ꜱᴛɪɢᴍᴀ

/A szökés\

Jimin

-Múlt-

-Szeretlek.-mondtam ránézve az én szerelmemre. Ő kinyújtotta a kezét felém, és összekulcsolta az enyéimmel az asztalon.

-Én is téged!-száját széles mosolyra húzta, és az asztal felett hozzám hajolt, majd mikor ajkaink találkoztak egy csókban forrtunk össze.

-Soha nem hagyhatsz el!-sóhajtottam gondterhesen. Jungkook csak kuncogott komolyságomon.

-Miért jut eszedbe egy ekkora butaság? Hát persze, hogy nem foglak!-próbált felvidítani, és az egyik kezét kiemelve enyéimből, megsimogatta arcomat. Belesimultam érintésébe, majd elkábulva folytattam:

-Hiszek neked Jungkook..de ha csak egy percig is úgy fogom érezni nem szeretsz...akár magamhoz is láncollak teljesen-egy apró sejtésed nélkül-suttogtam oly halkan, hogy lehetetlenség volt kivenni azt, amit mondtam.

Jungkook átült mellém, és immár egymás karjaiban élveztünk a lágy szellő simogatását. A naplementét bámultam, miközben ő kezeit felfutatta derekamra, közelebb vonva ezzel engem magához.

Soha életemben nem szerettem még ennyire senkit, mint amennyire őt.
Ezért táplált engem a szokásosnál jobban a féltékenység.
Csak az enyémnek kellene lennie.

Behunytam a szemem és a mellkasára hajtottam a fejem.

Csak az enyémnek.

Vagyis, csak a miénknek.

.

.

-Ja. Itt van.-az ajtócsapódására felébredtem.

Kómásan nyitogattam szemeimet.
Persze..miért is hagynál a nappaliban,ha ledobhatsz a pincébe?

-Kelj már fel bazdmeg!-morgott Jimin. A törött kezemet óvatosan próbáltam felemelni a padlóról, de már ez is nagy fájdalommal járt.

Ennek ellenére viszonylag hamar felsikerült tápázkodnom.

Jimin mellett egy fiú állt, maszkban és szemüvegben. Valahonnan ismerős volt, de az istenért se tudtam volna megmondani, hogy honnan.

Nem mintha olyan sok emberrel találkoztam volna eme rabság alatt.

-Kapsz 15 percet.

Az elöttem álló fiú kifejezéstelen arcára néztem, majd a padló felé fordítottam a fejemet.

-Ülj le.-hangszínétől megborzongtam.
Olyan mély..

-Rendben.-cincogtam és helyet foglaltam a pincében újonnal behozott széken.

-Fektesd a törött kezed az asztalra.-folytatta és most már leemelte az arcát takaró maszkot.

Ő ő ő ő....Ő Taehyung. Aki itt volt és..

A felismerés szinte tarkón vágott. Most a haja színe más, akkor talán barna volt a haja, de átfestette vörösre ahogy látom.

-Te...

-Csönd legyen. Nincs sok időnk. Csak csináld azt amit mondok.-suttogta olyan közel hozzám, hogy éreztem meleg lehelletét az arcomhoz csapódni.

Bizonytalanul, de bólintottam, és leszálltam a székről.

Gondolom azért kezdte úgy, mintha nem akarna megszöktetni, hogy Jiminnek ne legyen esélyes egy csöpp kis gyanúra sem.

Bár...megszökni?