Cloud ☁️ 9 ➵ JeongChan ✓

☁️

2 nappal ezelőtt

A szőke nekilökte a vöröshajút a legközelebbi szekrényhez. Villámgyorsan elé állt és annak torkához kapott. Kézfején, karjain, nyakán kidagadtak az erek, arca vörösödni kezdett, hasonlóan a fojtottnak. Az a szőkének a csuklóira fogott, körmeit teljes erejéből annak húsába vájta, mire Chan felszisszent.

A diákok köréjük gyűltek, borzadva és izgatottan nézték a műsort, de egyiknek sem jutott eszébe, hogy leállítsa őket. Csak bámulták a két fiút nagy szemekkel és tátott szájjal. Ostobák.

– Chan, ne bántsd!

A fiú érezte Jeongin ereit a tenyere alatt, ahogy elszorítva azt, pulzált. Szinte hallotta a szívverését – vagy talán az övé volt? Nem, az a fülében dobogott, ezzel is nehezítve a tisztán hallást. Arcán érezte a másik leheletét, a forró levegőt, amit annyiszor, de annyiszor érzett a bőrén már más és más szituációkban. Szemeit mélyen Jeonginéba fúrta és szerette volna, ha minden érzését és gondolatát bele tudná sűríteni pillantásaiba és így közölni azokat a fiúval, választ remélve, de csak könnyes pillákat és egy elveszett, illetve fájdalmat tükröző szempár nézett vissza rá. Jeongin ajkai elnyíltak, ahogy levegő után kapott – megjegyezvén, sikertelenül –, mire Chan figyelme rögtön lejjebb terelődött a szemekről. Mindig is vonzotta a másik ajkai, az a vörösség, vajon az íze is hasonlított a pirosra? Vajon fáj a tilos? Netalán a skarlát okozna szenvedést? Dühöt és agressziót váltana ki belőle? Vagy szerelmet? Mindkettő piros és fájdalmas, mégis annyira különbözőek.

Észre sem vette, hogy valaki erősen vállaiba mart és hátrarántotta. Megszakadt a kapcsolat, Jeongin fulldokolva és levegő után kapkodva zuhant a földre, háta hangosan csattant a szekrénynek. Nyakát fogta két kezével, a szemeit a földre szegezte.
Chan légzése is rendezetlen volt.

Mit tettem?

Döbbenten nézett hol az előtte ülő fiúra, hol a kezeire. Érezte, ahogy elöntötte a pánik. Ő nem ezt akarta, nem értette, mi történik, semmit sem fogott fel abból, ami körülötte történt a továbbiakban.

Szavakat vágtak hozzá, mérges arcokkal találta szembe magát. Valaki megpofozta, de nem érezte a szúró fájdalmat, egyszerűen érzéketlenné vált.
Valakik odarohantak Jeonginhoz és aggódó pillantásokkal figyelték minden mozdulatát, lassan felsegítették és elindultak valahová – ahogy elhaladtak Chan mellett, a fiú felnézett és szemeik találkoztak.