Allison Ross /befejezett/

22.rész

Miután teljesen feladtam a keresését bármiféle védelmi eszköznek erőt vettem magamon és kimentem.

Fel fegyverzetlenül egyetlen járókerettel a kezemben indultam el.

A földút, amin haladtam egyenesen az erdőn vágott át.

Néhány kővel megküzdöttem, de minden egyes lépésnél egyre közelebb éreztem magam a célomhoz.

A forrón tűző nap sem állíthatott meg.

Sajnos az idő ellenem játszott, hiszen a kerettel nem tudtam gyorsan haladni, és nagyon sokszor meg kellet állnom, pihenni, mivel nagyon nehéz volt még vele menni.

Amikkor már komolyan nem bírtam lekellet ülnöm.

Csak az tűnt fel hogy az előbb még vakító nap a fényeit ontja ki.

Ha körbe néztem az úton és a fákon kívül semmi életet nem láttam.

Most nem tudom, körbe-körbe megyek, vagy ilyen messze lakik ez az ember?

Miközben a fájós lábaimat masszíroztam mintha egy halk hang ütötte meg a fülemet

-Allison.

Nagyon halk, de mégis kibírtam venni a nevemet.

Alig hallottam, de mégis tudtam apám hangja.

Fel pattantam és mintha eltűnt volna minden fájdalmam bot nélkül mentem be sűrű növényzetbe.

A lábaimat már kezdi ismét véresre karcolni a szúrósbozótok, de én csak az előbb hallott hang után mentem.

Tudtam merről halottam a hangot.

-Allison.

Ismét! Ez ő!

A lábaim már szinte futottak és a szívem is hevesen vert.

Talán.. talán ott leszel, és magadhoz tudsz, ölelne, én meg elbírom mondani mennyire, sajnálom.

De amint kiértem a nagy rengetegből nem azt várt, amire számítottam.

Egy hatalmas tenger válaszoltatta el tőlem a célomat.

A lábaim már nem a meg szokott száraz földön voltak, hanem a vízben.

Térdre estem és ismét a sírás határára kerültem. Lassan már a lehetettlen is megteszem csak, hogy újra lássam.

Talán át tudom úszni?

Meg lehetne próbálni, de még a túloldalt sem láttam.

Talán ismét vagy csak most össze esküdtek ellenem.. mindenki ellenem dolgozik.

Az nem történhet, meg hogy nem találom meg.

Ismétlem nem!

-Nem állítasz meg!-ordítottam a világnak- Úgyis megfogom találni.

Lassan a látásom a sok apró kis könnycseppektől elhomályosul.

Leültem a vízbe és most nem érdekelt, hogy talán fel fogok fázni, csak néztem a tenger, ami gátolja a tervemet.

Egy kis víz megállított.

Nem tudom, mióta lehettem ott, de a hold más magasan az égen járt.

-Allison!-hangos kiáltás szólt a hátam mögül.

Egy másodpercre a remény megcsillant bennem, de amint megláttam ki az eltűnt.

Jack volt az.

Az arcán valami furcsa érzés volt mérges volt és.. mintha aggodalom is tükröződne róla.

-Te komolyan ilyen ­****­*!-halk szitokszók hagyták el a száját.

-Itt van a ­****** botod!-vágta le mellém a mankót, ami hangos csapódással ért földet.

-Nem kellet volna utánam jönnöd.