Felix szabaddá tette a délutánját. Jó hangulatban volt, hiszen minden tényező hozzájárult ehhez: a Nap kisütött, már hajlandó volt teljes erőbedobással simogatni a kicsit még sáros talajt, így az idő is nagyon kellemesre alakult. Chan reggel felkapott pólóját viselte, de néha ebben is melege támadt. A lábán egy véletlenszerűen választott csizmát hordott; fogalma sem volt róla, kié lehet. Negyvenes méret volt, nagy rá. Igazából csak felkapta az öltözőben, mert sportcipőben kényelmetlen lett volna egy egész napot az istállóban átvészelni. Zavarta, hogy a sajátját nem találta meg sehol, ahol a nap folyamán megfordult. Gyanússá vált a helyzet, mert ha valamelyik kutya lopta volna el tőle, rá kellett volna bukkannia a birtokon — de nem tette. Ugyanakkor nyomósan állt a háttérben a göndör fiú indoka: kinek lenne szüksége egy ilyen kis méretű lábbelire?
Megnyújtott lépésekkel haladt át a karámokat elválasztó, nyírt pázsiton. Maga mellett vezette a kétéves csikók egyik bajnokát. A magasra nyúlt telivér mahagóni barna oldalán sötét csíkokban futott lefelé az izzadság — épp csak most szerszámozták le az istállóban, hogy a szőke a legelőkre vihesse a munka befejeztével, azonban még mindig elegáns volt a mozgása. Kecsesen szedte a lábait, mint aki lebeg a földfelszínen, s nem is érinti a talajt. Felix mosolyogva húzta vissza maga mellé, amikor hosszabb szökkenéssel került volna elé. Mulattatta ez az élénkség, noha a legtöbb lovász nem kedvelte, ha a lovak feszegették a nekik szabott határokat. Ezzel szemben a zsoké sokkal szívesebben dolgozott olyan állatokkal, amelyek saját egyéniséget tudhattak a magukénak, s nem gépiesen működtek.
A sokadik karámkapu előtt megállította a sárgát, és a vasból készült reteszt fél kézzel eltolta. Másodpercekkel később széles mosollyal figyelte az üde vágtában távolodó telivért, ami ekkor kezdte élvezni a hátralevő nap szabadságát. Felsóhajtott, miközben a kétéves csikók egybeverődött kis csoportjáról a messzeségbe vezette a tekintetét. A leáldozó napsugarak éppen egy magányos, fekete lóalakra vetültek; éjtónusú szőrét narancsszínű fátyollal lepte a kései napsütés.
Rebellis úgy festett, mint az összes többi versenyló. Nyugalmat árasztott a látványa, s a nappali világosság békéjében teljesen átlagosnak tűnt. Meg sem mondta volna róla, hogy előzőleg problémák akadtak vele a munkában — főleg, hogy az ő közelében ezekből semmi nem volt még érzékelhető. Nem értette, mi folyik itt. Úgy gondolta, hogy vaklármára alapoztak, amikor a kanca rossz hírét terjeszteni kezdték. Sosem látott rajta mást a zavarodottságon túl — ami a ló hibáján kívüli baj.
Leellenőrizte, hogy rendesen bezárta-e a kaput, majd hátat fordított a legelőnek. Céltudatosan indult az általa nézett telivér felé, tervei szerint a szabadon maradt idejét rá akarta fordítani. Az a megszokottól eltérő módon közel tartózkodott a kerítéshez — alig húsz méterre attól a ponttól, ahol megrongálta a léceket. Pofacsontján momentumonként feszültek meg a kicsi izmok a fű ütemes rágása miatt — éppen csak felemelte a fejét, amikor Felix megközelítette a jelenlegi birodalmát.
— Szia, Rebellis — köszönt. A hajába belekapott a lassan mozgó szél, s a fekete sörényt is enyhén meglibbentette. Épp csak annyira, hogy a ló sötétbarna tekintete pár szemvillanásig láthatatlan legyen.
Egyértelműen nem számított válaszra, még csak egy kedves pillantásra sem. Nem lepte meg, hogy a telivér még azelőtt arrébb mozdult, hogy elérhette volna a karám szegélyét. Mindössze tíz lépést távolodott, de ez is halvány jele volt annak, miszerint nem kívánkozik kapcsolatot teremteni. Semmi baj, idejük bőven van, nem kaptak rá korlátozást — ez a tudat nyugtatta egy kissé a zsokét.
A nyúlánk kanca nem fordult el tőle teljesen, a válla nagyjából egy vonalban lehetett Felixszel. Meredten figyelte őt. Menekülő állat, természetesen nem szeretné szem elől téveszteni az esetleges vadászt, aki rá leselkedik. Felix elmosolyodott. Ez a békesség megtévesztőnek tűnhetett, de akkor nem szerepelt a tervei között, hogy bárhogyan zargassa a legelésző állatot, inkább a saját gondolatai közé merülve nézett ki a fejéből. Tompult elmével érzékelte, hogy a háta mögött elvezettek egy másik lovat — fogalma sem volt, melyik lehetett az, de az eszmefuttatásai érdekesebbnek is bizonyultak ennél.
Pedig az agya üres volt.
Gondolatoktól mentesen terhes.
— Ha kigyönyörködted magad, majd gyere be vacsorázni is. Szeretném, ha korán lefeküdnél. Reggel mi vagyunk beosztva. Etetni kell, meg valahol kerítést javítani.
Chan hangja végre felébresztett valamit az alacsony srácban. Hátratekintett a válla felett, de nem lépett el a karámtól, melynek felső lécén támaszkodott az alkarján. Az idősebb most is vidámnak mutatkozott, az arcán pici gödröcskéket formált az a jellegzetes mosolya, amit az édesapjával mindketten magukénak tudhattak. Felix bólogatott. A csendes atmoszféra mintha elálmosította volna.
— Imádok itt élni, hyung. — Felix visszanézett a telivérre. Mögötte halk neszezéssel súrolódtak össze a fűszálak a fekete hajú csizmatalpa alatt. Másodperceken belül találta magát szorosan ölelő karok között. Chan átvetette a válla felett a karját és finoman a felsőtestéhez húzta, a halántékát a világos tincsekre döntve.
— Ez miről jutott eszedbe?
— Nem tudom. Semmiségeken gondolkoztam, aztán hirtelen bevillant, hogy ez az otthonom és itt érzem jól magam. Olyan emberek között vagyok minden egyes percben, akik valamiért fontosak nekem.
Elhallgatott. Bámult az eléjük táruló látványra, átértékelte az életét. Az egész helyzetben volt egy kis spontaneitás, valami megfoghatatlanul furcsa, de az a perc pont a szótlan merengést fedte. Chan és mögötte sem állt fényes vagy kifejezetten felhőtlen gyermekkor, habár ő lényegesen kevesebbet szenvedett. Boldog volt fiatalabb korában is, azonban igazán mindössze itt lelt menedéket. Pontosan, ahogy az idősebb. Mind a ketten itt szedték össze magukat, új emberekké épültek.
Felix a tekintetét Rebellis karcsú, izmos testén pihentette.
Ő is ilyen típus. Össze kell szedni. Fel kell építeni.
Valamit. Valahol.
Biztos volt benne, hogy egyszer menni fog.
régen írtam rendes könyvbe, nagyon régen. mostanában oneshotokkal haladok könnyebben, testhezállóbbak lettek a számomra. akit érdekelnek, lesse meg azokat is. ahogy a kedvem és az ihlet engedi, majd frissítgetek ide is. puszi <3
ESTÁS LEYENDO
rebellis valóság ↠ changlix
Fanfic「 felix nem őrült. a körülötte élők nem őrültek. a szeszélyes telivér sem őrült. vagy mégis? 」 A versenyistálló életét megkeseríti az a fekete kanca, s Felix meggondolatlan dolgot cselekszik. Nem elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon ezzel a feladatta...
