Nem a hegen múlik #BEFEJEZETT#

14

- Shawn, menj ki. - fordultam neki háttal. Mostmár medencézni se akarok.
- Kincsem. - jött volna közelebb, de nem hagytam.
- Shawn, kérlek menj ki. - mondtam könnyes szemekkel. Ekkor két kezet éreztem meg a derekamon. - Légyszi. - suttogtam már elcsukló hangon.
- Nem fogok kimenni. - suttogta, közelebb húzva magához. - Rám mindig számithatsz. Szóval kérlek ne taszits el magadtól. Vigyázni akarok rád. De ezt csak akkor tudom végbevinni, ha engeded. - ölelt végül teljesen magához, mire belőlem kitört a csillapithatatlan zokogás.
- Ne sirj, Kincsem. - forditott meg ölelésében, majd szorosan magához ölelt. - Mindig itt leszünk neked, és nem fogunk magadra hagyni. Még ha kéred se. - nyomott puszit a fejemre, majd megtámasztotta azon az állát. - Szeretlek.
- Én-is. - mondtam hüppögve.
- Nyugi, Picim. - simogatta a háta, amitől egyre hamarabb nyugodtam meg. - Tudod mit? - nézett a szemembe. -  Inkább hanyagoljuk azt a medencézést és menjünk el egy szuper kajáldába. - simitott végig, még mindig könnyes arcomon.
- Rendben. - Bólintottam sipogva, mire újra magához ölelt.

KÉT HÓNAP MÚLVA!

Mosolyogva és beszélgetve sétálunk az utcán, Nashékhez tartva. Kiderült hogy a barátnője, Noel babát vár. Pontosabban 2 hónapos terhes, ami tegnapelőtt derült ki. Ezalatt a két hóna alatt vissza hizlaltak engem, elkezdtem sportolni, pontosabban rendszeresen járok futni, önvédelmire és a konditerembe is benézek néha. Shawn és Cam szerint túlterhelem magam, de én nem érzem. És amúgyis...nem akarok még egy ilyet átélni. Néha még meg-meg ijedek egy hirtelen mozdulattól, vagy hirtelen felkiáltástól, de már javulok. Ezek mellett Shawnnal tervezzük azt hogy ő eladja a saját házát, és vesz egy újat, amibe mind a ketten beköltözünk. Cam vonakodva, de végül bele egyezett. Minden megváltozott. Egy dolgot kivéve. Az arcom. Leesett miről beszélek? Ha nem elárulom. Az arcomon ékeskedő hegről. Még mindig megbámulnak az utcán, és ujjal mutogatnak rám. Egyedüli hely ahol ez nem történt az az önvédelmi terembe volt. Ott minden második személynek volt egy életre szóló sérülése. És ha már itt tartunk megismertem ott egy Ír srácott. Aranyos fiú, és elvileg ismeri Shawnt. A neve Niall Horan. Van még vagy 4 haverja, de őket nem ismerem. Azt igérte majd bemutat nekik ha a városban járnak, mivel amúgy ők Londonban élnek.
Közben ideértünk Nashékhez. Noel épp a kertben gondozta gyönyörű rózsáit. Mosolyogva indultam meg felé.
- Na miaz, Nash nem zárt be a szobába? - kuncogtam, mikor mellé értem.
- Ne hidd hogy nem próbálta, de én az okos fejemmel kimásztam a teraszon. Ezután inkább hagyott, mintsem hogy kitörjem a nyakam. - nevetett, megtörölve földes kezét. - Amúgy szia! - ölelt meg.
- Hali. - viszonoztam gesztusát.
- Gyere, menjünk be. Félek egyedül hagyni két fiút a házban felnőtt felügyelet nélkül. - nevetett, mire én is felkuncogtam.
- Nem csodálom a múltkori után. - helyeseltem. Múltkor a srácok eltörték a kedvenc vázáját. Szegény Nash, nem járt túl jól. Bent a srácok épp valami nagyon komoly és titkos dologról beszélhettek, mivel amikor beléptünk a lakásba egyből elhalgattak.
- Na, miről folyik a bálycsevej? - kéredezte Noel, mire a srácok összenéztek és egyszerre vágták rá:
- Semmiről! - mi csak furán néztünk rájuk, majd letudtuk egy fiúk sóhajtással.