Scarlet Falls

11.fejezet

Pár nap üres téblábolás és unalmas lakásrendezés után úgy döntöttem, itt az ideje, hogy egy kicsit meglátogassam anyámat, és a húgomat. Tudom, itt laknak tőlem egy köpésre, én mégis rossz voltam átmenni hozzájuk. Anyám zokogott, amikor meglátott. Az asztalra mindenféle finomságot pakolt elém, közben siránkozott.

- Hogy lehet az, Steven, hogy amint te hazajöttél, hármas gyilkosság történt, és mindháromnak köze van Reynoldshoz? Majd ő váratlanul lemondott a polgármesteri címéről? Közben félholtra verve került a kórházba? Hogy lehet ez? És miért van olyan érzésem, hogy mindezekhez neked közöd van?

- Anyám... - csendesítettem le. – Semmi közöm Reynolds ügyeihez. Én nem vagyok gyilkos. – ugyan miért mondanám el neki, hogy mindent én szerveztem meg így? Azért, hogy még jobban sírjon? Meg akarom kímélni minden keserűségtől. – Nem csináltam semmit. Otthon voltam, és a lakásomat rendezgettem.

- Ide sem dugod az orrod, amióta hazajöttél. Imádkozom Istenhez, hogy mossa tisztára a lelked!

- Jaj, anyám! – kiáltottam fel. – Mondtam, hogy nem csináltam semmit! – tudom, hazudni nagy bűn, de ha elmondanám neki az igazat, itt nagyon nagy botrány lenne, és anyám újra bekerülne a pszichiátriára. Én csak féltem őt. Nem akarom még több szörnyűségnek kitenni. Jobb lesz, ha nem tudja meg, mekkora vérfürdőt rendeztem az elmúlt időszakban. Kész, vége, túl vagyunk rajta. Kár rágódni miatta.

- Hiszek neked, Steven, de még semmi jelét nem mutattad annak, hogy megváltozol. Halljam, mihez kezdesz magaddal itthon?

- Még nem tudom. Gondolkodom rajta.

- Kereshetnél valami munkát magadnak. Ott a mai újság tele álláshirdetésekkel. – tolta elém a mai lapot. Aminek a címlapján napok óta Reynolds van. Most találgatóznak, mi történhetett vele. És ő nem nyilatkozik, eltűnt a média elől. És előlem is! Hála Istennek! Pontosan ezt akartam. Unottan lapozgattam az újságot.

- Micsoda álláshirdetések ezek... - fintorogtam. – karbantartónak menjek, vagyegy gyárba robotolni? Ugyan már! – lecsaptam az újságot az asztalra és megittam a kávémat, majd töltöttem mellé egy deci rumot.

- Nem kellene már korán reggel innod. Szeretném, ha lenne normális munkád. Nem akarom, hogy visszamenj Afganisztánba.

- Nem értek semmihez, anya. Én mindiig csak katona voltam.

- Szerelj le, és menj el dolgozni! – örökké ezzel jön nekem! De tudom, hogy csak azért, mert félt engem.

- Nincs egy normális álláshirdetés ebben az újságban. Fogalmam sincs, mihez lenne kedvem. Ebben az egész rohadt városban csak a polgármesternek a legjobb. Ő bezzeg azt csinálja, amihez csak kedve van, és rommá keresi magát vele.

- Azért ez nem így van, fiam. Rengeteg kötelezettséggel jár. Nehogy azt mondd nekem, hogy te akarsz a polgármester lenni, mert én menten elájulok akkor! – rémüldözött anyám. Felcsillant a szemem.

- Választás van! – ütöttem össze a két tenyerem. – Mi lenne, ha jelöltetném magam?

- Te? Az Ég szerelmére, Steven, ne viccelj ezzel! Semmi keresnivalód neked ott! – anyám sápadtan kapott a fejéhez.

- Lehet, hogy ez a nekem való karrier! Én lennék a polgármester! Gondolj csak bele! Én tudnám a legnagyobb biztonságot nyújtani a városnak!

- Ne te akarj lenni a város jótevője! Ilyen balgaságot!

- Nagyon tetszik az ötlet. Egy próbát megér! Szeretem a hatalmat!