Osztálykirándulás

A szállás

Kellemes hűvös fogadott minket, mikor beléptünk az ajtón. A recepcióspultnál egy szép, vörös hajú nő állt. Marietta néni odalépett hozzá.

- Jó napot. Mi vagyunk a Sárvárról jött csapat. Szobafoglalásunk van Szabó Marietta névre. Nyolc szobát foglaltunk. – A recepciós keresgélni kezdett egy számítógépen.

- Igen. Benn vannak a rendszerünkben. A szobáik az emelet 12- es szobától az emelet 19- es szobáig. A kulcsokat hogyan adjam?

- Egybe kérem mindet, aztán majd utána kiosztom őket. - válaszolta kis gondolkodás után Marietta néni. A recepciós mosolyogva átadta a kulcsainkat. A társaságunk átvonult egy lépcső elé. A lépcső valószínűleg az emeletre vezetett. – Megvannak a szobakulcsok. Kérlek, rendeződjetek kettesével el. Maga – szólt a buszsofőrhöz – velem lesz. – Újabb kavarodás vette kezdetét. Végtére is összeálltak a szobák. Adél és Kata együtt megkapták a 12- es szobát. Sári és Enikő velük szemben a 13-ast. Blanka és Kristóf kerültek a 14- be, Fear és Geri a 15- be, Marosi és Karcsi a 16-ba, Marietta néni és a buszsofőr a 17- be, én és Mesi a 18- ba, Alex és Ákos pedig a 19- es beköltözött. Mindenki megkapta a kulcsait, így elindult a lökdösődés felfelé a lépcsőn. Az ajtók bordóra voltak festve, rajtuk pedig aranyszínű gravírozott lapok hirdették a szobaszámot. Mesi és én elszenvedtük a bőröndjeinket az ajtónkig. Velünk szemben Alex és Ákos éppen bezuhantak az ajtójukon. Mesi kinyitotta az ajtót, így mi is beléphettünk a szobánkba.

A szoba falai fehérre voltak meszelve. Pár Siófokot ábrázoló kép volt a falakon, az ajtóval szemközti részt pedig két hatalmas ablak foglalta el. A két ablak között egy szekrényen volt egy ősöreg tévé. A tetőtérben voltunk, úgyhogy elég fülledt levegő volt a szobában. Két ágy, egymással szembe volt fordítva, mindegyik mellett egy éjjeliszekrény volt lámpákkal. A bal oldalon lévő ágy mellett egy kis szobát választottak le, ez volt a fürdő. Mesi ledobálta a bőröndjét az ágya mellé (övé lett a bal oldali) aztán odafutott az ablakokhoz és kitárta őket. Nyári forróság ömlött be az ablakon. Én is lepakoltam a cuccaimat az ágyam mellé, aztán kinéztem az egyik ablakon. Az ablakunk az udvarra nyílt. Láttam, ahogy a buszsofőr kitárja a busz ajtaját, miközben tomboltatta benn a zenét. Elsétáltam az ablaktól, kivettem egy plédet a bőröndömből és elkezdtem vele leteríteni az ágyamat. Abban a pillanatban Alex esett be az ajtónkon.

- Hello lányok. Mi a helyzet?

- Semmi érdekes. – vontam meg a vállam. Mesi válaszra sem méltatta a fiút, végig dőlt az ágyán és zenét hallgatott. Alex mosolyogva nézett rám aztán közelebb lépett és átkarolta a derekamat. Nem akartam a szemébe nézni. – Engedj el Alex. Hagyj békén. – Toltam el magamtól. Szomorúan nézett rám.

- Nem felejtetted el. – mondta halkan.

- Sose fogom elfelejteni. – suttogtam. Alex felsóhajtott aztán kihátrált a szobából. Mikor becsukódott az ajtó sírással küszködve végig dőltem az ágyamon. Hogyan szerethetek valakit, akit mindenkinél jobban gyűlölök? Langyos nyári szellő lebegtette meg a függönyöket. Minden békés volt.