mellettem, egy kavicsot rugdosott.

- Hé, kölyök! – szólítottam le. Megrettenve torpant meg, és sápadtan, kimeresztett vöröslő szemekkel nézett rám. Elővettem a telefonom, és kerestem benne egy képet a nővéremről. Megmutattam neki. – Nem láttad ezt a lányt? – a kölyök nézegette, düllesztette szemeit, de nemet intett. Egy mukkot sem szólt, annyira megrettent tőlem. Hátrált, majd az autómat vette szemügyre riadtan. – Van füved, kölyök? – kérdeztem erőteljesen.

- Maga zsaru? – jaj, gondolhattam volna, hogy ezt hiszi. Pedig nem csíptem ki magam, ugyanúgy öltöztem fel, mint bármelyik más hétköznapon.

- Nem vagyok zsaru. Válaszolj a kérdésemre.

- Spangli van. – súgta, hogy alig értettem.