Osztálykirándulás

Úton...

Az autópálya tele volt őrültekkel. Mindenki száguldozott, kivéve mi, mert nekünk a buszunk nem bírta volna. A buszsofőrünk úgy gondolta, hogy a már amúgy is nagy zaj nem elég, ezért benyomta a rádiót. A rádió elég ősrégi lehetett, mert recsegett és csak egy adót fogott. Ami történetesen egy német adó volt, szóval nem sokat értettünk belőle. Dél körül járhatott, mikor a buszsofőrünk előzgetni kezdett a sztrádán. A buszunk iszonyatosan kattogni kezdett.

- Gyerekek, itt fogunk meghalni. – suttogta sápadtan Marosi. Szegény Marosi rettenetesen fél mindenféle mozgó járműben ülni.

- Nyugi Marosi. Csak nem akar kinyírni minket. – nyugtatgatta Alex Marosit. Mondjuk szerintem nem volt sok értelme. A buszsofőrünk, mint egy állat száguldozott az utakon, ami alapjáraton is rossz lett volna, de így, hogy még a buszunk is alig bírta, egyenesen félelmetes volt. Valamivel Veszprém után végre lehajtottunk a pályáról. Kész megkönnyebbülés volt otthagyni a száguldó autókat. Elindultunk a Balaton felé. Az osztályunk megőrült. Elöl, Marietta néni elővett egy térképet és úgy próbálta eligazítani a buszsofőrt, mert a GPS, amit a kesztyűtartóban talált, az nem működött. A buszsofőr persze nem hallgatott rá, ment a maga feje után, ezért jól eltévedtünk. Blanka, ebéd gyanánt, elővett egy doboz rántotthúst és azt ette, Mellette Kristóf az „Agglomeráció előnyei és hátrányai" című hosszú és unalmas beszédét monda Blankának, aki szokás szerint nem figyelt rá. A dinnye tovább rohadt az első ülésen, a focilabdák leestek az ülésről és az erősen zötykölődő buszban gurigáztak. Fear és Geri szendvicseket ettek és közben Kristófot dobálták kajadarabokkal, mellettük Marosi halálsápadtan ült és a szájmozgásából ítélve imádkozott. Mesi ivott, vagyis inni akart, de a zötykölődő buszban inkább csak szétlötyögtette az innivalóját. Én félig aludtam, félig röhögtem, félig ettem, szóval egyszerűen fantasztikus volt, Karcsi meg nézelődött és énekelte a rádióval együtt azokat a zenéket, amiket ismert. Alex és Ákos felálltak az ülésre és a fejünk felett lévő csomagtartóból elővettek két pizzát. Dobozban. Kitört belőlem a nevetés.

- Ne már! – mondtam röhögve, miközben fulladoztam a kajától. – Ti most komolyan pizzát hoztatok? – Alex vigyorogva rám nézett.

- Mi van Ví, csak nem meglepődtél?

- Ááá. Kicsit sem. – nevettem. Adél és bandája elég furán nézett rám, de nem különösebben érdekelt. Ők amúgy sminkeltek, ami a zötyögő buszban nem volt túl eredményes próbálkozás. Hirtelen a busz nagyot zökken, majd megállt.

- Gyerekek. Elütöttünk egy szarvast. – suttogta teátrálisan Geri. Erre persze mindenki röhögni kezdett, de az igazi ok az volt, hogy lerobbantunk. Szegény buszunk meghalt. A buszsofőr lecsúszott az ülésről és bemászott a busz alá. Marietta néni, mint egy őrült üvöltözött vele, hogy ő megmondta, hogy nem fogunk épségben célba érni. Blankát ne nagyon rázta meg az ügy, evett tovább, Kristóf pedig kiszállt a buszból és magyarázni kezdett a buszsofőrnek a „Magyarországi utak előnyei és hátrányai" – ról. Geri Ákos és Alex a szarvasos poénon röhögött, Karcsi dúdolgatott, Adélék visítoztak, Mesi aludt, Fear pedig odajött hozzám.

- Szia Viola. Szép helyen álltunk meg nem? – Kinéztem az ablakon. Egy zöld fák övezte úton álltunk meg, a távolban már látszott a Balaton vakító kéksége.

- Igen. – feleltem elgondolkodva. – Tényleg szép hely. Csak ne lenne ilyen meleg. – mosolyogtam rá Fear- re. A fiú sóhajtott egyet.

- Viola. Hiányzol. – Bosszúsan sóhajtottam egyet.

- Fear ezt már megbeszéltük. Sajnálom, de nem szeretnék veled járni. – Fear lebiggyesztette a száját.

- Bunkó dög vagy Viola. – mondta mérgesen aztán otthagyott. Hát köszi. Hirtelen a busz elindult. A buszsofőr teljesen mocskosan benyomult a vezetőülésre aztán elkiáltotta magát.

- Na gyerünk. Siófokig még kibírod. – biztatgatta a buszt, aztán elindultunk a Balaton felé.