Allison Ross /befejezett/

1.rész

Allison Ross vagyok. A családom már évezredek óta vérfarkasokat öl.

Ha, valaki Ross akkor neki már előre meg van írva az élete. Nekem nincs saját életem, de nem is bánnom. Ez furcsán hangozhat, de én nem is akarok mást csinálni, mint ami meg lett írva. Nekem nem voltak gyerekkori álmaim, tőlem nem kérdezték meg „mi akarsz lenni, ha nagy leszel?".

Mielőtt mindent elmesélnék, mindent tisztázzuk a vérfarkas/farkasember fogalmát.

Ezek mitikus lények a legendákban a helyük, nem az emberek között. Az egyik minden teliholdkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Saját barátját vagy/és szerettét is képes megölni. Ilyenkor öntudatlan és meggondolatlan. Míg a másikfajta képviselői önszántukból is képesek alakot váltani, nem éreznek semmiféle nyomást, ők irányítják magukat.

Eddigi életem során volt már alkalmam találkozni egyel. Apám haza hozta meg akarta mutatni milyen is egy ilyen szörny...

Lent volt az alaksorban, ahogy mentem lefelé a lépcsőfokok meg-meg reccsentek alattam. Lassan már leértem a kopár üres betontalajra. Egy régi faasztal fogadott, amin mindenféle kopott rozsdás eszköz hevert.

-Gyere csak.-hívott közelebb magához apám

Amint felnéztem megláttam a mellette a rácsokhoz kikötözött férfit. A ruhái szakadtak voltak, pár karcolás tarkította szakállas arcát. Első ránézésre nem lehetett több mint 40 éves.

-Ő egy-egy ember. Igaz?-kérdezem kételkedve

-Nem, ő nem.

-De.. Nincsen foga sem ragyogó szeme.-emlékeztem vissza anyám tanításaira

-Mindjárt lesznek.

Kissé értetlenül bámulhattam akkor, mert nem tudtam mire is gondol igazán.

A kezébe fogta a mellette lévő vizet és az egészet egy lendítéssel a férfira öntötte. A hideg víz mintha meg se érezte volna, nem mozdult meg. Ugyanaz a póker arccal bámult tovább.

-Kapcsold a legkisebbre a melletted lévő áramot

Tőlem jobbra áramerősség mérő vagy kapcsoló lehetett. Rákapcsoltam a legkisebbre, ahogy kérte.

A rácsokba áram ment, ami egyenes a férfin keresztül haladt.

-Apa! Megölöd.-kapcsoltam le

-Nem! Kapcsold vissza.. a legmagasabbra!-parancsolta rám.

A legmagasabbra állítottam. A kezem remegett, ahogy a kart húztam.

Ismét az áram keresztül haladt.

Az ember felordított, vagyis inkább vonyított

...

Ma leszek 14 éves. Sok embernek ez a szám semmit nem jelent. Nekem viszont egy forduló pont, mivel ma lesz az első vadászatom.

Furán hangzik egy 14 éves kezébe egy fegyvert adni. De én ajándékként megkaptam.

Egy fegyver, ami bármi, míg ölésére képes, ha szabad kezet adok a dühömnek. De mégis amikkor a kezemben tartottam valahogy erősnek éreztem vele magamat.

Apám már régóta megtanított az önvédelemre Az önvédelmi oktatása sokszor keménynek bizonyult, de szeretné, ha semmi nem tudna az utamba állni..

Egy kést mindig tartok magamnál a biztonság kedvéért, netán valami rám támadni az iskolában. A zokniban a kés mindig jól el van rejtve.

Az emberek nem igazán foglalkoznak velem, mert, tudják, hogy ki vagyok. Tudják, hogy Ross vagyok. Pont ezért félnek tőlem.

Talán ezért nincsnek barátaim, bár nem is bánom.

Egészen gyerekoromtól kezdve egymagam voltam apámmal.

Óvodában a szülők féltek közel engedni hozzám a gyereküket. „Ha egy Rosst látsz, fuss" Hallatszik a fejemben ez a mondat.

Rossnak lenni egy átok, de egyben áldás.

Az emberek nem tudják, mennyit teszünk értük. Őket védjük, a vérfarkasoktól. Bár ők csak a gyilkost látják bennünk, nem pedig a hőst a védelmezőt.

Nehéz úgy hősnek lenni, hogy az egész világ nem tud rólad.

Meg kell tenni, ami meg lett írva. A vérfarkas egy gyilkos vadállat, ami sok ártatlant öl meg pusztán csak jó kedvből vagy unalomból. Nem közénk valók, kiirtandók.