Nem a hegen múlik #BEFEJEZETT#

12

- Én még mindig nagyon szeretlek. - suttogta ajkaimra.
- Én is téged. - suttogtam, lehunyt szemmel. Ekkor újra ajkaimra tapadt, csak mostmár kicsit hevesebben. Belemosolygott csókunkba, mikor ujjaimat a hajába vezettem. Percekig faltuk egymást, mikor Shawn elvált tőlem. Mosolyogva nézett le rám, majd meg nyomott egy apró puszit a számra.
- Hiányoztál. - suttogta, majd szorosan magához ölelt. Én csak némán élveztem a szeretet kinyílvánítását.
- Soha többet ne csinálj ilyet. Mindenki aggódik érted. - simított ki egy tincset az arcomból. - Szeretlek. Nagyon. - csókolt meg újra. Lehet végig erre volt szükségem. Arra hogy bebizonyítsa hogy szeret. Hogy megcsókoljon, hogy azt mondja "Szeretlek", hogy becézgessen, sőt...az hogy igazán mellettem legyen. Hiába volt itt minden nap és mondta ki a 9 betűs szót, ha egyszerűen nem cselekedett. De mostmár itt van velem. És szeret. Hatalmas mosollyal vált el tőlem, ami az en arcomra is egy apró mosoly szerűséget csalt.
- Hiányzott a mosolyod, a hangod, a csókod, mindened. Te magad hiányoztál. És nem csak nekem. Cameronnak is, Nashnek és a többi srácnak, akik igazán ismernek. Akik szeretnek. - simított végig arcomon.
- Sajnálom... - suttogtam lehajtott fejjel.
- A lényeg hogy vissza tértél. - mosolygott mégjobban. Keze óvatosan vándorolt lefele testemen. - Fáj még? - kérdezte, mikor keze a csípőmnél járt.
- Néha, ha leülök. - vallottam be. Igen, a fájások még nem múltak el. Van hogy nagyon bele nyilal.
- De azért fel tudsz kelni gond nélkül? - kérdezte aggódva, mire csak bólintottam.
- Akkor lejössz velem? Cam biztos örülni fog. - Kezét újra végig húzta a derekamon. Tettére még mindig összerezzenéssel reagálok. És szerintem ez nem fog olyan hamar változni. El kell hinnem hogy biztonságba vagyok. Igaz kicsit nehéz lesz, de muszáj. Hisz Cam és Shawn is megvéd.
- Na? Jössz? - kérdezte mosolyogva. Lassan bólintottam. Shawn segített felállni, majd lemenni a lépcsőn. Cam a kanapén ült, kezei a térdén, feje meg a kezeibe temetve. Majd hirtelen felkiált.
- A francba már! - szólalt fel indulatosan, mire nem is kicsit megijedtem. Lassan felnézett kezeiből, majd rám kapta tekintetét. Arca meggyötört volt. Szemei vörösek. Biztos sokat sírt. Mikor meglátta ijedt tekintetem egyből felpattant és felém kezdett közeledni. Én a félelem miatt automatikusan hátráltam.
- Kiara, ne félj tőlem. Nem bántalak, és soha nem is foglak. Csak légyszi, ne félj tőlem. - kezdett el lassabban közeledni, miközben szemei megteltek könnyekkel. Megálltam. Lassan elém ért, majd egy hirtelen mozdulattal megölelt.
- Annyira szeretlek, és annyira megijedtem. - hallottam meg sírós hangját. Inkább nem mondtam semmit, csak a hátát simogattam. Már amennyire azt tudtam, a méretkülönbségeket nézve. Mert oké, Cam nem egy nagy darab. De jelenleg az én anorexiás testemhez minden nagy.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is. - suttogtam pont ugyanúgy mint ő.
- Gyere, egyél egy kicsit. Rossz rád nézni, olyan vékony vagy. - tolt el magától, tekintetét átfuttatva rajtam.
- Majd később. Most nincs étvágyam. - ráztam a fejem.
- Egy kicsihez sem?
- Most nem. - ráztam újra meg a fejem. - Most csak veletek akarok lenni. - bújtam újra Camhez, aki boldogan szorított magához.
- Nézzünk filmet. - vetette fel az ötletet Shawn. Mi Cammel egyből rábólintottunk. Hogy őszinte legyek nem tudom mit néztünk. Nem nagyon kötött le a film. De nem is baj. Jelenleg csak az érdekel hogy velük vagyok és vigyáznak rám.