Allison Ross /befejezett/

3.rész

A reggeli végeztével útnak indultam az iskolába. Oda, ahol senki nem lát szívesen.

Lépteimet lassabbra vettem amint beértem a városba, az emberek élő helyére. Egy elszigetelt helyre ahonnan szavak és tettek nélkül is kitaszítottak.

A régi fagylaltos még mindig vidáman osztogatta a sok kis gyereknem a fagyit. Én még soha nem kóstoltam, egyszer szeretném majd meg kóstolni.

Elhagyva a nyüzsgőért a temetőn keresztül az iskolába vettem az irányt. A temetőn át az út sokkal rövidebb viszont erre álltalában senki nem jár, csak én.

De ma nem csak én választottam a rövidítést.

-Már megint a holtakkal beszélt?-ordította valaki

Az éles hang hallatán megfordultam.

Anna volt az, az osztálytársam, aki már egyszer bukott.

-A holtak nem beszélnek.-próbáltam ügyet sem venni róla

-Na, mi van? Tán beijedt a hírhedt gyilkos?

Gyilkos? Az igaz hogy állatokat, vagyis szörnyet öltem, de embert nem!

-Nem vagyok gyilkos!-mondtam hangosan.

-Akkor miért van a zoknidban kés? Tudom, hogy ott van ne is tagad.-mondta miközben megfordított a vállamnál fogva

Talán reflexből vagy csak simán haragból történt, amit tettem.

Megfogtam a csukóját, ami a vállamon volt. Földre tepertettem csupán egyetlen mozdulattal, kezeit szorosan a feje fölött tartottam, amíg én a saját súlyommal nyomtam.

A hangos síkitás úgy tört ki belőle, mint a könny elő a szeméből. A pupillái össze szűkültek, szóval halálra rémúlt. Megrémültem én is, részben saját magamtól.

Mit csináltam, amitől ezt kiváltottam?

Leszálltam róla, ő pedig azonnal elrohant.

Nehéz elfelejteni azt a pillantást, amit akkor láttam. A halálfélelem ott volt a szemében. Azt hitte megölöm.

Vajon ha elfajult volna megöltem volna?

Nem! Nem gyilkolhatok. Akármi is lesz, nem akarok embert ölni, vagyis nem fogok.

Újra az iskolának vettem azt, irányt, be egyenesen a folyosókon, amit a gyerekek zaja szokott megtölteni, de most kihalt volt.

Szóval megint elkéstem.

-Allison Ross kérem, fáradjon az igazgatóiba.-szólt hangos bemondó

Jaj de jó, megint be kell mennem. Igen megint, volt már alkalmam ott töltenem egy-két órát, apám társaságában. Egyszer azért mert állítólag egy kisfiút halálra rémitettem. Máskor másért, de sosem tudtam szabadulni ettől a helytől.

-Jó napot hívatott?-nyitottam az igazgató táblával ellátott ajtón be

-Kérlek, gyere és ülj le.

Amint beljebb léptem az irodában megláttam apát amint az egyik bőrszékben ült.

-Szia, apa.-köszönök neki mosolyogva

-Szia, A.-becézz engem.-Mit akarsz enni majd ebédre?

-Öhm..-gondolkodom, de az igazgató megzavar

-Kérem, ezt máskor beszéljék meg. Alexander a lánya egy lányt megfélemlített és megvert.

„Megvertem ez azért egy kicsit túlzás." Mondtam volna, hogy hazugság, de az én szavam nem sokat ér Anna szava ellen, szóval inkább hagytam hagy vitatkozzanak ők ketten.

A nyakláncomra pislantottam, amit apa felfűzött nekem reggelre. A fog csak úgy fénylett a nyakamban. Büszkeséggel töltött el a viselete, erőt adott.

Az ablakon kinézve megpillantottam az osztályomat amint kint játszanak.

Elképzeltem mi történne, hogy ha egy falka vérfarkas jelene meg.

Mindenki el kezdene szaladni össze-vissza. Apával kiszaladnánk a kocsihoz a fegyverekért és mindenkit megmentenénk. Miután mindet megöltük mindenki tisztelne, és senki nem félne tőlünk, lenne sok barátom és nem csak ellenségem.