Cloud ☁️ 9 ➵ JeongChan ✓

29

– Te komolyan horrorra hoztál el? – fakadt ki Jeongin, amint meghallotta a film címét, ahogy Chan vette a jegyeket. – Ha azt szeretted volna, hogy gyakorlatilag rád fonódjak, mint ahogy fogok a vetítés alatt, csak mondanod kellett volna!
– Jézusom, csendesebben – tapasztotta az idősebb a másik szájára a tenyerét, miután fizetett és zavart tekintettel nézet körbe. – Bárki meghallhat, ha ilyen hangosan beszélsz. – Jeongin megajándékozta egy igen csúnya pillantással. – Mellesleg nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan haladunk. – Leengedte karját.
– Mégis mit tököljünk, már nem azért... Elég régóta ismerjük egymást szerintem – mondta egyszerűen a vörös. Nem értette az ausztrált, értelmetlennek tartotta, hogy húzzák a mérföldköveket, mert nem idegenek egymás számára.
– Én csak azt hittem, téged zavarna, ha hirtelen történne minden – szabadkozott Chan. – Jót akartam csak. – Jeongin hirtelen rosszul érezte magát, ahogy látta, hogy Chan egy kicsit megtört. A legnagyobb baj pedig ezzel az, hogy a sok kicsi sokra megy és a vörös félt attól a pillanattól, mikor a másik teljesen széthullik darabjaira. Onnan nem lesz visszaút, nem lehet majd visszafordulni.
– Chan – sóhajtotta a fiatalabb és két kezébe fogta a másik kézfejeit. Mélyen belenézett annak szemeibe, szeretett volna elveszni bennük. – Nagyon szeretlek, de lassan mindent tudok rólad, hasonlóan te is rólam, így az ismerkedős rész az kimarad nálunk.
– Jó, azt tudom, de-
– Csak semmi de – szakította félbe. – Nincs semmi baj, minden jó lesz így is – mosolygott. Muszáj volt biztosítani az idősebb számára, hogy minden rendben, nem hagyhatta, hogy elvesszen megint.
– Biztos? – kérdezte szinte félve.
– Persze.