Allison Ross /befejezett/

9.rész

Apám nem volt közöttük.

Elkezdtem keresni mindenhol ahol csak lehetett.

Kezeimet már a vér borította, ruháimat piszok tarkította. Keresésem viszont reménytelenné vált.

Térdre estem és az arcomat a kezeim közé temetem. Féltem, nem tudtam mit kellene tennem. Csak sírtam, mint egy kis gyerek.

Nem hagyna itt engemet. De akkor hol van most?

Lassan már az egész terem a naplemente színeiben játszott.

Egy kéz ragadta meg a vállamat.

-Kislány semmi baj. Gyere, segítünk.

Hátra fordultam, de nem az volt ott, akit akartam, egy egyenruhás rendőr állt mellettem.

Lassan felkeltem lesöpörtem a port a ruhámról.

Megfogta a kezemet és kivezetett a „hullaházból".

Kint egy tucatnyi rendőr kocsi állt. Az egyikhez oda mentünk és beültetett majd rám terítette a kabátját.

-Beviszünk az őrsre és a szüleidet értesítsük. Én, mindjárt vissza jövök, addig maradj itt. Rendben?

Egy hang se jött ki a számon. Csak némán bólintottam.

Becsukta a kocsi ajtót és elballagott.

A kezem még mindig remegett. Szerintem sikerült sokkot kapnom, bár ki ne kapna ettől az egésztől.

A gondolatom csak apám körül járt. Nem tudtam merre van, de abban biztos voltam, hogy tudta, hogy történni fog valami.

Próbáltam valami értelmes választ kitalálni, de nem ment.

Az ablakon kinézve bámultam a naplemente szép színeit amint a fény lassan elhalványul és helyébe sötétség tér.

A rendőri állomáson, vagyis az őrsön kikérdeztek, de én semmit nem mondtam.

Szó szerint egy hang se jött ki a számon. Csak néztem és nagyokat pislogtam.

Mintha valaki elvágta volna a vonalat köztem és az emberek között.

A táskámban megtalálták a papírjaimat és megtudták ki is vagyok.

Már nem sírtam és nem is remegett a kezem. Lassan kezdtem felfogni mindent, ami történt.

-Drágaságom enned kell valamit.-szólt a nagyim

Nem vagyok éhes már 1 hete, az esett óta. Igazából a pszichológusom szerint, ha nem emlegetem fel jobb lesz. De nem lett jobb.

Oslira kerültem, mert az apám „meghalt" így a nagyszüleim lettek a gyámjaim.

Azt mondják meghalt, de én nem hiszek nekik, csak elakarják az ügyet tusolni. Azt mondják terrortámadás volt, és ezt mindenki elfogadta.

Az esett óta Mrs. Elizabeth-hez járok, nem bízok benne, de valamivel könnyebbnek érzem az egészet.

Naponta gyógyszert szedek. Semmi kedvem szedni, de valahogy jobban érzem magam tőlük.

Most iskolába se kell járni a „traumám" miatt. Aminek részben örülök, hogy nem kell járnom. Viszont annak hogy sehova nem mehetek egy cseppet sem.

Aliz mama és Aaron papa kedvesek, minden tőlük telhetőt megtesznek. De ők nem tudják felfogni mi, történik/történt.

Mrs. Elizabeth azt mondja a vérfarkas csak a képzeletem szüleménye és az egész egy terrortámadás. Lehet tényleg csak az volt?