Démoni hatalmak/BEFEJEZETT/

Sebek

A szoba közepén volt Daniel,körülötte angyalok kört alkottak. A földre fehérrel egy pentagramm volt rajzolva. Láttam,hogy szenved. Vajon miért teszik ezt vele?! Talán miattam...Nem bírtam tovább nézni. Berúgtam az ajtót. Abbahagyták azt amit csináltak és rám néztek. Az egyik megszólalt.

-Pusztító! Öld meg!
-Nem fogom!
-Ebbe nincsen beleszólásod! Öld meg vagy mi fogunk téged megölni!
-Inkább a halál!

Nem bírtam tovább. Átváltoztam. Kitéptem az összes lelkét. Láttam ahogyan undormányos képet vág Daniel. Utáltam magam. Vissza változtam. Daniel nem nézett a szemembe.

-Köszi...

Csak néztem magam elé. Látta ahogy átváltozom és kitépem az angyalok lelkét,majd megeszem. Nem volt egy szép látván. El is felejtettem,hogy nagy részben angyal...hát ezt jól megcsináltam. Viszont nem hagyhattam,hogy bántsák. Azzal nem tudtam volna megbékélni ha csak hagyom,hogy bántsák.

-Öhm...Jól vagy?- kérdeztem hosszú csend utám.
-Igen...tudod Evelyn...ez nem működhet kettőn közt...
-Miért?
-Mert te egy alakváltó vagy én meg a Pusztító.
-És?
-Valamit nem mondtam meg...
-Mit?
-Azt,hogy meg van jövendölve:egyszer eljön egy alakváltó nő és elhozza a békét.
-És?
-Ez csak az egyik része. A másik az,hogy megöli a Pusztítót.
-Ohh...
-Hát igen...mától fogva ellenségek vagyunk. Még elengedlek most...legközelebb meg kell,hogy öljelek...Sajnálom!
-Sajnálhatod is!

Amint ezt kimondtam kimentem az ajtón és bebasztam magam után. Fájt ezeket a szavakat hallani. Talán mégis Amdrewnak volt igaza?! Nem tudom. Arra jutottam,hogy haza se megyek. Elmentem a szentély közelébe. Olyan szép az a hely. Nem mertem magába a szentélybe bemenni. Nehogy jöjjön Daniel...Szomorú voltam. Egyszer csak lépteket hallottam. Egy kisfiú volt.

-Szia! Te kivagy?-kérdezte.
-Szia! Nem mondták,hogy ne állj szóba idegenekkel?
-De...
-Nyugi. Nem bántalak. Evelyn vagyok. Téged,hogy hívnak?
-Mike.
-Milyen lény vagy...? Még úgymondva új vagyok itt. Nem tudom illetlenség-e megkérdezni.
-Nem nem az,nyugi. Egy vízköpő vagyok.-mosolygott-Viszont tudnál segíteni?
-Mit?
-Elkeveredtem otthonról...haza kéne mennem.
-Oké.

Elindultunk. Olyan tíz perc járás után egy házhoz értünk. Szép volt.

-Gyere be!-majd magával húzott.

Kicsit gyanús volt a helyzet. Egy kisfiú az éjszaka elkóborol,ráadásképp vízköpő és egy hatalmas ház előtt áll meg.

-Gyere utánnam,ha jót akarsz!

Nem fenyegetően mondta. Inkább tényleg féltett. Na most a kiskölyök vagy igazat beszél vagy kurva nagy szinész. Egy szobához értünk. Ennek hatalmas ajtója volt. Háromszor kopogott rajta. Egy hang kiszólt.

-Gyere be Öcsi!
-Megyek Bátyó!

Bementünk. Egy férfi ült a kandallóval szemben,újsággal a kezében,kávét kortyolgatva. Ízléses szoba volt. Olyan nappali szerű. Két fotel volt a kandalló előtt,mögötte egy kanapé. Volt kettő hatalmas ablaka,3 szekrény és egy szőnyeg. A férfinek szőke haja volt,kék szeme,és köntösben volt.

-Kit hoztál magaddal?!

Ekkor tűz lobbant a szemében. Felugrott a fotelból és elkezdett fojtogatni...fasza.

-Bátyó! Ne bántsd!
-Ugyan miért nem?! Kitudja milyen veszélyt hozhat ránk!
-Ő hozott haza!
-Megint elkóboroltál?!
-Meg akartam nézni az emberek világát...
-Már megmondtam:ha 18 éves leszel megnézheted. Még csak 9 vagy!

Ekkor megszólaltam. Lehet nem volt jó ötlet,de egy próbát megér.

-Én el tudom vinni biztonságosan...
-Ki vagy te?!
-Evelyn a nevem...
-Nem hallottam rólad. Most lettél vízköpő?
-Nem vízköpő vagyok.
-Akkor?!

A meglepettségtől elengedett.

-Démonvadász vagyok és egyben alakváltó.
-Hogy mi vagy?! Úr Isten! Egy alakváltót folytogattam?! Nagyon sajnálom,kérlek ne haragudj!
-Semmi baj. Akkor megbocsájtok ha elmondasz mindent amit csak tudsz az előző kiralyról és királynőről.
-Hát nem sokat. Csak annyit,hogy mikor terhes lett a királynő,amit gondolom,hogy már hallottál. Ugye?
-Igen.
-Nos akkor eltűntek. Ennyit.
-Ohh...
-Sajnálom.
-Semmi baj.
-Viszont amikor ők uralkodtak akkor volt a legjobb az összes fajnak. Kivéve az angyaloknak. Most nekik a legjobb. Amikor ők uralkodtak nappal is lejárhattunk. Mostmár csak esténként. Vagyis úgy nappal,hogy kőszoborként figyeltük az embereket. Mostmár ezt se lehet. Na mindegy. Csak nem te lennél a gyermekük?!
-Talán. Nem tudja senki se biztosra.
-Értem. Segítek amibe csak tudok. Kérhetnék valamit?
-Igen. Hallgatlak.
-Egyszer le tudnád vinni az emberföldre Mikeot. Nem nyugszik addig amíg nem látja azt a sok romlott embert.
-Rendben. Holnap jó?
-Persze.

Ekkor kopogtak. A férfi akinek még nem tudom a nevét odakapta a fejét.

-Mike!-suttogta-Búj el!
-Rendben.

Egy kis szünet jött. Ekkor berúgta valaki az ajtót. Vér ciki volt. Andrew.

-Szia Andrew!
-Robin! Miért van itt Evelyn?!
-Hazakisérte Mikeot. Nem esett semmi baja nyugodj meg!
-Azért! Te meg Evelyn velem jössz!

Csúnyán néztem rá. Azt hiszi gyerek vagyok.

-Nem!
-De!
-Nem megyek veled!
-Miért nem?!
-Mert holnap elviszem Mikeot az emberek földjére. Ha elvittem hazamegyek. Rendben?
-Jajj-sóhajtott fel-Legyen! Utánna jössz egyből megértetted?!
-Meg...
-Akkor én megyek is. Sziasztok!
-Szia!-köszöntünk mind a hárman.

Az este hátralévő részében kaptam egy szobát és ruhát. Lezuhanyoztam. Úgy döntöttem mondok mesét Mikenak. Mikor bementem nem találtam.

-Mike! Mike! Hol vagy?!

Nem válaszolt senki. Azonnal rohantam Robinhoz.

-Robin!
-Miaz?!-ugrott fel.
-Mike eltűnt!
-Tessék?!
-Nincs a szobájába.

Viszamentünk a szobájába. Tényleg nem volt ott. Semmi jelet nem találtunk amin elindulhattunk volna.

-Hol lehet?! Miért félted ennyire?! Vagy inkább kitől?!

Éreztem,hogy a kérdésem a céltábla közepébe talált. Bekönnyezett.

-Egy olyan embertől féltem...aki kiskoromba engem is elrabolt...
-Tessék?!
-Igen...Az apánktól...
-Miért rabolt el?!
-Mikor anyánk szülés közben meghalt akkor elborult az agya. És a haláláért Mikeot okolta. Egyszer meg akarta verni. Ezt nem hagytam. És ekkor kezdett el engem is utálni. Egyszer részegen jött haza. Mikeot akarta elvinni. Helyette engem vitt el. Megkínzott.

Ekkor már nem mondott semmit. Ledobta a köntösét. Egy szál gatyába volt,de nem ezért maradt tátva a szám. A teste tele volt vágás,égés nyomokkal. Hegek borították. Sok tetoválással volt valamennyire elfedve.

-Azta...
-Hát igen. Sokat tetoválással fedettem el. Mindegyik tetoválásom jelent valamit. Mindegyik emlékeztet a fájdalmamra...és a bosszúmra. Na most,hogy ezt elmondtam meg kell valahogy találnunk.

Lehunytam a szemem és erősen gondoltam Mikera. Egyszer csak egy kép villant fel. A szentély.

-A szentély!
-Mivan vele?!
-Lehet ott van! Meg kell néznünk.

Ekkor elindultunk a szentélyhez. Egy lépcső vezetett le belőle. Ezt még nem fedeztem fel. Tudtam ha bemegyek semmi hasznom nem lesz. Kb olyan leszek mint egy ember. Az emberi erőmet kell majd kamatoztatnom. Lementünk a hosszú lépcsőn.