You Can Call Me Spiderman | Peter Parker

⁷

‗‗‗‗‗‗‗ 🕷‗‗‗‗‗‗‗‗‗
•Peter Parker•

A ruháimat pakolva hirtelen éles fájdalmat érzek a tarkóm körül. Az ujjaim automatikusan a fájó pontra siklanak. Két apró dudort tapintok ki, amik mellesleg jobban marnak, mint a wasabiba mártott sushi. A körülöttem lévő tárgyak homályossá válnak, én pedig az egyensúlyomat elveszítve dőlök neki a szekrényemnek. A fejem iszonyatosan fáj, a fülem pedig zúg. A szemeimet muszáj becsuknom az ablakon bevilágító hirtelen jött fény hatására. A térdemre rogyok, majd a padlóra zuhanok.

‗‗‗‗‗‗‗ 🕷‗‗‗‗‗‗‗‗‗
•Celeste Stark•

A Stark Toronyban lévő edzőterem egyik boxzsákjára mérek erősebbnél erősebb csapásokat.

"Ez még nem elég!" Kiabálja a fejemben Feyhra, mire jobban és gyorsabb tempóval esek neki a boxzsáknak.
"Ha azt akarod, hogy előjöjjön az erőd keményen meg kell érte dolgoznod."
Sivalkodik rám ismét, de ezúttal meg sem hallom. A bügykeimből már folyik a vér, hiába van a kezemen boxkesztyű, hiszen már rég kiszakadt. A kezem lendül, a boxzsák repül. Leszakad a láncáról, majd a sarokba repül. Rémülten pislogok hol a kezeimre, hol a boxzsákra. Feyhranak igaza van, ki kell hoznom magamból a maximumot, tudnom kell, hogy ki az új Celeste.

‗‗‗‗‗‗‗ 🕷‗‗‗‗‗‗‗‗‗
•Peter Parker•

Egy sötét helyen ébredek, mellettem üvegszilánkokkal van beterítve a föld. Az arcomhoz kapok, mert hirtelen csípni kezd. Az ujjbegyeimen megcsillan a fekete színű vérem. Beharapom az alsó ajkamat, majd feltápászkodok a földről. Az eddig árnyékként látott tárgyak körvonalai élesebbek lesznek, színük megváltozik. A fejem egy kattogó hang felé kapom. Felé sétálok és a kattogó hang egyre hangosabb lesz. Ahogyan a közvetlen közelébe érek rájövök, hogy egy apró pók mászkál egy széttört óra óramutatóin. A fejemet ösztönösen oldalra kapom, ahol megpillantok egy apró akváriumot. Fel kapom azt és leguggolok az óra mellé. Leteszem az akváriumot és a kezem akaratlanul is a pókért nyúl. Az apró élőlény rámászik a kezemre és apró orrával megszagolja a tenyeremet. A kezemet az akvárium felé teszem a pók pedig belemászik az akváriumba. Fel kapom apró utasomat és eltűnök az árnyak közé burkolózott folyosó végén.

Izzadtan riadok fel az ágyamban és azonnal a tarkómhoz kapok. Semmi jele sincs apró dudornak, az érzékszerveim is a megszokott módon működnek. Felpattanok az ágyamról és a ruhás szekrényemhez csoszogok. Kinyitom az ajtót, majd nagyot kiáltva becsapom azt. Ismét kinyitom a szekrényajtót. Az álmaimban látott pók az akváriumának az üvegéhez dőlve pislog rám. Ezek szerint mégsem álmodtam. Mi lett a pókfóbiás Peter Parkerrel?