You Can Call Me Spiderman | Peter Parker

²

‗‗‗‗‗‗‗‗ 🕷‗‗‗‗‗‗‗‗‗
•Peter Parker•

A hatalmas ablakon át résnyire szűrődik be a Hold halovány fénye. A lépteim alatt megreccsennek a korhadt fadeszkák, ahogyan a mamuszommal végighaladok rajtuk. Ismételten egy újabb rémálmot zsebelhetek be. Halkan kinyitom a hűtő ajtót,nehogy felébresszem May nénit. Kiveszek egy dobozos tejet, majd óvartosan visszacsukom az ajtót. A konyhaszekrényhez sétálok és óvatosan kiveszek belőle egy kistányért. Az egyik polcról le veszek egy doboz müzlit. Beleöntöm a tálba a tejet majd a tetejére ráöntöm a müzlit. A konyhaszekrény egyik kis fiókjából kiveszek egy kanalat. A tejet vissza teszem a hűtőbe és leülök az asztalhoz. Halkan enni kezdtem a müzlimet. A falatok roppannak fogaim alatt amikor el rágom azokat. A villany kattan egyet amikor May néni fel kapcsolja azt. Annyira meglepődök, hogy a kanál kiesik a kezemből. Leül mellém az asztalhoz és keresztbe fonja a karjait a mellkasa előtt. Mindig akkor csinálja ezt a mozdulatsort, amikor haragszik.

"Már megint nem tudsz aludni Peter?"

Csak megrázom a fejemet, hiszen fölösleges elmondanom neki mit álmodtam. Már túlságosan jól ismer hiába tagadnám le, rájönne, hogy hazudok. A kezeit leengedi a mellkasa elől és felsóhajt. Bátorítóan megsimítja a vállamat, majd visszaindul a szobájába. Az ajtónál még visszafordul és rám mosolyog.

"Azért próbálj meg visszaaludni. Holnap suli."

Megforgatva a szemeimet bólintok egyet és gyorsabban kezdem el bekanalazni a hajnali nasimat. Miután megettem felállok az asztaltól és a félhomályban odacsoszogok a mosogatóhoz. Halkan belehelyezem a tányért és a kanalat. Visszabattyogok a szobámba. Kényelmes, puha, meleg ágyamba arccal előre beleugrok. Nyögve meg fordulok és felpillantok a plafonra.
~Bár ne lenne olyan nehéz az életem. Bárcsak megváltoztatná valami.~
Rápillantok az órára, ami hajnali 1 óra 12 percet mutat. Még van egy kis időm aludni, hogy holnap azért ne tűnjek olyan megviseltnek, hiszen csak az első napom lesz a suliban. Hála Maynek már megvannak a tankönyveim és az iskolával kapcsolatos dolgok is el vannak intézve. Meg is bolondulnék, hogyha nem lehetnék idén végzős.
A karjaimat kinyújtóztatva elterülök a párnámon, betakarózok és behunyom hosszú szempillámat.
~Végre egy kellemes alvás is kijut.~

‗‗‗ 5 órával később ‗‗‗

Az ébresztőórám hangos visítása zavarja meg kellemes álmodozásomat. Az orromat felhúzva morcosan nyomom le az öklömmel a régi típusú órát. Még a nagybátyámé volt. Piros-fekete boxeremen át megvakarom egy viszkető részem és a csupasz hasamat végigütögetve nyújtózkodok egy hatalmas ásítás kíséretében. A szekrényemből kihalászok egy kockás inget, egy farmernadrágot, egy pár zoknit és egy fekete övet. Gyorsan magamra kapkodom a ruhadarabjaimat, majd zárásképp a cipőmet is felhúzom a lábamra. A táskámat átdobom a vállamon és lesietek a földszintre. A konyhába belépve azonnal megcsap a friss juharszirupos és vajas palacsinta illata, ami mámorítóan kering az orromban. A nyálam folyni kezd, így tehát hajlandó vagyok azonnal helyet foglalni az ebédlő asztalnál. A táskámat leteszem a székem mellé, ne nyomja már a hátamat. May csak egy század másodpercnyi időre pillant rám a vállai felett. Elmosolyodom és mellé sétálok, nyomok egy puszit az arcának egy szegletébe. Az evőeszközös fiókból kiveszek egy villát. Visszahuppanok a helyemre és az ajkaimat megnyalva látok neki a reggelinek. May hamarosan végez az összes palacsinta kisütésével. Kissé izzadtan huppan le az előttem lévő székre és elmosolyodik.

"Finom?"

Válaszként csak hümmögni-hammogni tudok. Egyszerűen isteni finomra sikerült elkészítenie Maynek, de anyáé marad a legjobb és legízletesebb. May az órára pillant és felkiált. Ijedtemben kis híján kiesik a villa a kezemből.

"Úristen Peter! Elkésel!"

Rápillantok az órára. 7 óra 12 perc. A maradék ételt már szuper gyorsasággal tömöm bele a számba,majd egy kis teával leöblítem. Egy dzsekit felvéve a hátamra veszem a táskám. May az arcomra nyom egy puszit  búcsúzásként.

"Aztán ügyes légy Peter!"

Sietségemben csak egy bólintásra telik és már ki is szaladok az ajtón. A lépcsőfokokon gyorsan szedem a lábaimat, hiszen csak nem kéne elkésnem az első sulis napomon. Az utcára kiérve megcsap a szmogtól terjengő levegő. Az iskolába vezető úton  kétszer is majdnem elütött egy autó, de hát ilyen az én szerencsém.Pár perc múlva megpillantom az iskola magas tetőjét és sárga falait. Egy zebra választ el a céltól. ~Gyerünk Peter! Meg tudod  csinálni!~ Gyors mozdulatokkal körbepillantok és mosolyogva konstallálom, hogy nyugodtan átkelhetek a túloldalra. A lábam éppen érinti a zebrát, amikor az egyik kanyarból feltűnik egy gyorsan hajtó autó. Kapkodva a lábaimat még éppen átérek. Lihegve hátrapillatok. Az autó oldalt megáll és a hátsó ülésről kipattan egy fiú. Már az arcáról le lehet olvasni, hogy mekkora egy egoista. A napszemüvegét idegesen lekapja magáról és felém siet. Éppen megszólítana, de abban a pillanatban, hogy megmozdul a szája egy piros magassarkú és annak a gazdája száll ki egy másik autóból. A kezébe veszi a táskáját és határozott léptekkel megindul felénk. Szőke hajába belekap a szél ahogyan sétál. ~pont olyan így, mint egy őz~ A fiú eközben hallva a számára ismerős sarokkopogást kicsit összehúzza magát. A lány ahogyan ideér elsősorban rám mosolyog, majd a fiút megszólítja.

"Flash, mikor szoksz már le erről?"

A fiú csak felsóhajt, majd szembe fordul a lánnyal. A kezeit idegesen babrálja a mellkasa előtt.

"Majdnem elütötte a sofőröm."

A lány csak rám pillant és kissé szomorú lesz a tekintete. Az arcomra enyhe pír szökik ahogyan belenézünk egymás szemébe.

"Megsérültél, öhm ..?

"P-Peter, Peter P-Parker. Nem, nincs semmi bajom."

A válaszomra csak bólint és visszatér a Flash nevű fiúra. Flasht látszólag zavarba hozza a lánnyal való beszélgetés, de látszólag csak ő tud rá hatni.

"Ha megtudom, hogy szekálod Petert akkor tudod mi lesz."

Flash csak nyel egyet és bólint. Eközben egy egész embersereg gyűlik közénk. A lány int az ujjával Flashnek, hogy húzza el a csíkot, mire az meg is teszi. A lány felém sétál az arccán nagy mosollyal.

"Elnézést kérek a kellemetlenségért Peter. Nagyon szemtelen és egoista barom Flash. Ha baj van csak szólj, majd én elintézem."

A szavak alig tudnak kikúszni az ajkaim közül mérhetetlen zavaromban.  A szavak nem működnek ezért csak egy bólintásra telik tőlem. A lány biccent egyet nekem, majd itthagyva engem a kavargó gondolatok tengerével a fejemben felsétál a lépcsőkön, beérve az iskolába.