Démoni hatalmak/BEFEJEZETT/

A nagy találkozás szomorú véggel

-Úgyse lennél rá képes!
-De! Ezek után. Veszélybe sodorta Mikeot is! Nem hagyhatom annyiban!

Már éppen fel akartam kelni,hogy majd én megyek és móresre tanítom,de John visszalökött a kanapéra. Bevágtam a durcás fejet.

-Nem mész te ilyen állapotba sehova!
-De...
-Semmi de! Hol találok egy pokrócot?

Andrew rámutatott az egyik szekrényre. Kivett egy pokrócot és rám terítette. Ezután egy puszit nyomott a homlokomra.

-Aludj egy kicsit!

Andrew majd megette a méreg. Valószínű nincs valami jó kapcsolat köztük. Vajon tudja egyáltalán milyen kapcsolat fűződik köztünk?

-És mi szél hozta erre a legnagyobb emberkereskedőt? És neked meg Evelyn új hapsid van?
-Nem!-vágta rá Adam-a bátyja vagyok...
-Tessék?!

Ekkor odament és megmutatta a fülét. Andrew tátott szájjal nézett.

-Akkor ti testvérek vagytok?! A királyi párnak volt még egy gyereke?!
-Félig meddig.
-Ezt meg hogyan érted?
-Engem csak örökbe fogadtak.
-És hol vannak most?
-Az angyalok tartják fogva...
-Tessék?!
-Ott voltam mikor elvitték őket. Nem is akárki vitte el. Maga a Puszító...
-Tessék?!-vágtam közbe-Daniel?!
-Ismered?!
-Mondhatni...
-Lefeküdt vele szimplán...-mondta Andrew.
-Mit csináltál?! Megölöm!
-Veled is lefeküdtem ha nem emlékeznél...nem vagyok rá büszke,de na...-mondtam Andrewnak.
-Hogy mit csináltál ezzel a fasszal?!

Andrew nyelt egy nagyot. Adam szeme bevörösödött. Elöntötte a düh.

-Nyugi! Oké?
-De-de...
-Semmi de! Lefeküdtem vele egyszer és kész. Több se lesz.

Ekkor ránéztem Andrewra. Érzéstelen fejet vágott. Mint mindig...Kezdem elhinni,hogy erre már senkinek nincs érzelme. Talán akikből még kinézek kicsit azok Robinék. Sőt. Inkább a kis Mike. Na mindegy is. Ezt kell elfogadnom. Egyszer csak nyílt az ajtó. A bácsikám hazaért. Vagyis a bácsikánk. Majd kiesett a szeme a helyéről.

-Ő meg mit keres itt?!
-Szia bácsikám! Hogy vagy?
-Na azonnal takarodj innen!
-Nem fog!-vágtam közbe.
-Nem jó ember! Attól,hogy a testvéred nem lesz az!
-Honnan is tudnád?!

Nem tudott mit mondani. Tudta mire gondolok ezzel. Arra gondoltam,hogy nem fogadta be mikor kellett volna. Nem tudtunk sokáig csevegni. Egy csapat angyal támadt ránk. Engem személy szerint leütöttek. Faszomba már. Mindig engem néznek ki maguknak. Főleg ha le kell ütni valakit. Nem tudom meddig nem voltam ébren. Egy cellában ébredtem. Körülnéztem. Oda voltam láncolva. Semmi érdekes nem volt benne. Csak láncok. Ennyi. Kiképeztek ilyen esetekre. Mindig van nálam egy kis mester kulcs. Nem akárhol...a melltartómba. Ciki vagy nem ott tartom. Kivettem és simán kipattintottam vele a zárat. Ugyanígy tettem vele a cella ajtóval. Az már kicsit nehezebb volt,de azért sikerült nagy nehezen. Kimentem. Előtte körülnéztem. Túl nagy volt a csend. Bármikor készen álltam arra,hogy rámtámadnak. De nem támadtak. Egyszer csak egy hosszú folyosóra értem. Egy terembe nyílt. Benyitottam. 2 ember volt ott...egy nő és egy férfi. Nem voltak fiatalok,de idősek se. Olyan 50 év körüliek.

-Bocsánat,de hol vagyok?!
-Az angyalok kastélyában szivem. Ki vagy te?
-Evelyn a nevem...Önök angyalok?
-Dehogy is...alakváltók vagyunk.
-Én is az vagyok!
-Mi vagyunk a királyi pár...de shh...
-Anya?! Apa?!
-Tessék szivem?

Ekkor odamentem és megmutattam a fülem mögött. Meglepődtek. Anya sírt. Apa tátott szájjal nézett. Mind a ketten megöleltek.

-Édesem! Szóval élsz!
-Igen! De ti is!
-Találkoztál a bátyáddal?
-Igen!
-Csak benne bízz. Mindig emlékezz erre a szavamra. A bácsikádba ne bízz és az ördögökbe se! Értetted?
-Ismerek 1-2 jó ördögöt...
-Nincsen ilyen! Az ördögök raboltak el minket! Elhoztak az angyaloknak nagyobb tér reményében. Ezért gazdagodott meg egy fiatal lány is akinek van egy öccse.
-Hogy hívják?!
-Patricia.
-Ismerem. Jóba van a bácsikámmal.
-Eggyütt eszelték ki ezt a tervet.

Nem tudták befejezni. Őrök jöttek. Kapálóztam,de gyenge voltam. Egyszer csak sikolyokat hallottam. Egy nőit és egy férfit. Elkezdtem zokogni. Folytak a könnyeim. Megölték őket.

-Na látod kislány! Ha nem maradtál volna a picsádon talán még élnének...

Nem bírtam tovább. Fejbe rúgtam és berontottam a szobába. Ott voltak az élettelen testeik. A cél amiért eddig kűzdtem az volt,hogy megtaláljam a szüleim és boldog legyek velük. Erre halottak. Ekkor valami megtörte a csendet. Páncél csörgését hallottam. Tudtam eljött az idő egy csatára. Hátrafordultam. Daniel volt az. Sírtam. Nem bírtam a szemébe nézni. Levette a sisakját. Könnyes volt a szeme. Eldobta a sisakját és odafutott. Meglepődtem,hogy ő miért is sír.

-Ki tette ezt velük?!

Rámutattam az egyik őrre. Odament és egy laza mozdulattal levágta a fejét.

-Mondtam én,hogy tegyél ilyet vele?!-beszélt az élettelen testhez-Nem mondtam!

Folytatta tovább a sírást. Leült az ágyra.

-Olyanok voltak mint a szüleim. Szüleim helyett szüleim voltak. Ők jelentették számomra a családot.
-Nekem meg képzeld el az igazi szüleim voltak! Mégis letagattad,hogy ismered őket!
-Muszály voltam. Végig figyeltek. Ezért is fogok kapni 10 korbácsolást,de nem érdekel.
-Ez legyen a legkevesebb problémád!
-Igazad van...
-Csak sajnáltatni tudod magad!

Ahogy ezt kimondtam otthagytam. A bácsikámat láttam. Az egyik angyallal tárgyalt. Nem tudom miről lehetett szó. Megkerestem Adamet. A közelbe volt. Nem tudom miért csak én voltam bezárva.

-Anya meg apa...
-Mivan velük?!
-Megölték őket...
-Tessék?! Mi?!
-Jól hallottad...az egyik őr az előbb ölte meg őket...
-Ki az?! Megölöm!
-Már halott...Daniel megölte.
-Az a Daniel?!
-Igen...

Hazamentünk. Fájdalommal és szomorúsággal. És mi a haza? A haza mostantól számomra a bátyámnál van. Többet nem akarom látni se a bácsikám,se Danielt,se Andrewot,főleg nem Patriciát...