rebellis valóság ↠ changlix

⁰⁸┇ʟғ

— Nem olyan szörnyű az a ló, mint ahogyan ti hiszitek.

A megállapítás Felixtől származott. Mély hangja bizakodással szállt fel, ahogy Channal együtt a szolgálati lakások irányába sétáltak a nap végeztével. Válla felett néha rálesett a fekete kancára, aki ugyanabban a karámban tengette az idejét. Ugyan a kerítés egy helyen már elgyengült és a legfelső faléc megrepedt, amikor a nagytestű állat nekifeszült, de most teljes nyugalommal legelészett. Körülbelül ott ácsorgott, ahol ezelőtt a szőke hajú fiú fél órát ült a fűben — semmilyen szándéka nem volt ezzel a látogatással, mindössze ki akarta ismerni a kiismerhetetlenség határait feszegető kancát.

— Jó, de nem is akartál tőle semmit. Majd ha egyszer hozzáérsz, leharapja a fél karod — biztosította a göndör. Továbbra sem hitt abban, hogy a telivér körül ne keringenének rejtélyes dolgok, viszont a barátja nem is méltatta figyelemre. 

Fejben végigpörgette a tervet, amit még a délutáni edzések között rakott össze. Volt elég ideje agyalni, hiszen a lovaglás tőle nem követelt rettenetes odafigyelést és precizitást; mintha minden mozdulat természetesen áradt volna belőle, amint nyeregbe került. Futótűz adta a löketet az áttöréshez. A bolondos kedvében járó mén semmiképp nem akart ma rendesen viselkedni, tombolt a lovasa alatt, miközben így is elképesztő sebességgel szántotta a pálya homokos talaját, s Felix kénytelen volt máshogy állni hozzá, mint eddig tette. Nem akarta ráerőltetni a saját akaratát: hagyta, hogy a magas növésű pej levezesse minden felesleges energiáját. Végül is, neki csak a hátán kellett maradnia... 

Ezt a hozzáállást találta a legésszerűbbnek Rebellis mellé. Nem kényszeríthet rá semmit, de rávenni, hogy önnön akaratból tegyen eleget a kéréseinek — talán itt rejtőzködik a lényeg. Éppen ezért, ma csak leült a karám füvébe, és várt. Csak volt, mint akinek tengernyi ideje van, mint aki nem siet sehová, mint aki az élete hátralevő részét is képes lenne itt letölteni. A fekete kanca pedig nem foglalkozott vele, csak néha vetett rá egy-egy pillantást, vagy vágtázott el tőle nem messze. Lehet, hogy próbára tette Felix kitartását; ez esetben pedig a zsoké tökéletesen megfelelt.

— Amúgy miénk a ház, apa valamelyik vemhes kancánál éjszakázik — jelentette be váratlanul Chan, ezzel zökkentve ki a másik fiút a gondolatai közül. Már elérték a takaros faházikó teraszát. Felix nagyon szerette a Bang apa-fia páros lakását és annak teljes hangulatát, mert az apró részletek kellemes otthont varázsoltak a közönséges szállóból. Most is hihetetlenül édesnek találta a tornác oszlopairól lelógatott virágkosarakat, s az azokból tündöklő vörös muskátlikat. A virágok illata bódítóan lengte körbe őket, összekeveredett a tavaszi szellővel és az összetéveszthetetlen lószaggal. Egészen megédesítette a szürkületi perceket.

— Ja, ezt hallottam. A lovászok egy része sokat beszél mostanában arról a lóról, mert félő, hogy komplikációk fognak fellépni az ellés közben — tette hozzá az elhangzottakhoz Felix is a saját információit. — De ha engem kérdezel, hülyeség is volt egy ahhoz a kancához hasonló alkatút olyan batár nagy ménnel fedeztetni, mint a Kelet Hercege — rúgta le a csizmáját magáról. Nem akart rendetlen lenni, hiszen nem otthon volt, tehát szépen egymás mellé igazította, majd a fal mellé tolta őket.

— Én nem kérdőjelezek meg senkit, ők értenek hozzá — rántott vállat Chan. Titkon egyetértett a barátjával, viszont az édesapja is a felelősök között állt, így nem szeretett volna senkit hibáztatni. Belökte maguk előtt az ajtót és elindult, hogy elkezdjenek készülődni az estére. 

A szőke követte őt. Bezárta a falapot, a kulcsot pedig a helyén hagyta, hiszen senki nem járkál át a másik házakba hívatlanul. Valójában... mégis. Erre ő volt az élő és lélegző példa, aki jelen pillanatban is a haverját boldogította. Nyomós okból kifolyólag — mondta magának. Rövidesen előszedték azt a heti szinten többször is használatba vett törülközőt és ágyneműt, ami Felixnek volt fenntartva és egyelőre úgy, ahogy volt a házigazda ágyára dobták — később lerakják a matracot is, tervezték. 

A zsoké tényleg szeretett a tréneréknél vendégeskedni. Azon túl, hogy Bangék házában nem lakott nő — mivel a feleség évekkel ezelőtt elvált és Európába költözött valami cég főnökének állítólagos titkárnőjeként —, mindig rend és tisztaság volt. Talán az édesanya hiánya tette Chant azzá a házias, dolgos és melegszívű sráccá, akiként a napjait tengette. A nélkülözés kényszeréből a legcsodálatosabb ember formálódott. Chan ezúttal is a konyhában sürgött-forgott, éppen a vacsorájukat készítette. A szőke fiú a konyhapultról nézte, miközben otthonosan mozog a főzés világában. Magyarázott neki valamit, de Felixet a legkevésbé sem érdekelte a pácolás művészete, de fogalma sincs, mi volt a téma. Ő csak mosolyogva húzott maga elé fél kiló burgonyát, hogy megpucolja a sült krumplinak és hagyta, hadd mondja a magáét az idősebb.

Az ablakon keresztül kilátott az udvarra. Ugyan a konyha elhelyezkedése miatt nem nyílt olyan szép kilátás, mintha a legelőket nézné, de az istálló épületét sem nevezhette csúnyának a közelében álló kör alakú karámmal és a megannyi virágágyás díszítette gyeppel. A leginkább mégiscsak a főistálló érdekelte, melynek ablakain sok-sok telivér feje nézett kifelé. A munkások többsége már hazament, vagy az itteni szállások egyikébe vonult vissza. Csupán néhányan lődörögtek a környéken. Két munkalovas éppen ekkor hagyhatta el a melegedőt — legalábbis a vállukra vetett sporttáska azt jelezte, távozni készülnek a versenyistálló területéről. Felix felismerte őket: Hara és Minseo vágott át a pázsiton, vékony és alacsony alkatuk beleveszett a sötétedésbe.

— Most minden olyan nyugodt, nem? — kérdezte Chan. Felix feleszmélt, és ismét hozzálátott a krumpli külső rétegének lefarigcsálásához. 

— De. Szinte természetellenes, hogy senki meg semmi nem mozog kint. Ilyenkor még van, hogy többen is dolgoznak.

Chan egyetértően bólogatott, miközben a pácolt húst a hűtőbe tette — holnap vacsorára már jó lesz, mondta leginkább önmagának, aztán megforgatta az olajban sülő csirkét is. Perceken belül tányérokat meg evőeszközöket osztott két terítékbe, és az innivalóról is gondoskodott. Felix szép szóval rávette őt, hogy adjon magának szünetet és menjen el tusolni, hagyja hogy befejezze a vacsorát.

— Hyung, egy sült krumpli megcsinálása lehet, hogy még rajtam sem fog ki — győzködte, kicsit lábujjhegyre emelkedve hozzá. 

Átkarolta a másik vállát és a fürdőszoba felé terelte, útközben végig arról beszélve, mit kell még csinálnia a burgonyával ahhoz, hogy a végeredmény finom legyen. Nem állt be a szája egy pillanatig sem, folyamatosan hadovált mindenről. Csak pár perce jött rá arra, amire régen kellett volna: Channak van szüksége a legtöbb pihenésre, mert amit tesz, a korához képest túl nagy terhelést szab rá. Felix felnyomta a villanyt, bekísérte a barátját a kicsi helyiségbe és még a vizet is megengedte neki a kádba. Mikor játékosan megkérdezte, esetleg a pólóját levegye-e róla, csak egy morcos pillantást, illetve dús ajkak szelíd mosolyát kapta válaszul. Szó nélkül távozott, visszavonult a konyhába.

Útközben az egyik fogasról levert kabátot a helyére akasztotta. 

Nem tűnt fel neki, hogy eggyel kevesebb lógott ott, még azzal együtt is...